Tiszabecsen talán most a madár sem jár. A határpezsgés elmaradt, mert szigorúak a vámosok – mondja az elnéptelenedés indokaként egy defektes kerékpárját toló asszony. Göröngyös az út az isten háta mögé, zsebkendőnyi aszfaltterület sincs folt nélkül a Tiszabecstől Uszkára vezető szakaszon. Aztán mégis egy feltűnően tiszta és rendezett faluba futok be. A cigány lakosság ízlésének megfelelően az egyutcás Uszka házai hol pirosak, sárgák, hol zöldek vagy hupikékek.
Uszka község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Batár folyó mentén fekszik, mintegy 32 kilométerre a járási székhelytől, Fehérgyarmattól és 120 kilométerre Nyíregyházától. A történelmi határkiigazítások során Uszka területe háromszor változott. A második világháborút követően elvesztette földjeinek 50 százalékát, azok ma Ukrajnához tartoznak. A községet leválasztották Beregszászról, a hozzá legközelebb eső városi központról, s Magyarország megmaradt vasúthálózata sem érinti a falut, így kieső területté vált. A háborúk is megtizedelték a lakosságot. A Fischer és Lebovics családokat, Uszka legmódosabb gazdáit német koncentrációs táborokba vitték, 1944 végén pedig 52 férfit hurcoltak el malenykij robotra, majd munkatáborokba. Közülük mindössze tizenegyen tértek vissza.
Uszka 1910-ben volt a legnépesebb, több mint ötszázan lakták, a kilencvenes évek végére a lakosság 306 főre apadt, ma pedig hivatalosan 375-en élnek itt. Amúgy 402 a lakosságszám. Az eltérés oka az, hogy néhány ukrán lány falubelihez jött feleségül, de még csak vízummal rendelkeznek, így nem számítanak állandó lakosoknak. Cirill betűs címkével ellátott finom ásványvizet kóstolok. Sósabb, mint a hazai vizek, Ukrajnából hozták. Uszka életét alapvetően meghatározza a tiszabecsi határátkelő közelsége. A megélhetési problémák miatt a cigaretta- és gázolajcsempészet kiterjedt hálózata alakult ki. Ráadásul itt nem is a Tisza a határfolyó, hanem a Batár, amely aszálykor könnyen átléphető. Gyakorlat volt, hogy itt adták át egymásnak a cigarettás kartonokat. A határ közelsége az embercsempészetnek is kedvez, Uszka lakói több menekülttel is találkoztak már községükben. Egy időben mondás volt a faluban: „Megint afgánok voltak Uszkán.” Hazánk csatlakozása az Európai Unióhoz nagymértékben nehezítette a feketekereskedelmet. Kint olcsóbb az élelmiszer, de ma már az uniós érdekek miatt se kenyeret, se szalámit, se jégkrémet nem lehet áthozni – tudom meg az önkormányzatnál. A mobiltelefonok hazai hálózaton nem működnek, az ukrán Kijivsztar jelentkezik be.
Korábban nagy volt az ellentét a cigányok és a magyarok között, sőt a település lakosainak nyolcvan százalékát kitevő cigány lakosságon belül is. Az uszkai vezető klánok tagjai, az Orgovánok és a Mursák gyakran egymásnak estek az utcán vagy az italmérésben. A faluban 1970-ben kezdte meg hittérítő tevékenységét a szomszédos Kölcse falu boltosa, Kopasz Jenő. Az úgynevezett neoprotestáns-pünkösdi egyházak a hatvanas–hetvenes években több kísérletet tettek a cigányok megnyerésére és gondjaik megoldására. Kopasz Jenő lelkész a Kádár-rezsim tiltása ellenére roma gyülekezetek sorát alapította a Felső-Tisza környékén, amelyek egy része ma is működik. Köztük a legsikeresebb az uszkai. Az idősebb asszonyok még ismerik a „Jenő bácsi” idején megtanult régi dalt: „Cigány vagyok, nem bánom, Jézust a szívembe zárom, / Cigány vagyok, nem szégyellem, szeret az én Istenem.”
Előttem kellemes modorú, mosolygós, életvidám hölgy ül. Uszka alpolgármester asszonya, Borbély Lászlóné, Gizike, aki kiterjedt rokoni kapcsolatai révén gyakorol befolyást a településre. Egyfajta klánegyesítő, mert nagyszülei között az Orgovánok és a Mursák is megtalálhatók.
