In memoriam Mamika

– Jó estét fiatalember, nem akar egy kis szexet? – szólított meg kedvesen egy régi, meleg nyári estén a Rákóczi téren egy nagyanyó. Szelíd és derűs volt. Rózsaszínű kötött kendőjét szélesre tárta, mint valami lepkehálót, azzal állta el az utamat. Azt hiszem, megszeppentem vagy talán meg is riadtam ettől a váratlan találkozástól, de mégis válaszoltam.
– Szexet, azt nem kérek, de válthatnánk néhány szót. Persze fizetek érte – tettem hozzá sietve. Magam is meglepődtem, hogy ezek a szavak az én számból jönnek elő, de úgy éreztem, hogy a nagyanyó mögött bizarr élet állhat. A Rákóczi tér mértani közepére ültünk le. Kétezret kért, ezret adtam. Elégedetten gyűrte a bankókat a titokzoknija alá. Majd kiegyenesedett, elegáns mozdulatokkal megigazította virágmintás nyári ruháját, miközben rutinosan szélesebbre tárta dekoltázsát, és kérdőn rám nézett.
– Mindenki Mamikának szólít errefelé. Nos, mit szeretnél tudni? – kezdte helyettem a beszélgetést.
Ekkor döbbentem rá, hogy a téma, no meg az anyóka tiszteletre méltó kora nem férnek meg egymással…
Az idős kurtizán észrevehette zavaromat, kedvesen elmosolyodott, és türelmesen várt, de képtelen voltam megfogalmazni a kérdéseimet. „Mikor, hogyan tetszett elkezdeni, hogyan tetszik csinálni, és hol?” Ilyen és ehhez hasonló ócska kérdések kavarogtak bennem. Végül kiböktem az elsőt:
– Hány éves?
– 1925-ben születtem, most múltam hetvenéves, kedvesem, és ma is naponta kijárok dolgozni a térre. Minden idejáró férfi ismer engem, és a legtöbbjükkel már szerelmeskedtem. Bizony ám, a fiatalok is szeretnek, mert türelmesen meghallgatom a panaszaikat, nem úgy, mint a többi prosti – válaszolt.
Aztán csak úgy folyt belőle a szó, nem mindennapi életének története. Megtudtam, hogy korán elveszítette a szüleit és a szüzességét. Fiatalon egy öregúrral élt sokáig, de annak halála után utcára került, végül a nála jóval idősebb barátnője bevezette a kurvaságba. Évekig „művészi” szexfotókat is készítettek róla. Az volt ám a jó üzlet – mondta halkan, szinte magának. A háború alatt és után mint „franka” kurtizán strichelt az utcán, pontosabban a Rákóczi téren, míg a bárcás lányok többsége egyszemélyes lakásokban fogadta a klienseit.
– Azok voltak a régi szép idők, de mára minden megváltozott. Alkalmazkodni kell, nem lehet nagypofájúnak lenni, mert itt az egész bagázs cigány, könnyen elvághatják az ember torkát! „Dembinszki” polgármester is gyakorta razziáztat, büntet, és megjelentek a „lányos fiúk”, akik elhappolják a pasikat – ömlött a panasz Mamikából.
És hogy meddig lehet ezt a szakmát folytatni? Mamika csöndesen csak ennyit mondott:
– Zabálni kell, és én nagyon húsos vagyok.
Mamikát mindenki tisztelte és szerette a Rákóczi téren. Az örömlányok és az üzletfelek egyaránt megsiratták, amikor meghalt. Tíz éve távozott.