A gyurcsányi ámokfutás

Zsebõk Csaba
2007. 10. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felállt a szőr a hátamon, mert a Nemzeti Múzeum tőszomszédságában, a Puskin utcában egy jókora vörös csillagot ábrázoló graffitit pillantottam meg. Azóta – egy hete – sem tiltakoztak sokan ellene. Rögtön eszembe jutott nagyapám öccse, akit egyszerű vasutasként málenkij robot jelszóval nyolc évre elhurcoltak Szibériába és Kazahsztánba. Alig élte túl, 1953-ban szabadult, Sztálin halálának köszönhetően. Van, aki a horogkereszttől, van, aki a vörös csillagtól, és van, aki mind a kettőtől zsigerből irtózik. Én magam az utóbbiak közé tartozom, ezért ha honi radikális jobboldalunktól nem is, de a holdudvarukba tartozó néhány szélsőségestől kiver a víz. Például attól a néhány furcsa szerzettől, akik a minap tisztességes polgárok társaságában, a fasiszta Benes-dekrétumok Pozsony általi megerősítése okán a pesti szlovák nagykövetség előtt amúgy teljesen jogosan tiltakoztak, ám a munkájukat végző szlovák tévéseket inzultálták. Ajánlom nekik, hogy menjenek át a Felvidékre, és próbálják ki, milyen érzés hasonló támadást magyar tudósítóként átélni!
Ezekről a tüntetőkről minden józan erőnek megvan a véleménye, ahogy a horogkeresztet sem kívánja egyetlen komolyan vehető politikai erő sem újra használni. Ugyanakkor a vörös csillag „becsületét” ismert szocialista politikusok már többször vissza akarták állítani, ám a becsületes, humánus többség nem kiáltott fel: a kertünk alatt lopakodik a neosztálinista szörnyeteg. Mindazonáltal bármennyire borzasztó is, a vörös csillag melletti akciózásban még tetten érhető egyfajta logika, ha más nem, a kádárizmus és saját múltjuk legitimizálása. A jelenlegi kormányfő ideológiai kacskaringózása még ennél is aggasztóbb.
Gyurcsány Ferenc egyre zavarodottabb kormányfői lépései egy politikai identitás nélküli ember benyomását keltik. Édesapja állítólag „reakciós, jobbos” volt, aki 1956-ot forradalomnak tartotta. Hihetnénk, hogy családi körülményei miatt dacból lett ifjúkommunista. Hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) kezdett politizálni, mindenki számára ismert. Az már egy másik kérdés, mennyire hittek a KISZ-es fiúk a szépen hangzó, de eredményeit tekintve végső soron emberellenes szélsőbaloldali ideológiában. Talán eleinte igen, de feltehetőleg legalább ennyire izgatta őket az érvényesülés, a párt-, illetve állami karrier, és nem utolsósorban a pénz. Az utóbbi iránti olthatatlan szenvedély 1989-től a maga brutális valóságában megmutatkozott. Gyurcsány is elkezdett vadul üzletelni, egy évtized alatt izmos milliárdossá avanzsált, igaz, sohasem tudjuk meg, meddig jutott volna a posztkommunista kapcsolati tőkéje, és az évtizedek óta töretlen hatalmú Apró-klán támogatása nélkül. A kormányfő 2007 szeptemberének elején Tapolcán arról beszélt, hogy a rendszerváltás után a legrokonszenvesebbnek a Fidesz által 1996–98-ban elővezetett Polgári Magyarország programját tartotta. De Orbánékban csalatkoznia kellett, állítja, mert szerinte „odahagyták” ezt a programot. Talán még emlékszünk, hogy 2004 nyarán bel- és külföldön őt tartották Tony Blair magyar megfelelőjének, de ilyen hangokat már korábban is lehetett hallani. Aztán bekerült az MSZP-be, illetve döntéshozói közé, ahol is azzal kellett szembesülnie, hogy a gigantikus politikai formációban bizony több latens párt is működik – igazat adva Bogár Lászlónak –, legalább egy baloldali nép-nemzeti, egy posztkádárista és egy neoliberális. Gyurcsány ugyan teátrálisan a szívére teszi a kezét a Himnusz hallatán, ennyiben eltért MSZP-s elődeitől, de a kádári összekacsintások és a neoliberális program borzasztó kombinációját ő sem kívánta nélkülözni. Ráadásul a nép-nemzetiek iránti apró gesztusokat néhány hónap alatt sikerült romba dönteni, amikor is 2004. december 5-e előtt a nemre, illetve a távolmaradásra buzdított a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson. Függetlenül attól, hogy az ominózus jogszabály tartalmáról egy érvényes referendum esetén is az Országgyűlés döntött volna.
