Barna eső áztatta a tájat, ezért aztán ismét feltűntek az antifasiszta esernyők alatt vonuló baloldali és liberális kommandók. Az új időszámítás kezdete 2007. augusztus 25-e: a budai Várban ekkor lépett a nyilvánosság elé „a náci eszmékkel szimpatizáló, fekete egyenruhás, Árpád-sávos címert viselő” Magyar Gárda. Magyarországon ezzel megbukott a demokrácia, megszűnt a jogbiztonság, és csak idő kérdése, hogy mikor likvidálják a kommunistákat, a szociáldemokratákat, a liberálisokat, a zsidókat, a cigányokat, a melegeket, végül pedig a papokat. (A sorrend posztkommunista lelemény.) A paramilitáris szélsőjobboldal megjelenésével lakhatatlanná lett az ország, hiszen sokan már az utcára sem mernek lemenni, mert félnek a célzott lövések leadására is képes gárdistáktól. Az ország miniszterelnöke, miután elhagyja lakhelyét – amely egy zsidó családtól előbb a nyilasok, majd a kommunisták által eltulajdonított villa –, nyilván kompenzálásként, minden létező fórumon az antiszemitizmus és a neonácik elleni harc fontosságáról beszél. Gyurcsány Ferenc kormánya nevében védelmet ígért minden kisebbségnek: a baloldaliak és a liberálisok ezúttal is készek életüket adni a demokráciáért és a haladásért. A szélsőjobboldali és antiszemita szervezet tagjai hiába próbálkoznak különböző fedőtevékenységek elvégzésével: véradással, parlagfűirtással és katonai sírhelyek rendbetételével, az éber antifasisztákat nem lehet megtéveszteni. Tom Lantos amerikai állampolgár azonnal kitiltotta őket a neokonzervatívok szerint földi paradicsomnak számító Egyesült Államokból, ráadásul további büntetőintézkedéseket helyezett kilátásba. Arról nincsenek információk, hogy a Magyar Gárda tagjai közül akart-e bárki a Lantos Tamás és társai által uralt országba utazni. A Magyar Köztársaság jelenlegi külügyminisztere nem kommentálta a történteket, pedig a retikülje is kéznél volt.
A megalakulás napján a demokrácia felett őrködő hivatásos és amatőr antifasiszták természetesen demonstráltak. A néhány tucat, jórészt nyugdíjas baloldali rendkívül elszántnak mutatkozott. Szarka Ágotával, a Magyar Nemzet újságírónőjével például rövid úton közölték: meg fogtok dögleni. A harcias antifasiszták kifejezetten rossz idegállapotban voltak. A helyzetet az elviselhetetlenségig fokozta a súlyos identitászavarban és vértolulásban szenvedő szónok megnyilvánulása, aki a Várban színre lépő magyar SS-ről beszélt félig ájult hallgatóinak. De megmozdult a tényeket kissé szabadon értelmező dr. Kende Péter, valamint a nyelvi zsenialitása miatt közismertté vált Kálmán László is. A Mazsihiszt egy volt kommunista párttitkár képviselte, aki korábban a munkásőrségnek is tagja volt. A balliberális értelmiségiek és munkáslevelezők napjainkig nem hagytak fel a rettegéssel, a fasizmus és a neonácizmus elleni szüntelen harccal, valamint a kormánypártok támogatásával. Álláspontjuk szerint a Magyar Gárdát „addig kell szétverni, amíg nem elég erős”. Egy ifjúkommunista állította: a gárdisták emberellenességét jól mutatja, hogy különbséget próbálnak tenni a fasizmus és a nácizmus között, holott ez Európában – szerinte – elfogadhatatlan. A kialakult helyzetben a tények nem számítanak, az érveknek nincs helyük. Lényegtelen, hogy a Magyar Gárda egy bíróság által bejegyzett, tehát alkotmányos keretek között működő civil, kulturális szervezet. Alapítói között megtaláljuk az ugyancsak alkotmányos keretek között működő Jobbik nevű, parlamenten kívüli párt vezetőjét és több tagját. Sem a Jobbik, sem a gárda nem fenyeget és nem provokál senkit. Jogszabályt soha nem sértettek, az általános viselkedési normákat mindig tiszteletben tartották. Az eskütétel óta az is nyilvánvaló, hogy a Magyar Gárda egyenruhája nem hasonlít a nyilasok öltözékére.