– Mikor mi összejöttünk Lacival, aki egyébként magyar ember, apám nagyon megvert, még most is látszik a helye a homlokomon. Sokat kaptam érte, otthon Laci szintúgy. Székesfehérvárra szöktünk a testvéremhez. Addig maradtunk ott, amíg a szülők meg nem békéltek. Anyósom csak akkor hívott fel, amikor a kisfiunk már másfél éves volt. Azt mondta: hozd már ide a gyereket, hadd nézzem meg, hogy mégis kire hasonlít. Anyuéknál már hamarabb voltunk, mert ők, mint általában a cigányok, amilyen hirtelen haragszanak, olyan hamar békélnek is – meséli a családi szétválás és összeforrás történetét az asszony.
– Na és az Orgovánok és a Mursák? – kérdezem az ellentétekre utalva.
– Ez elvileg egy család lenne, mert egy nagyapától és egy nagyanyától származunk. Az egyiknek ilyen, a másiknak olyan a természete. Édesanyám Mursa-ági, Magosliget legszorgosabb emberéhez ment feleségül, Orgován Andráshoz. Másféle nevelés volt a két családban. Az egyik napkeltétől napnyugtáig dolgozik, a másik család pedig nem vet, nem arat. Előfordul, hogy egyesek a mai napig megvetik egymást, de tettlegesség, szitkozódás nincs. A dolgosabbja kordonos uborkatermesztéssel foglalkozik, s minden nyáron tesznek le pénzt, hogy konyhabútort vagy új szőnyeget vegyenek, esetleg félrerakják a téli gázszámlára. Bár kicsi és rossz minőségű a föld, de ha az ember gondos, akkor tud vele mit kezdeni – jegyzi meg a különbözőségekről érthető módon diplomatikusan nyilatkozó asszony, majd mesél a gyülekezetről is:
– Az első megtérő édesanyám, Borsa Matild és a testvére, Borsa Menyhért volt. A baptistákhoz hasonló gyülekezet hatására tértek meg mások is. Kopasz Jenő hívő ember volt. Istentől kapta az üzenetet, menjen a sövények mellé. Ezt ő úgy értelmezte, hogy a cigányokhoz menjen, akik az árok szélén ülnek, s hirdesse nekik Isten igéjét. Eleinte amikor jött, a kocsija kerekét kivágták baltával, vagy megkergették, köztük volt az apám is, mégis újra és újra felbukkant. Megalakult a gyülekezet, egy háznál tartották az istentiszteleteket. Egyre többen mentek hozzá, hogy megtérjenek, megváltozzon az életük. Édesanyámnak, aki betegeskedő asszony volt, azt mondta: ha meg tetszik térni és meg tetszik halni, akkor is örökké fog élni. Anyámnak ez a mondat nagyon megtetszett, eljárt a gyülekezetbe, amiért az apám jó párszor megverte. Emlékszem a családi összetűzésekre: „Én akkor is megyek, ha te engemet megölsz, és én akkor is élni fogok, de nem itt, hanem a mennyben. Viszont ha te meghalsz, nem a mennybe fogsz menni, hanem a pokolba. Akarod, hogy elváljunk?” – kérdezte anyám apámat. „Nem, ezt nem akarom” – felelte erre az öreg. „Akkor gyere velem a gyülekezetbe, mert te már engemet Istentől el nem szakíthatsz…” És akkor ment apám is. Három év múlva elhagyta az alkoholt, majd a cigit is.
Lassan a külső jegyek is megváltoztak a faluban, már majdnem minden házban van fürdőszoba. A családok bevétele a gyermekvédelmi támogatásból, a családi pótlékból és a szociális járadékból, valamint az alkalmi közmunkásként szerzett jövedelemből áll. A törpebirtokok legjobb minőségű földje is mindössze négy aranykoronás, amelyen minőségi termelést folytatni nagyon nehéz és pénzigényes. Ezért inkább konyhakerti gazdálkodást folytatnak, az egyetlen eladásra termelt árucikk az uborka, amelyet egy csegöldi konzervgyárban dolgoznak fel, és főleg hazai és német piacon értékesítenek.