Maradt tehát a Magyarországon különösen nehezen meghonosítható Blair–Schröder-féle ideológiánál, hiszen abba aztán tényleg sok minden belefér. „A harmadik út sokkal inkább egy retorikailag meghatározott terület, mint egy konkrét, koherens ideológia. Ezt a területet valóban értékek (és politikák) határolják be, de ezek elég általánosak ahhoz, hogy az általuk kijelölt terület számos értelmezést megengedjen. Első megközelítésben ezért azt mondanám, hogy a harmadik út nem tekinthető ideológiának, mert nem rendelkezik határozott, koherens tartalommal. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne hozhatnánk létre ilyen tartalmat. Ha úgy tetszik, bár a harmadik út nem ideológia, mi csinálhatunk belőle ideológiát azáltal, hogy szembenézünk a legfontosabb értékvitákkal, és állást foglalunk, vagy legalábbis felvázoljuk azokat a lehetőségeket, amelyek között választani lehet, és a választást másra hagyjuk” – olvashatjuk Tanyi Attilától, a Gyurcsány által nagyon kedvelt, Dessewffy Tibor fémjelezte DELTA Politikai Iskola oktatójától. Persze a filozófus tanulmánya egy valóban elemzésre méltó témáról szól – amúgy erről hosszabban is publikált –, így az írással önmagában nincs gond, de az már egyenesen riasztó, hogy az abban foglaltakból sok minden ráillik a jelenlegi kormányfőre: politikájából tényleg hiányzik az eszmei alapokat illetően a határozott, koherens tartalom, és bizony a sokkal inkább retorikailag meghatározott területekhez vonzódik. Igen, ez a – Tanyi szavaival – tágan értelmezett szociálliberális ideológia (tehát mégis az?) nagyon is passzol a miniszterelnökhöz, hiszen egész sok mindent bele lehet magyarázni, de immáron úgy tűnik, nem elég neki ez a „nem valódi ideológia” (jó szöveg). Mostanság ugyanis a Merkel–Sarkozy típusú konzervatív progresszióban látja a jövőt. Sőt, konferenciákon értekezik a hazai baloldal polgári radikális és liberális demokrata múltjáról és jelenéről. Gyurcsány Ferenc tehát lassan már minden volt, csak matyó láda nem. Már csak az a kérdés, hogy állandósult politikai identitászavarához mi köze az országnak?
A Magyar Szocialista Párt most lett tizennyolc esztendős; itt az idő, hogy a neo-, illetve ultraliberalizmust végképp átengedje az SZDSZ-nek, a kádári lápvilágot a szélsőbalnak, maga pedig alakuljon át végre egy tisztességes, a honi sajátosságokhoz igazodó szociáldemokrata párttá, ahol a népi baloldali elemek is sokkal hangsúlyosabban megjelenhetnek. E két ideológia mentén akár két erős középpárt is megélhetne, és nem csupán sikerrel versenghetne, de talán még szót is érthetne bizonyos nemzetstratégiai jelentőségű kérdésekben – népesedés, külhoni magyarok, környezetvédelem, fenntartható fejlődés – a jobboldallal, hátrahagyva a polgárháborús légkört. Ha ez nem megy, akkor a magyar szocialisták mamutpártja tűnjön el a politikai porondról, mert a jelenlegi zuschlagosított „szocialista” elvi és gyakorlati politizálás jóvoltából, a Gyurcsány-féle göröngyös, kátyús, bűzlő pocsolyákkal tarkított „harmadik úton” végzetesen távolodunk a kontinens többi országától.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.