A történtek megosztották a jobboldali közvéleményt is. Sokan örültek a szerveződés színre lépésének, mert úgy érezték, végre valami olyasmi történik, ami irritálja és hiszterizálja a kormányzó pártokat és az általuk eltartott értelmiségi csoportokat. Mások fölösleges provokációként értékelték a történteket. De sokan voltak olyanok is, akik ennél tovább mentek, és arra a következtetésre jutottak, hogy a Magyar Gárda megalakulása csak a baloldalnak használ, mert alkalmat adott arra, hogy az ország valós dolgai helyett a fasizálódás vélt veszélye kerüljön a közbeszéd centrumába. Kétségtelen, hogy az MSZP–SZDSZ-koalíció tagjai éltek a rég várt lehetőséggel, és ünneplőbe öltözve, drámai ábrázattal próbáltak az emberi jogok védelmezőiként feltűnni. Üzenetük lényege: eddig, és ne tovább! Az antifasiszták rendkívül elszántnak mutatkoztak. Biztosra mentek, és a szimbolikus szférában látványos módon semmisítették meg nem létező neonáci ellenfeleiket. Nagy szükségük volt erre a győzelemre, mert ez a látszattevékenység, ez a valódi tartalom nélküli sikeres akció pozitív és legitimációt adó cselekvésnek tűnt. A Gyurcsány– Kóka-kormánynak tehát tényleg jól jött a Magyar Gárda megalapítása, mert a nácizmus elleni kommunikációs offenzíva átmenetileg valóban elterelte a figyelmet az MSZP–SZDSZ-koalíció országromboló tevékenységéről. Ebből azonban logikailag sem következik, és nem is bizonyítható az a sokszor sugallt vád, mely szerint a Magyar Gárda alapítói lényegében Gyurcsány Ferenc és Kóka János ügynökei. A baloldali antifasiszta népfront nyomásának engedve az alapítók jóhiszeműségét két fideszes politikus is kétségbe vonta. Pokorni Zoltán egy Gyurcsánynak szánt marketingajánlatról beszélt, és kenetteljes stílusban arra kérte a Fidesz tagjait, hogy ne legyenek részesei ennek a figyelemelterelő, hisztériakeltő akciónak. Kövér László egy indulatos, arrogáns kirohanásokat tartalmazó interjúban – lényegében – egyszerűen lehülyézte a szerveződésben részt vevőket. (A teljesen súlytalan Loppert Dániel a Fidesz ifjúsági tagozata nevében sietve elhatárolódott a Magyar Gárdától.)
Ugyanakkor a Fidesznek máig sincs életképes ötlete a magyar nemzeti önvédelem megszervezésének módjáról. Egy önkéntesekből álló hasonló szervezet létrehozásáról a Fideszben és a KDNP-ben is gondolkodnak néhányan. Simicskó István elképzelése szerint az általuk szervezendő Honi Gárda irányítója a mindenkori honvédelmi miniszter. A dolgok jelenlegi állása szerint ez azt jelentené, hogy a Honi Gárda főparancsnoka az a Szekeres Imre lenne, akit kommunista előélete erkölcsileg eleve alkalmatlanná tesz egy nemzeti érdek- és önvédelmi szervezet vezetésére.
Az elmúlt hónapokban a Magyar Gárda kikerült az érdeklődés középpontjából, mert kiderült: hosszabb távon nem alkalmas a gyermekek riogatására, ugyanakkor ok nélküli folyamatos támadásuk sokak érdeklődését és szimpátiáját felkeltette. Úgy tűnik, a Fidesz politikusai nem sokat tanultak a múltból: a hazai létező baloldal korábban a – mára szinte teljesen elfeledett – Magyar Út Körök Mozgalmat kiáltotta ki a demokrácia sírásójának, de a Fidesz által menedzselt polgári körök sem jártak jobban. Ma még nem tudható, hogy a Magyar Gárda megszervezése nem volt-e elhibázott válasz napjaink társadalmi és politikai kérdéseire. Lehetséges, hogy ez egy rossz válasz, de erre egyelőre nincs semmiféle bizonyíték. Igaz, az ellenkezőjére sem. A Magyar Gárda ügyében az érvényes álláspont kialakításának előfeltétele, hogy legyen mit megítélni. Egy alkotmányos keretek között működő társadalmi (civil) szervezet esetében csak a szociológiai tényekre érdemes koncentrálni. Mikor, mit tett az adott szerveződés, és miért? Pillanatnyilag nincs mit megítélni.
A Magyar Gárda körüli színjáték érdekes, ám nem lényegtelen mellékszála volt a nemzetközi zsidó szervezetek fellépése. A Zsidó Világkongresszus nevében Ronald S. Lauder, az Európai Világkongresszus részéről pedig Moser Kantor már augusztus 15-én levélben fordult Gyurcsány Ferenchez, kérve, hogy állítsanak meg minden „politikai pártot, amely beszéddel, fegyveres fenyegetéssel vagy más eszközökkel faji erőszakra ösztönöz, a gyűlölet és a bigottság kifejezéseit használva”. Az említett szervezeteknek a miniszterelnök kétszer, Orbán Viktor egyszer válaszolt. Ez azért is meglepő, mert a Magyar Gárda semmiféle fenyegetést nem jelentett a hazai zsidóságra nézve.
A sokasodó megválaszolatlan kérdések közül mégiscsak az a legfontosabb: vajon a magyar politikai elit tagjai miért tartják természetesnek, hogy egy alkotmányos keretek között, a jogállami normák betartása mellett szerveződő civil társadalmi egyesület megalakítása ellen némelyek a hatályos jogi normákat feszegető fellépést követelnek?
Mikor lesz vége a hazulról szervezett – belpolitikai célokat szolgáló – nemzetközi hecckampányoknak? A kérdés természetesen költői.
A szerző politológus