A szociális földprogram keretében az önkormányzat 1992-ben kistraktort, gépi ekét vásárolt, amelyek a mai napig kedvezményesen bérelhetők, megkönnyítve a szántást, vetést, betakarítást. Igyekeznek vetőmagot, permetezőszert szerezni a közösség részére az uborkatermesztéshez, s néhány éve az itt élők vágócsirkét is kaptak az önkormányzattól. 2000-ben megindult egy nagyobb arányú lakásépítési program is, amelynek köszönhetően hat család költözhetett új, két-három szobás, vezetékes vízzel ellátott házba.
Nagy jelentősége van az utóbbi években a cigány telepek felszámolásáért indított modellprogramnak is. A falu 73 millió forintot kapott a lakókörnyezet felújítására. Helyieket vettek fel tíz hónapos munkára, akik a házépítő vállalkozók mellett segédkeztek. Játszóteret és tanodát is építettek, ahol 15 felnőtt tavaly elvégezte az általános iskola nyolcadik osztályát. Ma már a gyerekeiket ösztönzik a tanulásra.
Az alpolgármester telefonja megcsörren. Aggódás hallatszik a hangjában.
– Attól félek, kicsim, hogy nem fogod azt bírni… Alig várom már, hogy megöleljelek. Jól van, kincsem – mondja elérzékenyülve, majd összecsukja a telefont. – A fiam Fehérgyarmaton tanult felszolgálónak, de nem tudott elhelyezkedni, így el kell mennie kubikolni valahová… Most nyári munkán van a barátnőjével, Marikával – magyarázza.
Óvatosan kérdezem tőle, hogy megítélése szerint a sikertelen munkakeresésben nem játszik-e szerepet az, hogy a fia cigány származású, amire határozottan válaszolja, nem, mert vegyes házasságból származik, s nem látszik rajta, hogy cigány.
Az alpolgármester asszony úgy véli, a továbblépés nehéz, több munkalehetőség kellene. Sajnos az önkormányzat egyre szegényebb. Jó a modellprogram, sokat segít a felzárkózásban, de feszültségeket is szít. Uszkán ugyanis 103 ház felújítására igényeltek pénzt, de az elnyert pályázat csak 67 ház felújítását engedélyezte. Sokan nem értik, hogy az ő házuk miért nem került sorra, s ezért az alpolgármestert hibáztatják.
Piros betűs ünnepe volt a hét végén Orgován Jenőnek, az uszkai gyülekezet ifjúsági vezetőjének. A gyülekezet imaházának nagytermébe vezet.
– Itt volt a leányom esküvője, telt házzal, háromszáz meghívottal. A cigányok és a magyarok is ropták a táncot. Kölcsönözni kellett a sátrat, a padokat, a kondérokat és az evőeszközt, ma délelőtt adtam le ezeket Jánkmajtison. Három pohár híján megvolt minden.
Megtudom tőle, hogy a kölcsönzés száznegyvenezer forintba került, de az eszközöket helybe hozták. A menyasszony kikérésekor volt az asztalon rántott hús, sült comb, többféle fasírt, franciasaláta és sok sütemény, női és erős italok.
A gyülekezetbe járó uszkaiak tizedet fizetnek a munkával szerzett jövedelmükből, s aki szociális segélyen van, az is ad néhány száz forintot – tudom meg a pénzügyi háttérről. A hívek többnyire cigány származásúak, de akad magyar is. Fontosnak tartják az evangélium továbbadását a környező falvakban is. Gyülekezetük tagjai szívesen felkeresik az idős embereket, segítenek nekik, elbeszélgetnek velük. Feladatuknak tekintik a fiatalok evangelizációra való felkészítését, a zenei nevelést, a gyermekek bibliai ismereteinek bővítését. Uszkán hetente háromszor van istentisztelet: dicsőítő alkalom és imaóra, bibliaóra vagy igehirdetés és tanítás.
Kisebbségi magyarként él Uszkán Őri Béláné. Itt született, s megjegyzi, hogy negyven-ötven éve még több volt a magyar.
– Mára már átvettük a cigány szokásokat, főzni tanulunk tőlük. Itt van például a pezsgős pogácsa. A lisztet, tojást, sót és szódabikarbónát vízzel gyengére gyúrjuk, sütőben sült hússal kisütjük, majd tálaljuk. Dzsuvás [rendezetlen], mulya [nagyszájú] – mondogatja a cigányoktól átvett szavakat, majd amikor a kérdést boncolgatnám, megjegyzi: itt nincs cigány és magyar, itt csak emberek laknak.
