Befelé tágasabb

Vannak emberek, akiknek megszokjuk virtuális jelenlétét, szellemi kisugárzását, s gondolatban úgy tekintünk rájuk, mintha mindig a köreinkben lettek volna. Ilyen ember Fekete György, a neves belsőépítész is, akivel életemben talán egyszer paroláztam, s a bemutatkozáson kívül még szót sem volt alkalmam váltani vele. Mégis másfél évtizede, Székfoglaló című emlékezetes kötete óta polemizálok a felvetéseivel: egyoldalúan, az írásaiból szemelgetve. Olykor politizál, olykor emlékezik, olykor meg csak az életre bátorít bennünket Kalkuttai Teréz anya imáira építve. Nem egyszerű vitapartner: noha gondolatvilága rokonszenves, gyakorta serkent berzenkedésre. És ez jó. Nem szívelem a lekerekített emberek lekerekített mondatait: gyanakvóvá tesznek. Fekete Györgyről sem a könyveiből szereztem a legelementárisabb benyomást, hanem amikor – az Antall-kormány kultuszminisztériumi helyettes államtitkáraként – az interjú kellős közepén felállt és kiment a tévéstúdióból, faképnél hagyva a pártos és bárdolatlan riportert. Akkor valósággal hörgött az ellenzéki média, a hatalom arroganciáját emlegette, majd ugyanezek a kollégák a kormányváltás után lelkes talpnyalásba kezdtek, s folytatják ezt négy év megszakítással mindmáig. Visszatekintve, akkor a kormánytag Fekete adott leckét mindannyiunknak civil kurázsiból.
Persze nem feltétlenül a mára már tucatnyinál több könyv tartozik pályája fősodrába. Tudok ifjan kapott Munkácsy-díjáról, érdemes művészi címéről, zalaegerszegi díszpolgárságáról, akárcsak Gáborjáni Péter róla szóló könyvéről. A belsőépítésznek az utóbbi fél században nem volt könnyű élete: mint mindig, az építészek árnyékában kellett alkotnia. Ám Feketének sikerült átverekednie magát a napsütötte sávba: több száz beruházásban vett részt, négy kontinens ötven országában 167 magyar kiállítás szervezője. Belebukott az iparművészetiiskola-reformba, de végül is ő élesztette újjá és főszerkeszti a patinás Magyar Iparművészet folyóiratot. Ott bábáskodott a Magyar Örökség-díj és a Nemzeti Kulturális Alap születésénél – utóbbinak az első elnöke volt. Professor emeritus Sopronban, tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. Mellékesen két cikluson át képviselősködött: tönkreverte például idősebb Gál Zoltánt és Szent-Iványi Istvánt is. Olyan gazdag az életműve, hogy bizonyára zavarban volt pár hete a Budai Klubgaléria, amikor a Pillanatképek egy életműből című kiállítását megrendezte.
Ám én mégsem ezeket emelném ki a pályából, hanem egy régebbi és egy újabb mozzanatot. A régebbi immár médiatörténet: tizennégy éven át hat sorozatban mintegy hetven környezetkultúrával, építészettel kapcsolatos film forgatókönyvét jegyezte a Magyar Televízióban. Mint hasonló sziszifuszi munkával bajmolódó utód, nem tudom e teljesítményt eléggé méltatni. A másik mozzanat az újrakezdés. Politikai pályájának zenitjén megözvegyült, de volt ereje felállni, bizonyítva, hogy szeretni sohasem késő. Második hitvesének, a tüneményes Sunyovszky Sylviának nemcsak rajongó verskötetet szentelt, de együtt is írtak emlékezetes munkát a millenniumra A Szent Korona ezer arca címmel.
A belsőépítészből lett író nemcsak magát, de pályatársait is faggatja interjúköteteiben. Válogatott írásait mégis Befelé tágasabb címmel tette közzé. Mint értelmiségi, nem kell tartania a hitfogyatkozástól: berzenkedés ide, feleselés oda, a szavai és a tervei egyaránt megőrzik őt a magyar kultúra számára. Fekete György hetvenöt éves. Az Isten sokáig éltesse.