Ki védi meg az országot a kormánytól?

Unokám szöszke fejecskéjéhez remekül áll a dédmama kötötte piros-fehér csíkos pulóver. Fasiszta volna, közelebbről talán nyilas Juliska vagy éppen a dédi? Netán az utcabeli srác, aki a nyáron amerikai zászlóból szabott gatyát kapott ottani rokonaitól? Pólóját természetes kívül viseli, így a csillagos téglalap nem látszik. Piroska pulcsija és S. Robi gatyája ébresztett-e bárkiben félelmet? Nyilván épeszű és tisztességes emberben nem, szenvedett légyen ő vagy családja a nácik honi csatlósa, a nyilas párt rövid, de annál rémesebb uralma alatt. Ő ugyanis tudja, hogy Szálasiék zászlaja másmilyen volt. A diósgyőri focisták hagyományos piros-fehér dressze sem lehet sértő, bár újabban nem látom rajtuk, talán már nem meri elővenni a szertáros, nehogy a gyűlöletmesterek megrágalmazzák.
Igaz, ami igaz, a honi közélet – kisebb-nagyobb megszakításokkal – a nyilaskeresztesek óta szenvedi az intézményes gyűlöletfertőzést. Akkor a zsidók ellen irányult, Rákosiék osztálygyűlöletet hirdettek és gyakoroltak, ami lassan minden megbízhatatlant elért, hovatovább az egész nép ellen irányult. A nyilasokat vigyorogva bevették a bandájukba. ’56 gyönyörű forradalmának első napjaiban angyalt látott az ország, mire a szeretet végigsöpört a városokon, falvakon: ezért kellett megrendezni a Parlament előtti vérfürdőt, ezért dördültek el a sortüzek országszerte. Semmiféle katonai okuk nem volt, sokkal inkább a sátáni logika: gyűlöld a másik embert, nehogy már megbocsáss az ávósoknak meg régi sanyargatóidnak, gyűlölj! Gyűlöleteddel lelököd önmagadat és a régi csibészeket a megjavulás útjáról, vissza a gazemberekhez. Segítesz újra összekovácsolni a széthullani készülő bűnszövetkezetet. Tovább és mélyebben: ha gyűlölsz, akkor nem Isten képmása vagy, hanem az ördögé. Őrá és földi cinkosaira, a hazugokra, a gyilkosokra, a gyűlöletmesterekre kezdesz hasonlítani. Lelki ellenállásod hamarosan megtörik, hiszen elveszted a szeretet és a tisztaság adta önbizalmat. Ennyi nekik elég a túléléshez. Röhögnek rajtad, amikor ellenük szövetkezel, mert tudják, hogy fertőzött szíveddel előbb-utóbb viszálykodni kezdesz. Hiú leszel, könyökölsz, fontoskodsz, csikarsz a többiek elismeréséért, hibát keresel társaidban, találsz is, meg tódítod is, amikor elmeséled, és a végén jobban gyűlölöd őket, mint a gyűlöletmestereket, akik ellen harcba indultál.
Na ugye hogy mindenki hazudik – duruzsolják a finom entellektüelek. Nehogy már éppen te különcködj!
A nyolcvanas évek elejére elsimultak a gyűlölethullámok: a Mozgó Világ szerkesztőségében, a Duna-mozgalmakban, a szamizdatozásban, az ellenzéki összejöveteleken, majd tüntetéseken nyoma sem volt például a „népi-urbánus” ellentétnek. Nézeteltérések természetesen akadtak, de hátsó gondolatot, „fajizást” és hasonlókat nem tapasztaltam. A gyűlölet az I. Lakiteleki találkozó másnapján lobbant föl, s rögtön átterjedt a világsajtóra – a későbbi SZDSZ jóvoltából. Azóta is folyik, újabban egy született gyűlöletnagymester, az Őszödi Böszme jóvoltából, aki már kiskorában olyan briliáns aljasságokat sugalmazott e szegény népnek, mint a „23 millió román” rémképét.
Maradjunk azonban a csíkos pulcsinál és társainál.
Csak a vak nem látja, hogy módszeres hadjárat folyik az országban. Ragyogóan kiválasztott célpont a nemzeti tudat. Az utóbbi évszázad szörnyű veszteségei következtében túlérzékeny lett, tehát könnyen sebezhető, ugyanakkor a nép legharciasabb csoportját gyűlöletfertőzi, azaz semlegesíti. Minél jobban dühöngenek, annál jobban fasisztázzák őket, ők pedig annál kevésbé látják, hogy az ország ezenközben – például és leginkább – ellopódik.