Kiderül az is, hogy az uszkaiak gyakran fesztiváloznak. Legutóbb a szatmárcsekei cinkepuliszka-főző versenyen és a milotai diófesztiválon indult a cigány–magyar vegyes főzőcsapat. Volt, aki megjegyzést tett rájuk – na, még cigányokkal jönnek ide… –, aztán megváltozott a véleményük.
A színes házak előtti járda egyik padján Kóczé Dezsőné, Bözsi néni és özvegy Őri Sándorné üldögél. Kóczéné 72 éves cigány asszony, s mint rangidős a véleményét gyakran kikérik. Őri Sándorné magyar aszszony, el volt törve a karja, de rosszul forrt össze.
– Gyakran fáj, ezért időnként vizes ruhával borogatjuk, s kenőccsel is bekenem neki – mondja mosolyogva Bözsi néni. Hátuk mögött gyönyörű a Kóczé-porta. Szemlátomást nagy békességben élnek. Bözsi néni ide jött férjhez Magosligetről, a lánya és az unokája is itt lakik. – Van egy testvérem, a Jenő, hát azt már nem tudjuk megjavítani – nevetgél. – A fiatalok, azok jók. Nem isznak és nem is mulatnak. Csak zenét hallgatnak, énekelnek, s már a pici gyermekek is jönnek a gyülekezetbe.
Az alpolgármester asszony édesapjával is találkozom. Szép szál férfi, a megjelenése igazán tiszteletet parancsoló. Megtérését követően Székesfehérváron dolgozott, a nyolcvanas években kiváló munkájáért oklevelet is kapott.
Uszka polgármesterét, Sértő-Radics István háziorvost éppen „nagyügyeletben” érem el Kölcsén. Amíg ő a betegekkel foglalkozik, Gellén Pállal, a sofőrrel beszélgetek. A fiatalember korábban határőrként dolgozott, hóban, vízben taposták a kilométereket, akkor keletkeztek a reumás fájdalmai is. Leszerelt, majd egy társaságnál buszbeállítóként dolgozott. A magyar Ganz-buszokat lábon vitte ki a vevőhöz, így eljutott Rómába, Nápolyba, Tallinnba, Rigába, Svédországba és Spanyolországba is. Tavalyelőtt decemberben mondtak fel neki, azóta hatvanezer forintos fizetésért gépjárművezető az orvosi ügyeletben.
Jövedelemkiegészítést ő is a kordonos uborkázásból próbál szerezni, de ez nem valami sok. Húsz éve 45 forint volt az órabér, most 350. Az uborkáért mérettől függően fizetnek, de gyakorlatilag ugyanannyit, mint évekkel ezelőtt.
– A hasznot elviszi a munkabér és a műtrágya, tíz éve a permetszer kilója 580 forint volt, most 7600, egy mázsa műtrágya akkor 600 forint volt, most 8400. Mínuszban vagyunk, nem éri meg termelni.
Az orvosi ügyeletben egy-egy doktor 25 települést lát el, így mi is útnak indulunk, s Zajtán, Magosligeten, Túristvándiban, Tisztabereken beszélgetek az uszkai polgármesterrel. Közben olyan elszigetelt cigány telepekkel és negyedekkel ismerkedem meg, amelyekhez képest az uszkai romák valóban 20-30 évvel előbbre tartanak.
Sértő-Radics István saját bevallása szerint „igazi pesti fiú”. 1974-ben végezte el az egyetemet. Még utolsó évesként járt erre, s varázslatosnak tartotta a környéket. Azt is észrevette, hogy Nyírbátortól kezdve az emberek köszönnek egymásnak, amikor felszállnak a vonatra. A doktor a szocializmus idején kiment az Egyesült Államokba, s pontosan olyan sürgősségi klinikákon dolgozott, mint amilyet a Vészhelyzet című filmsorozatban lát az ember. A rendszerváltozást követően jött vissza Magyarországra, ám kardiológusként nem tudott visszailleszkedni a hierarchikus egészségügyi rendszerbe. Mint mondja: Amerikában olyan az orvosképzés, hogy miután az ötéves darálóból kikerül a szakember, mindent kell tudnia. Az orvosnak nincs főnöke, mindent meg kell oldania, mert csak akkor fizet a munkájáért a biztosító. Úgy érezte, ezt a lehetőséget és felelősséget, az egzisztenciális, erkölcsi és szakmai függetlenséget háziorvosként kapja meg, így került az ukrán határ melletti körzetbe.
