Az SZDSZ érvei a dekrétumvitában

Hétfőn, a parlamenti közvetítés alkalmával újabb elgondolkodtató napirend előtti felszólalást halhattunk, ezúttal Eörsi Mátyás szájából. A Benes-dekrétumokkal kapcsolatos hozzászólásban, amelyet alapvetően, nagyon helyesen az SZDSZ is elítél, frakcióvezető úr nemtetszését nyilvánította ki a kirekesztés és a kollektív felelősség tanának mindenféle megnyilvánulásával szemben.
A beszédet tovább hallgatva azonban szertefoszlott minden illúzióm azzal kapcsolatban, hogy végre valahára a közvéleményt leginkább meghatározó ötszázalékos törpepárt önzetlenül és tisztán a magyar nemzeti érdekeket szem előtt tartva áll hozzá ehhez a kérdéshez. Eörsi képviselő úr szerint ugyanis tévesen gondoljuk azt, hogy szlovák képviselő barátaink magyarellenességük okán szavazták meg (egy kivétellel) a dekrétumok sérthetetlenségét, mivel számos olyan pontot is tartalmaz a dokumentum, amely pozitív töltetű és nem diszkrimináció a célja.
Érdekes azonban például az, hogy itthon nemzeti jelképeink, amelyeket a XX. század totalitárius és szélsőséges erői igyekeztek felhasználni és bemocskolni, de amelyek alapvetően azért mégis a magyarság eredetét, hagyományait és összetartozását fejezik ki, az SZDSZ szemében nem részesülnek most azokban a mentő körülményekben, mint a szlovák parlament.
A magyar jobboldallal szemben nincs megértés, csak zéró tolerancia. Ebben érhető tetten az a több mint tízéves magyar liberális hagyomány, miszerint a magyar konzervatív oldal megnyilvánulásait és értékvilágát a lehető leghevesebb reakciókkal veszik sortűz alá, míg például jelen esetben azzal az országgal szemben, ahol két ízben kerültek kormányzati pozícióba szélsőséges (magyarellenes) pártok, meg kellene próbálnunk az ilyen – minden európai normát nélkülöző – cselekedetekkel szemben megértést tanúsítani.
Továbbá azzal sem értek egyet, hogy ha nagyon ragaszkodnak a dekrétumokhoz szlovák barátaink, akkor vajon miért nem lehetett legalább azt a tizenhármat megsemmisíteni, amelyek a magyar és német nemzetiségű lakosok állampolgárságától való megfosztását, földjeik és vagyonuk elvételét, a magyar nyelv közéletben való megtiltását, magyar egyetemisták, állami alkalmazottak elbocsátását stb. mondják ki? Ezzel ki lehetett volna húzni a Benes-dekrétumok méregfogát, ha akarták volna.
Álságos az a politika, amely Magyarországon az ellenzéki társadalommal kapcsolatban százszor kritikusabb, mint a kormányzati és parlamenti szintre emelt, az összmagyarság ellen irányuló soviniszta akciókkal szemben.
Dr. Kiss Róbert Károly
Szeged