Csalogat ősszel a Tátra

K Ó B O R L Ó Aki állt már sorban a tátrai Vöröstorony-hágónál a meredek sziklákon egyensúlyozva, és olyan korzózást tapasztalt a legnehezebb túraútvonalakon is, mint egy belvárosi sétálóutcában, ha teheti, inkább a kiegyenlítettebb időjárású, csöndes őszi hónapokban keresi föl a világ legkisebb magashegységét. És többet nem szabadul.

Valakinek egyszerűbb síelési lehetőség, az „ínyenceknek” elérhető katasztrófaturisztikai helyszín még mindig, másoknak nosztalgikus utazás a filléres sztrapacska és a pilseni sör világában – sokaknak azonban a magashegyi túrázás otthonos terepe a Tátra. Mivel az itteni útvonalak izgalmasabb szakaszai csak júniustól novemberig vannak megnyitva, és nyaranta a környező országok vasárnapi kirándulói, iskolás csoportjai valósággal megszállják a szűkös ösvényeket, a szeptember és az október a legideálisabb időszak a Tátra felkeresésére, alapos bejárására. Ám aki erre vállalkozik, csak megfelelő felszereléssel és fizikai felkészültséggel vágjon neki a fenyvesekből a gyalogfenyő-övezetbe, majd a gleccserek formálta kopár katlanokba, átjárókba és kétezer méter fölötti csúcsokra vezető szakaszoknak. Az esőálló kabát, a jó minőségű bakancs, a megfelelően szigetelő polárfelső, a sapka, a kendő, a kesztyű (meleg időben is!), a zseblámpa és a leéhezés elleni ételtartalék elengedhetetlen a meglehetősen szeszélyes időjárású vidéken. A Tátra ugyanis az önhittek, a rövidnadrágosok és az útrövidítők közül szedi legtöbb áldozatát.
Ezeknek a halottaknak is emléket állítottak az egyik legszebb tengerszem, a Poprádi-tó melletti kegyhelyen, az úgynevezett Szimbolikus temetőben (Symbolicky cintorín). „A holtaknak emlékül, az élőknek intelmül” – áll a kis kápolna harangján, a díszes gyetvai fakeresztek között. Noha a Tátra rendszeres feltárása és turisztikai kiépítése leginkább cipszer (szász) és magyar kincskeresők, hegymászók és bőkezű arisztokraták tevékenységének köszönhető – ezért mondhatjuk, és mondjuk is, hogy a Magas-Tátra most is a „mi Tátránk” –, ezen az emlékhelyen csak néhány magyar név található. A legrégebbi bronztábla is magyaré, bizonyos Wachter Jenő egyetemistáé, aki egy közeli szikláról, a Simon-toronyról zuhant a mélybe 1907-ben.
Aki a nyüzsgőbb Tátrát kedveli, annak Ótátrafüred (Stary Smokovec), illetve a Csorba-tó (Strbsky Pleso) szállodái ajánlhatók – nyáron leginkább vegyes szláv nációval, télen töménytelen újgazdag orosz és ukrán handabandázóval. Füreden a luxusvadászok a gyönyörű szecessziós stílusú és a Monarchia legszebb éveit idéző Grand Hotelt keresik fel, az egyszerűbb szállással is megelégedők pedig tömegével találhatnak színvonalas panziókat és igen egyszerű turistaszállókat – természetesen érdemes előre foglalni. Míg a Csorba-tó a szocializmus sportkultúráját idéző, fertelmes küllemű, de általában „érzékeny”, praktikus belsőt takaró szálláshelyeivel dicsekedhet.
Aki a kevésbé járt Tátrát kutatja, annak ajánlatos felkeresni a Nyugati-Tátra ugyancsak próbára tevő útvonalait, jó színvonalú, de csöndesebb erdei panzióit. A két lehetőség közötti átmenetet kínálja Tátralomnic (Tatranska Lomnica) a maga rejtelmes kis monarchiabeli villáival, rejtőzködő korszakokat idéző rejtett műemlékeivel és olyan alapéttermeivel, mint például a már kora reggeltől nyitva álló, a Lavinához címzett vasúti resti, amely lehetőséget ad arra, amit Magyarországon nem tehetünk meg: békebeli körülmények között reggelizhetünk, akár borovicskás nyitánnyal, egy pohár frissen csapolt sör zárlatával foglalva keretbe a laktató früstököt. Vagy mint a Stará Mama nevű vendéglő ugyancsak a vasútállomás mögött, amely a máskülönben gyomorpróbáló szlovák gasztronómiát viszonylag ízletesen és találékonyan mutatja be.
Jóllehet, a legvadregényesebb szállások a magashegyi övezet határán állnak: a tátrai turistaszállók ma már többnyire a legkülönfélébb komfortfokozatú szobákkal, a fürdőszoba nélküli, egyszerű szálláshelytől a minden igényt kielégítő apartmanig kínálnak kvártélyt a betérőknek. Jó példa erre a Poprádi-tónál (Popradske Pleso) fekvő turistaház, amely nagyszerű hídfőállás a Tengerszem-csúcsra (sajnos az eredeti elnevezésekről oly nagyvonalúan megfeledkező magyarok is ma már csak Rysyként emlegetik), a misztikus Békás- és a lélegzetelállító szépségű Hincó-tavakhoz, a Koprova-völgybe meg az Oszterva-hágón át a Magisztrále kövein a Tátra többi völgyébe vezető utak bejárásához. Az egész évben nyitva tartó turistaház a hűtlen folyó, a Kárpát-medencéből „kifele”, a Visztulába, majd azzal együtt a Balti-tengerbe ömlő Poprád forrásvidékénél kiválóan alkalmas arra, hogy megszabaduljunk testi, lelki nyűgeinktől. Aztán hazatérjünk, de csak hogy a magunk „hegyeiről” tiszta időben elbámuljunk a Tátra csúcsai felé.