Ezüst sakkfigurák

A tizenhárom aradi főtiszt 1849. október 6-i kivégzésének híre megrázta a róla tudomást szerző nemzetközi közvéleményt. „Megdőlt a szabadság végső reménye. Halálra vérzik immár Magyarország!” – jajdult fel Heine. A halálos ítéletek, amelyekről Julius von Haynau táborszernagynak „esetről esetre” jelentést kellett tennie Ferenc Józsefnek, nemcsak a kivégzés módját határozták meg – kegyelmi ténynek minősítve akasztás helyett az agyonlövést –, hanem minden esetben kimondták, hogy az elítélt „bárhol található minden ingó és ingatlan vagyonának elvesztése mellett” szenvedje el az ítélet végrehajtását.

Egy sakkozó alakja hátulról. A kamera egyre jobban közelít a kezére, a kezében lévő figurákra. Premier plánban az ezüstbábuk, s amint éppen a ló ugrat az egyik kockára. A beszüremkedő kevéske fény megtörik a fekete királyon. Csak a kéz, csak a bábuk, csak a tábla. Hosszan időzik a kamera a kezek mozgásán. S aztán, lassan, az egyik játékos arcát is látjuk. Fekete, oldalra fésült haj, erős fekete bajusz és szemöldök; hosszúkás orr és dióbarna szemek. Örmény család leszármazottja. Mária Terézia sok örmény családot emelt nemesi rangra. A sakkjátékos családjának alapítóját is 1760-ban.
A sakkista (egykoron ez a szó járta) öltözékéből kiviláglik, hogy a XIX. században járunk. Hihetnők, végtére is, hogy egy békés parti szemtanúi vagyunk, de a kamera megáll a vasra vert lábon. Így aztán napnál világosabb: a játékos fogoly. (A zenei motívum is ezt erősíti.)
Így kezdődhetne a kisfilm Kiss Ernőről, a tizenhárom aradi vértanú egyikéről.
Félelemnek, aggódásnak azonban semmi nyoma. Az altábornagy arca nyugodt. Ezüst sakkfigurák a cellában? Nem ellentmondás ez? A milliomos földesúr – 40 ezer hold kitűnő temesközi föld birtokosa – bekérette az aradi várbörtön cellájába a sakk-készletét. De ami ennél is meglepőbb: be is szállították neki. Ő az egyetlen a tizenhárom aradi vértanú közül, aki ilyen kiváltságot élvez. Alighanem az egyedüli is a magyar történelem neves foglyai közül, aki halála előtt ezüst sakkgarnitúrával játszott! Talán érthető, ha hozzátesszük, hogy Haynau, „Magyarország bakója” sietett lefoglaltatni tizenkét mázsa ezüstneműt a fogoly eleméri kastélyából… Megengedték Kiss Ernőnek, hogy a saját evőeszközeit használhassa, hogy napjában bármikor levelet írhasson. Igaz, Damjanich például hathetes fogsága alatt borral vigasztalhatta magát, amit megosztott másokkal. Sőt kártyázhatott!
Ettől függetlenül majdnem bizonyosra vehetjük, hogy az aradi mártírok mindegyike sakkozott. Damjanich mindenképpen. (A szerbek jó játékosok.)

