Feri

Megható kis történetem van nékem, érzékeny Albán Úr, nosztalgiás stílussal. Kíváncsi vagyok, kitalálja-e a végét vajon, mert régi esemény ez, amikor történt, még vidéken, de szerintem nem találja ki. Tudja, drága Albán Úr, a szomszédban lakott egy kisfiú, a Feri. Így hívtuk, hogy Feri, mert Ferenc volt a neve, de még kellően kicsi volt. Egyszer lerúgta focival a vakolatot a falról, én meg kiszaladtam szidni. De rögtön elnézést kért, és elkezdtünk beszélgetni, melyben ő nagyon aranyos, felnőttesen szólt bele. Régen volt már ez, és emiatt én sem voltam ennyira öreg, mint most. Azt mondja a Feri, ha megengedi, rokonszenves Albán Úr, én már csak így hívom, a vakolatos gyerekkori ügy végett. Azt mondja, hogy nem jó rendszer, amibe élünk, és igaza volt, mert akkor még a kommunisták. És, így a Feri, majd segít, hogy ez megváltozzon, de először belülről kell, s ő majd vezető akar lenni a KISZ-ben, ami szintén ugyan kommunizmus, de direkt fiataloknak. Hát ez még rendben van, gondoltam, vágyakozni kell a nagy célokhoz. Aztán meg folytatta, hogy mindenesetre azért igazi demokráciás változás kell majd, és nagyon észnél kell majd lenni, hogy ki az, aki merre indul. Mert az oroszok egyszer úgyis elmennek, és akkor. Súgtam neki, hogy halkabban, te büdös kölyök, az istenfáját a lotya szádnak. De csak folytatja. Azt biztosra vette az akkori Feri gyerek, hogy alaposan meg kell gazdagodni, mert abból soha nem lehet baj, meg jó kapcsolatok kell, és úgy kell már nősülni eleve, hogy meglegyenek, akár többször is, a lényeg, hogy sikerüljön. Hát én már itt mondtam, hogy ne álmodozz itt, Feri, nézz meg engem, főkóstoló vagyok az ecetgyárban, és mégis viszonylag boldogan. Elérhető dolgot kell kitűzni, például először csináld meg a labda helyét itt a falon, aztán hozzál nekem egy sört az ABC-ből, itt van pár forint. De képzelje, figyelmes Albán Úr, csak most jött bele igazán. Hogy sejti a végét? Drága Albán Úr, maga okos ember, és ez egy igazi szép esemény. Na szóval, bevallotta a gyerek, hogy ő majd a szabad meg gazdag Magyarországon akar miniszterelnök lenni. Én ezen már kacagtam nagyokat. Hogy ugyan miért? Mert úgy látja, hogy sokkal több igazság kellene és modern változások. Azt vélekedte a Feri, hogy ő már baloldali lesz, minden körülmények között, még gazdagon is, de azt nem lehet hagyni, hogy így maradjon az ország, ami nem kell, azt el kell adni, ami meg van, azért fizetni kell majd, hogy értékes színvonalat nyerjünk cserébe. Megmondom, kedves Albán Úr, én ezt már nem is nagyon értettem. Hogy például miért kellene fizetni. A Feri gyerek szerint például pénzt kell kérni az orvosért cserébe, meg hogy tanulhasson a diák. Meg a legtöbb egyébért szintén. Nem tetszett már ez nekem, amiket mondott, de azért azt láttam, hogy okos fiú nagyon, és még sokra viszi. Ugye, Albán Úr? És képzelje, mi történt később! Nemsokára elköltöztem onnan, mert kirúgtak az ecetgyárból, és más városban tudtam csak élni. De pár év múlva véletlenül összefutottam a Ferivel. Kérdezem, hogy szervusz Feri, mi van a nagy tervekkel? És ez az igazi csattanó, drága Albán Úr! Azt mondta a Feri, hogy már nem foglalkozik ilyen marhaságokkal, tervezgesse a fene a sok hülyeséget, a tanulást is otthagyta, a helyi ÁFÉSZ-ban dolgozik mint képesítés nélküli alkalmatlan, de az apja, az öreg Sallai bácsi segített neki bekerülni, úgyhogy most elvan. Most szóljon hozzá, aranyos Albán Úr, milyen egy szép, igaz történet, ma is meghatódok, ha elmondom.

Lejegyezte: Csermely Péter