Mindent kiszivárogtatok (38.)

A SEMMITTUDÁS EGYETEME
Ez lesz a most, október 4-én, a Budapesti Kamaraszínházban bemutatandó régi-új estem címe. – Ez a reklám helye(s)? A SEMMITTUDÁS EGYETEME. Most már kiszivárogtathatom ezt a címet. Azért régi-új, mert egyrészt mára már mindent elírtam előlem… Másrészt, mert már mindent megírtak 5–6000 éve. Tehát a „mit” nem kellene az új lihegésével előadni. Talán a „hogyanban” még valami eredeti-félével is lehet próbálkozni. Hiába tesszük a világ pulzusára a kezünk, nincs az ujjunk a nap alatt… Ezért ma, a máról szóló és forradalmian újat, már csak lámpással… Szóval a tartalom helyett maximum a forma. Bár jóformán… (Elvisz a szóvicc.)
Pályám összegzését próbálom majd a színpadon, a jövőre esedékes kerek évfordulómra. Egyetemi szintre emelni a semmittudásomat… – Hogy menynyire kerek ez az évfordulóm… azt nem hangsúlyozom nagyon. Sajnos gyorsan elment ez a negyv… plusz… (azért még nem ugyanannyi) – Különben is, Kassák szerint: A művész öregnek születik, és gyerekként hal me… De talán nem pusztulok mindjárt az első előadáson el… Esetleg második is lesz… (Ezután a beharangozás után biztosra veszem.) (???)
Mindenkit meghívok. Még a miniszterelnököt is… Eszembe jut egy régi anekdóta. Bernard Shaw Churchillnek a következőket írta: – Winston Churchill Miniszterelnök Úrnak, Anglia. Tisztelt Miniszterelnök Úr! A bemutatómra küldök Önnek két jegyet, a másikkal hozza el a barátját. Ha ugyan van még… Winston Churchill válasza: G. B. Shaw Író Úrnak, Anglia. Tisztelt Író Úr! A bemutatóra sajnos nem tudok elmenni, de a második előadásra okvetlenül elmegyek. Ha ugyan játsszák még.
Visszanézve az eddigiekre, kissé ércesre sikeredett eddig a hangvétel. Ez a kitétel csak az újabb szóvicc miatt kell… Mert nem alkottam „Ércnél maradandóbbat.” Visszatekintve több mint 40 éves pályafutásomra ezt így látom mostan. Még élcnél sem… De azért becsvágyam ezzel a most bemutatandó estemmel, hogy a maradandókat mondjam el. Bízom abban, hogy végül a több mint tíz önálló estemből nem csak a: – De megmondta! számok maradnak meg a köztudatban. Nem tetszelegnék az Aczél-Kádár éra fenegyerekeként. Ezért most is egy olyan szemelvényemet adom közre, ami végül kimaradt a mostani estemből… mert papíron jobban él meg (?) Egy detektívregény stílusparódiáját mellékelem, még az utolsó percekben. Mert a generációk azóta már a krimiken nőttek fel. (És ha az eredetit nem ismerik, nem derül ki, mit is mozdítok ki.)

BANKRABLÁSTÓL A CSÓNAKLAKKIG
– Detektívregény, 1. fejezet –
Olive a férje haját mosta a csónaklakkban, amikor Max, az inas kettőt szedelőzködött. Miss Stivinson észrevehetően elfojtotta mosolyát. A mosoly egy utolsót lélegzett, amint késhegyre vette inasát. A zöld almárium, mint mindig, most is gondterhelten csobbant, léptek nesze szűrődött át a paradicsomprésházon. Mister Jacobson, Max, egy rántással a levesbe ugrott. Nyár elejei délután volt, rőt napsugárkévék álltak szanaszét halmazban, kis kerti bokrokon nőtt a szamócalekvár, tubusokban párolgott a naftalin. Miss Stivinson könnyű kis kerti papucsában megkerülte a témát, vajat adott a vajtartóknak, szórakozottan babrált egy bíbelődésen, kövér, rekedtes ujjai köré tekerte, majd minden figyelmét összpontosítva, gondosan kettészelte ősz kontyában a szőlőlugast, és máris földbe gyökerezett a lába. Csak annyi ideje maradt: amennyi volt; amikor meglendült a nagykapu.
– Próbálj visszaemlékezni! – hajolt Miss Stivinson kórházi ágya fölé a detektívfelügyelő; de a kórházi ágy többet nem tudott.
– Ostoba maga, Braun, ha továbbra is ebben az ágyben keresi a nyomokat – fejezte be fejtegetését a dedektív felügyelő, úgyhogy felesége a rotyogó fazékba hajíthatta a már kifejtett zöldbabszemeket.
Borsózott a háta!
Akkor viszont a reggeli 5.87-essel kellett érkeznie – csillant föl a remény a kis Maud elviselt keze fehérjén; mindig hőgutát kapok az ilyen megvesztegetéstől. Kasszafúrójával kinyitotta a frizsiderajtót, betette a vért a fagyasztóba, hogy ne felejtse el, csomót kötött az olvasó idegén, tekert egyet rajta, majd a már spannolt idegfeszültségre kiteregette a könnyzacskóit.
– Nincs más hátra – vonta le a következtetést a detektívfelügyelő, miközben barackot nyomott a tar szilvapálinka feje búbjára; – nincs más hátra – emelte fel mély, férfias hangját, egyetlen nyelve közé szorítva az „l” hangzót; – nincs más hátra – ismételte már-már vésztjóslóan:
– nincs más hátra.