Tihany festői természetes és épített díszleteiben gyönyörködve búcsúzunk az idei nyártól. Mondják, a félszigetet hajóval kell megközelíteni, ha a táj legszebb arcát akarjuk látni. Nyugat felől azonban nem szokás balatoni hajójárattal érkezni Tihanyba, márpedig a meredek, leszakadt szélű, sűrű erdővel borított hegysorral szegélyezett sajkódi öböl a félsziget legzöldebb, legnyugalmasabb szeglete. A 71-es főútról alig észrevehetően jelzett zsákút ágazik el délnek az Apáti-hegyet megkerülve, amelyen inkább csak biciklisták közlekednek, mint a nyaranta minden szabad földfelületet ellepni képes autós turisták.
Tihany nevéhez kötődik nyelvünk legkorábbról ismert írott emléke. Az I. András király által 1055-ben alapított bencés apátság latin oklevelében a jegyző egy mondatot – „feheruuara rea meneh hodu utu rea”, azaz: a Fehérvárra menő hadi útra – ma is érthető magyar nyelven írt a pergamenre. Az alapító uralkodót 1060-ban bekövetkezett halála után a Szűz Mária és Szent Ányos tiszteletére épült rendház altemplomában temették el. A bencések klastroma körül kialakult kis falun kívül két további település volt az Árpád-kori félszigeten: a szántódi révre néző oldalon Újlak, a tóparti országút mentén pedig Apáti. Mivel Újlakot egy nem sokkal a tatárjárás után kelt irat említi, Apáti jóval korábban, már a XI. század végén is létezhetett. Egy 1211-es összeírás szerint hetvennégy jobbágyportán négyszázhúsz lakos állt készen különféle munkák elvégzésére a barátok számára. A falu minden jövedelme az apát urat illette.
A félsziget belsejében kitűnő fekvésű, jól védhető erődítmény is volt a középkorban. Egy kétszázszor kétszáz méter nagyságú, egyfelől vulkáni képződmény, másfelől mesterséges földsánc által határolt őskori földvárat 1267-ben létező várként nevez meg egy irat. A török közeledtére falakkal megerősítették, egybefoglalták a templommal és a kolostorral. Giulio Turco olasz hadmérnök 1569-ben készített felmérésén és alaprajzán jól láthatók a belső és külső falövek, sáncok. A hódítók mindent elkövettek Tihany megszerzéséért, azonban kiváló kapitányai: Takaró Mihály, Gyulaffy László, Pisky István megvédték a fontos stratégiai bázist, amelynek oltalmában még sajkás hadak is zaklatták a túlparti Foknál tanyázó törököket. Végül a császári hadak robbantották fel az erősséget 1702-ben.
A 147 méter magas Apáti-hegy északi lábánál fekvő falu népének a török időkben a félsziget nyakánál bevezető út őrzése volt a dolga. Tornyokkal megerősített védőfal húzódott itt a két öböl között, felvonóhidas kapubástyán át lehetett csak belülre kerülni.
Mindennek ma már nyoma sincs, amint a településnek sem, csupán a középkori falu – részben újjáépített – temploma látható az erdős hegyoldal lankáján. Jellegzetes román kori formájú, helyi vulkáni kőből készült falusi egyház. Torony nélküli hajójának keleti oldalához keskenyebb, négyzet alaprajzú szentély kapcsolódik. Az egyenes zárófal tengelyében kicsiny, keskeny résablak, a hajó déli oldalán két további kőbélletes tölcsérablak nyílik. Bejárat a nyugati oldalon található. Titulusa ismeretlen, írásban 1340 után szerepel. A XII. századi épület romjait „az enyészettől a pannonhalmi Szent Benedek rend támogatásával a M. Kir. Balatoni Intéző Bizottság óvta meg 1942-ben” – olvasható egy kőtáblán; egy másikon meg az áll, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal tervei alapján a helyi alapítvány közadakozásból állította helyre 1999-ben.
Erdogan
Erdogan megerősítette álláspontját Ciprus kapcsán