Görgey Artúrról tudjuk – Barcza Gedeon magyar sakktörténetében olvashatjuk –, hogy kiváló sakkozó hírében állott. És a sakk is háború, jóllehet vértelen harc egy másik csatatéren. De ne csodálkozzunk: Görgey egyike volt a legkiválóbb hadvezéreknek; mint stratéga a külföldi szakemberek elismerését is kivívta. És a sakk is stratégia, taktika, előrenyomulás, védekezés, képzelőerő és merészség. A tehetségről nem is szólva. Kossuth Lajos szintén sakkozott, de nem ez volt a legerősebb oldala. 1840-ben az úgynevezett Wurm-udvarban tagja volt annak a sakk-körnek, amely levéljátszmát vívott Párizs ellen. A kor nevezetes alakjainál maradva: Széchenyi István döblingi magányában az öngyilkosságát megelőző napokban egy bizonyos Kiss úrral sakkozott. Naplójában nyoma is van ennek. Megmaradt egy fotó 1860-ból, amely az íróasztalát örökítette meg – a sakk-készlettel. Egy alkalommal meglátogatta Kiss Ernőt eleméri kastélyában – meggyűlt a kutyákkal a baja –, és valószínűsíthető, hogy a sakknak is szenteltek néhány órát. A Batthyány család hajdani németújvári (güssingi) kastélyában ma is látható az 1600 körül készített elefántcsont sakk-készlet; a fehér katonák a török sereget illusztrálják, a feketék az európait. A Nemzeti Múzeum ugyancsak őriz egy, a család hagyatékából származó sakk-készletet.
Feltételezhetjük, hogy ittebei és eleméri Kiss Ernő a forradalom költőjével, Petőfi Sándorral is sakkjátszmát folytathatott. Petőfiről tudjuk, hogy rejtélyes eltűnése előtt Bemmel játszott. Őrzi néhány sakkfiguráját a nevét viselő irodalmi múzeum.
Kiss Ernő unokaöccse, Capdebo István jómódú ember volt, ennélfogva 1852-ben, valószínűleg postakocsin, kiutazott Berlinbe, és kihívta sakkcsatára az 1851-es első, nem hivatalos világbajnokság győztesét, a porosz Anderssent. (A porosz váratlanul szerezte meg a címet.) Anderssen csalétkül gyalogelőnyt adott Capdebónak, hogy lépre csalja, feltehetően az a vagy a h vonalról. Ezáltal tudniillik megsokszorozódik a bástya ereje. És Anderssen, aki rendkívül jó támadó játékos volt, egy ponttal le is győzte Kiss Ernő unokaöccsét. Mellesleg Capdebo és Kiss Ernő bízvást találkozhatott a sakktábla mellett is.
(Érdekességként említjük meg, hogy Anderssen összekerült az akkori idők legjobb magyar játékosával, Szén József levéltárossal, aki már 2:1-re vezetett ellene, utána azonban 4:2-re kikapott. Alighanem négy győztes partiban állapodtak meg.)
Kiss Ernő volt országos főhadparancsnok, a magyar honvédség elsőként kinevezett tábornoka az aradi várbörtön cellájában sakkjáték közben arra gondol: visszakapja-e valamikori kártyapartnerétől, Haynau cs. és kir. táborszernagytól a neki folyósított kölcsönt. Pénzen nem vehet az ember barátokat – véli –, de lehetősége van színvonalasabb ellenségeket szerezni… Megszerzi! Az altábornagy sötét futója támadja a világos királyt.
Hegedűs János írja 1906-ban a Kiss Ernőről megjelent füzetében: „Mint vagyonos ember tele marokkal szórta a pénzt. Bajtársainak derűre-borúra kölcsönzött. Gelich Richárd adjutánsa (a forradalomban való részvételéért 1857-ben halálra ítélték, de végül megmenekült! – K. A.), a történetíró és Mészáros Lázár, a volt hadügyminiszter előtt maga úgy nyilatkozott, hogy az osztrák hadseregnél töltött szolgálati ideje alatt különféle rangú tiszteknek 300 ezer forintot kölcsönzött ki nyugta nélkül és ugyanennyit nyugta mellett. Ebben az összegben azonban nem volt benn azon 80 ezer magyar arany, melyet Haynaunak írás nélkül kölcsönzött akkor, amikor ez temesvári parancsnok volt és ő meg újpécsi ezredparancsnok. Vajon hányan fizették vissza a kölcsönt? Haynau kamatos kamatjaival!”

