Játék és muzsika

Sokan hitték, hogy augusztus végén megszűnik a Ki nyer ma?, ám nem így történt. Olyan sokan hitték, hogy a márványteremben, az adás helyszínén a múlt hét péntekjén már állóhelyet is sorszámmal osztottak. Akik elmentek, e több évtizedes játék temetésére készültek, de a Magyar Rádió vezetése szofisztikált módon nem tartotta be a maga elé kitűzött határidőt. Így a komolyzenei játék szeptemberben még egy ideig folytatódik, örömére mindazoknak, akik úgy gondolták, a Ki nyer ma?-val lezárul a közszolgálati rádiózás másik fejezete. Az egyik a Szabó család volt.
A Magyar Rádió megújulásával kapcsolatos írások között ilyet is, olyat is találni. Legtöbbjük nem a változtatások szükségességét vitatja, hanem a módját. Ahogyan a vezetés kiszervezi a rádiót a rádió alól. Ahogyan az „ócsítás” jelszavával nekiment mindennek és mindenkinek, függetlenül attól, hogy a hallgatók szerették-e vagy sem. Olvashattunk persze olyan írást is, amelyik kimondottan örvendezik a közrádió műsorának megújulásán, mert szerzőjének már fájdalmat okozott a sok népnemzeti sóhajtozás, ami a műsorok többségéből áradt, a slágfertig Szénási Sándor viszont az ízlése szerint való. Felrázza reggeli ábrándozásából. A kérdés, ha még egyáltalán kérdés, hogy kik vannak többen. És kik számítanak? A közszolgálati rádió az átalakítás után megszűnt egy jelentős korosztály, az ötvenen felüliek rádiója lenni. Mindazok, akik szerették a Petőfin azokat a műsorokat – Jó ebédhez szól a nóta, Szív küldi –, immáron végleg rádió nélkül maradtak. Pedig ez az intézmény az ő adóforintjaikból is működik.
A Ki nyer ma? egy kicsit más, bár kétségkívül nem a rádióvezetés számára legkívánatosabb fogyasztói réteg műsora. Alighanem kikacagnák, aki reklámblokkot szeretne szervezni köré. E komolyzenei vetélkedő érdeme nem is abban van/volt, hogy újabb és újabb hallgatókat toborzott, hanem közszolgálati szerepében. Ha ezt a szerepet a Magyar Rádió vezetése komolyan venné, nemhogy e vetélkedő megszüntetését tervezné, hanem éppen hogy a mintájára újakat indítana. Talán frissebbeket, vonzóbbakat, amelyek meghódítják a fiatalokat is. Amelyek üdítő szigetet alkotnának a nagy népi médiabutítás tengerében. A Ki nyer ma? az évtizedek során kétségkívül úgy működött már, mint egy nagy család. Mint egy szűk kör magánügye. Műsorvezetők és versenyzők régi ismerősökké váltak. De ennek is megvolt a maga meghittsége, bája. Szerepe éppen abban volt, hogy meggyőzte a hallgatókat: a komolyzene nem valami elvont nehézség, hanem játék, élvezet, ismerete részévé tehető a mindennapoknak.
Talán a hazai kulturális életünk egyik jelképe, hogy megszüntetését éppen most, a zenei nevelés apostolának, Kodály Zoltánnak az évfordulóján tervezik. Azután, hogy elsorvasztották az iskolai zeneoktatást, hogy a megszorításokkal elveszik a gyermekektől a zene ismeretének és szeretetének a lehetőségét is. Vajon miért nem tiltakoznak a hazai zenei élet legjelesebbjei, akiknek pedig létérdekük lenne, hogy kinevelődjön a jövő közönsége, akik nem nézhetik tétlenül, hogy Lagzi Lajcsi és Fásy Ádám országa leszünk? Itt az ideje, hogy felébredjenek. A Ki nyer ma? ha már nem lesz, meglehet, kicsiny veszteségnek látszik majd. Mégis nagy űrt hagy maga után.
(Ki nyer ma?, Kossuth rádió)