– Nem értették a nyíregyházi kollégák, hogy két szakvizsgával, amerikai diplomával és tapasztalattal miért mentem el háziorvosnak – szögezi le Sértő doktor, aki 1992-től a Fidesz tagja volt, majd a párt 1994-es egészségügyi programjának szakértője. – Amikor a Fidesz más irányt vett, kiléptem, majd SZDSZ-támogatással lettem polgármester Uszkán.
2001–2002-ben ismét az Egyesült Államokba ment, s a gyógyítás mellett Fulbright-ösztöndíjasként az önkormányzati kisebbségi politikát tanulmányozta. Azt vizsgálta, hogy mi történik akkor, amikor az afroamerikaiak kerülnek túlsúlyba. A helyzetüket összehasonlította a kelet-európai, magyarországi romák helyzetével is. Brüsszelben, az Európai Unió régiós bizottságában képviseli az Észak-Alföld régiót és az egyik önkormányzati szövetséget is. Most írja jelentését a bizottság számára a kelet-magyarországi romák helyzetéről.
Sértő doktor mindemellett fapados orvos is. A népnyelv így hívja azokat a magyar orvosokat, akik külföldre járnak ügyelni. Két éve jár Angliába, kéthavonta három-négy napra.
A hazai helyzetet és a külföldi példákat jól ismerő orvost, egészségügyi szakértőt, volt szabad demokrata ügyvivőt sem kérdezték meg a hazai egészségügy átalakításáról, illetve szétrombolásáról.
– Amióta nem vagyok ügyvivő, nem vagyok a fókuszban, s nem egészségpolitikusként tartanak számon, hanem kistelepülési polgármesterként – mondja a doktor.
A „szétrombolás” megjegyzésemet nem kívánta kommentálni, csupán megjegyezte: nem fedi le minden tekintetben azokat a politikai prioritásokat, amelyeket most az SZDSZ követ.
A polgármester rendre megtalálta azokat a kiskapukat, amelyek a település javára fordíthatók, megemelte például a közhasznú foglalkoztatottak számát, támogatásokat szerzett a kistérségi programokból. A roma modellprogram keretében nem kevés pénzt kaptak, s a 73 millió forintból a házak felújítása mellett a foglalkoztatási és oktatási felzárkózást is megcélozták.
– A legolcsóbb, leghatásosabb és leginkább fenntartható a tanodaprogram volt, az iskolán kívüli foglalkoztatás során már felhasználtam az amerikai tapasztalatokat. Egy Mississippi állambeli kisvárosban láttam azt, hogy a katolikus apácák hogyan viszik az iskolán kívüli foglalkoztató programot. Így mi tavaly az 5–8. osztályos képzést valósítottuk meg. Heti négy napon 23 szülő járt 7. és 8. osztályba, s meg tudtuk fizetni a gyerekek korrepetálását is. Egy héten egyszer a roma hagyományok őrzéséről tartottak órát, hiszen a romungrók, a magyarul beszélő magyar cigányok számára a gyökerek ápolása igen fontos.
Uszkán decembertől szociális gondozói tanfolyam indul, tíz–tizenöt ember beiskolázására számítanak, s a polgármester a roma pedagógiai asszisztensek képzését is fontosnak tartja. Ez utóbbival kapcsolatban is vannak amerikai tapasztalatai. A sötét bőrű gyermekek nehezen vagy egyáltalán nem tudtak beilleszkedni azokba az iskolai közösségekbe, ahol minden felnőtt fehér ember volt, de az afroamerikai felnőtt dolgozók jelenléte segítette az integrálódásukat. Szerinte ilyen roma asszisztenseket kellene foglalkoztatni a hazai kisebbségi iskolákban is.
Lassan elbúcsúzom Uszkától. A kocsiban az alpolgármester asszony ül mellettem, mutatja a falu nevezetességeit. Egy félmeztelen, marcona külsejű ember jön szembe az úttest szélén. Ahogy közeledem, mintha nem akarna letérni. Kalauzom nevetve mondja: nem akar kötekedni, csak olyan szép szál, magas ember.
diktátor
Itt az amerikai bejelentés: Zelenszkij diktátor, mennie kell