Vajon eszébe jutott-e a kölcsön, amikor Kiss Ernő ítéletét megerősítette és aláírta? „… Ennek következtében Kiss Ernő a felségárulás bűntette miatt… lőpor és golyó általi halálra ítéltetett.”
Egyelőre azonban az altábornagy még vezéráldozatban gondolkodik. (Nem tudjuk, hogy kivel sakkozik. Valószínűleg a főporkolábbal. A képzeletbeli filmen látjuk a főporkoláb arcát, néhány szót váltanak is egymással, de a sakkpartner neve rejtve marad.) Kiss Ernő inkább vidám, mint szomorú, mert a kiszabadulásában reménykedik. Nem tudja elképzelni, hogy halálra ítélik. Meggyőződése, hogy csak meg akarják ijeszteni őket. Bízik sógorában, vejeiben, a rokonok segítő kezeiben, de legfőképpen Haynau táborszernagyban. És ha meghagyja az életét, akkor mit bánja ő a kölcsönt. Hallja, amit első kihallgatása során mondott: „Királyom parancsából esküdtem hűséget a magyar alkotmányra, s eskümet halálomig meg kell tartanom.”
A film következő képsoraiban Kiss Ernőt az átmeneti hadügyminiszteri székben látjuk. (Főparancsnoksága alatt két ízben volt hadügyminiszter: előbb Mészáros távozása után, később Görgeyt helyettesítette.) Halljuk, amint amellett érvel, hogy a harcban elesettek nevei aranybetűkkel feljegyeztessenek, akár egy emlékoszlopon, akár egy nyilvános helyen alkalmazandó táblán, s az utókor hálás emlékének átadassanak, nemkülönben, hogy hátramaradt özvegyeikről és árváikról gondoskodás tétessék. A rendeletet nemcsak kibocsátotta, hanem megvalósításához nagyobb összeggel hozzá is kívánt járulni.
Egyiket sem valósíthatta meg. (Eltöpreng az ember azon, hogy a második világháború magyar hadirokkantjai, özvegyei és árvái milyen megpróbáltatásokon estek át, amíg az 1990-es rendszerváltás után némi támogatáshoz jutottak…)
Az aradi várbörtönt látjuk kívülről. A súlyos falakat. A kazamatákat, majd a golyó által halálra ítélt négy vértanú kivégzési helyét a sáncok között. Ugyanitt lövik majd agyon 1849. október 25-én Kazinczy Lajos tábornokot, aki augusztus 25-én Zsibónál tette le a fegyvert.
Kiss Ernő cellája ismét. Sakktábla – 13 figurával. Az altábornagy beesett, szomorú arca. A bizalmát vesztett ember ábrázata. Haja csapzott, öltözéke rendetlen, rosszul áll a játszmában. Egyik lányára, Rozáliára gondol. Az ítélethirdetés után, szeptember 26-án levelet írt neki:
„Kedves jó Róza!
Ne álmodjatok valahogy arról, hogy engem láthassatok, vagy velem beszélhessetek. – Életünk napról napra roszszabb lesz; egy percz szabad levegő sem. Még egy pillanat a folyosóra sem. A szabad levegő teljes megtagadása folytán nagyon szenved a májam, annyira, hogy a halált jobban szeretném ennél a gyalázatos létnél… […] Ha teheted: igyekezzél a hadbíróval beszélni. – 100-szor csókollak. Téged örökké szerető Atyád, Ernő…”
A játéknak vége. Kiss Ernőt mattolja ellenfele. A főporkoláb hideg gőgje. Arcán kaján vigyor: legyőzte az altábornagyot. Matt, kézfogás nélkül. Halotti csend. Ülnek és néznek egymás szemébe. Aztán Kiss Ernő maga elé réved. Premier plánban világos királya.
A következő képsorokon az üres cella. Csak az ezüst sakk-készletet látjuk a kis asztalon. Szanaszét a bábuk. Legtöbbjük felborítva.
Október hatodika. Hegedűs János írja: „Az utolsó percz volt hátra, hogy még egyszer lássák a felhőkből éppen előretörő napot. Elrendelték szemeiknek a bekötözését, ami ellen azonban tiltakoztak, de a vezénylő tiszt csak Kiss Ernőnek engedte meg, hogy a halálnak a szemébe nézhessen.
A lelkészek visszavonultak; a vezénylő tiszt parancsára fél térdre ereszkedtek, s ekkor egy kardvillanás, és… a négy elítélt közül három halott. A negyedik, Kiss Ernő még él… vonaglik, a golyó mellébe és altestébe fúródott. A tiszt parancsára előugrik egy gránátos, fegyverét Kiss Ernőnek a fülébe sütötte el, fejét szétroncsolta…”
A három rosszul célzó katona büntetése: elzárás.

Újra az üres cella a filmben, a sakkfigurákkal. Visszhangoznak Kiss Ernő utolsó szavai: „Szegény hazám! Vége mindennek! Isten büntesse meg hóhérainkat!”
Az altábornagyot Kovács Mihály nevű huszárja és egy inas hantolta ki. Hamis sírfelirattal évekig az aradi temetőben pihent, később a család eleméri sírboltjába került, amelyet a szerbek többször kiraboltak.
„Jegyzőkönyv. Felvétetett Bocsár községházán 1896. évi februárius hó 27-én. Jelen voltak az alulírottak. Tárgy: Vörös Márton helybeli, kilencvenhat éves, római katolikus lakos önként megjelent hivatalos ügyben a községházán… (106 éves korában halt meg – K. A.) […] Mi azután Gyurival sötét éjszaka kimentünk a vesztőhelyre egy kétkerekű taligával. Ekkor már nem volt ott a hulla, de a vársáncban puha homokba volt beásva, alig két ásónyomra. Nem volt nehéz felásni. Felismertük. Gyuri, a huszár hangosan kezdett sírni, de elhallgattattam. Ekkor feltettük a taligára, s futva, nagy kerülővel, hajnal felé értünk be vele a városba, és egyenesen a Gyuri huszár lakására vittük – amely a Tököly templommal volt szembe. Itt várt a Gyuri huszár felesége. Ezután, hogy a holttestet a házba bevittük, megmostam a testet. A feje teljesen szét volt lőve, ezt összeraktam, összekötöztem, azután koporsóba tettük, s már csaknem világos volt, mikor megint ugyancsak azon a taligán kivittük a temetőbe – s ott a halotti házba tettük le –, és megkértük a temetőcsőszt, hogy vigyázzon rá, mert eljön ezért egy úr, aki majd jól megfizeti a szívességét.
Így loptuk mi el azon a borzasztó sötét éjszakán a Kiss Erneszt holttetemét. Nagyon szomorú dolog volt az, uram.”
Nem tudjuk, hogy mi lett a sorsa Kiss Ernő ezüst sakk-készletének. Az egyik porkoláb az aradi várbörtönből valószínűleg hazavitte. (Hiszen loptak a kosztra kapott pénzből is, miért hagyták volna ott az ezüstöt?) Megpróbált játszani vele, de a bábuk nem engedelmeskedtek neki.