A hadműveletekben a gyűlöletmesterek számára egyáltalán nem akadály, hanem előny, hogy érveik hamisak. Annál jobban dühíti-fertőzi a célszemélyeket, haha! Mit számít, hogy például a turul semmiféle „ordas” eszmét nem hirdet: címerállata számos mai közhivatalnak, településnek, szoboralakja több ezer emlékműnek – Kárpát-medence-szerte. A sasféle nagy ragadozók és az oroszlánok világszerte a napistennek és földi megtestesülésének, a királynak a jelképállatai valának, akik védelmezik a rájuk bízott népet. Még olyan országok címerében is szerepelnek, amelyeknek a történelem emlékezete szerint sosem voltak saját uralkodóik, például Izland, Észtország, Finnország, Moldávia stb. Európában negyvenhárom ország közül tizenhatnak a címerében feszít az oroszlán és tizenegyében röpül a sas, sőt ha a lettek griffjét is ideszámítjuk, akkor tizenkettőben. Soha senki nem hallotta, hogy ezek bármelyikében politikai vagy összehangolt sajtótámadás érte volna e két derék címerjószágot. Nyilván azért nem, mert sehol nem létezik SZDSZ típusú párt és Böszme-rendű miniszterelnök.
A legenda szerint őseinket útjaikon a turul vezette. Szemadám György szerint, aki nemcsak festőművész és író, hanem jeles madarász is, állattenyésztő eleinket a dús legelők keresésében segítette a ma turulnak nevezett ragadozó madár. A magasból vadászott a rágcsálókra, amelyek viszont fűmagvakkal táplálkoztak, és ott tenyésztek szaporán, ahol bőven nőtt a fű, tehát arra kellett hajtani a gulyát meg a ménest.
Aki látott már élőben, múzeumban vagy a világhálón hungarista zászlót, és a tisztesség szikrája él benne, az véletlenül sem téveszti össze az Árpád-sávossal. Ez utóbbi négy vörös és négy ezüst/fehér csíkból áll, és ennyi. Nem több. Így látható a magyar címerben is. Vele szemben a hungarista – a nyél felől haladva – vörös mezővel kezdődött, ami az egész lobogónak éppen a felét foglalta el. A vörös munkásmozgalmi szín vala ebben a korban: nem csak Sztálin, hanem Hitler emberei is vörös zászlók alatt harcoltak és gyűléseztek, hiszen a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt irányítása alatt álltak. Szálasi is ezt az ideológiát követte.
Nos, a vörös mezőben állt egy csúcsára állított fehér négyzet, abban a zöld nyilaskereszt, annak a közepén pedig egy fehér H betű. A maradék felületen nem négy, hanem öt vörös és négy ezüst csík osztozott. Tehát a nyilas zászló egyetlen eleme sem azonos az Árpád-sávossal. Továbbá meg lehet számolni, hogy hány elemből is állt a hungarista és mennyiből a történelmi magyar zászló.
Aki felületesen vagy inkább hamis tények alapján ítélkezik, annak az amerikai és a libériai lobogót is ki kéne tiltania köztereinkről. Sőt levenni a H betűket a járművekről, a postacímekről. Maradhatnak-e a vörös macskák és nők meg piros sportkocsik? Nézzük meg: a zászló másik felének alapszíne a vörös! Vele nincsen semmi baj?
A magyar büntető törvénykönyv – helyesen! – tiltja az önkényuralmi jelképek használatát, így a vörös csillagét vagy a nyilaskeresztét. Az Árpád-sávokat azonban nem, sőt védi.
A Btk. 269/A §-a kimondja: „Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.”
Tessék megnézni: a magyar címer része az Árpád-sáv, a hármas halom a kettős kereszttel és a Szent Korona – amely szintén módszeres és rendszeres támadások célpontja. Nyilvánvaló, hogy a címer egyes elemeinek rágalmazása az egész ellen irányul. Legutóbb éppen a miniszterelnök használt vele kapcsolatban sértő kifejezést a sajtó jelenlétében, tehát nagy nyilvánosság előtt a német kancellár 2007. augusztusi parlamenti látogatásakor: „Az az igazság, hogy én mélyen ellenzem, hogy itt van. Szerintem ez a Parlament a köztársaság Parlamentje, és nem jó a királyság jelképét idehozni.”
Ilyen történelmileg tájékozatlan és alantas mondatot a köztársaság miniszterelnöke nem ereszthet meg hivatalos, nemzetközi érintkezésben az ország címerének semelyik részével kapcsolatban.
Az alkotmány ugyanis így rendelkezik: 76. § (2) A Magyar Köztársaság címere hegyes talpú, hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második, vörös mezejében zöld hármas halomnak aranykoronás kiemelkedő középső részén ezüst kettős kereszt. A pajzson a magyar Szent Korona nyugszik.”
A hadi helyzet tehát az, hogy a kormánypártok és azok vezetői, úgynevezett államférfiak és államnők rendszeresen alattomosan támadják és sértegetik a Magyar Köztársaság címerét. Nem szemből, hanem miszlikbe aprítják a régi jó szalámitaktika jegyében, hátha a buta nép nem veszi észre, hogy miről van szó. Ha a címerünk két támadott elemét kivernék, maradna a mai szlovák címer – csak egy kicsit kéne kékíteni…
Az alkotmány 35. § (1) a) így rendelkezik: „A kormány védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait.” Nyilvánvaló, hogy az alkotmányos rend védelme ellátásának első lépése magának az alkotmánynak a tisztelete, ideértve a 76. §-t is.
Vajon ki védi meg az alkotmányt, a köztársaság jelképeit és persze magát az országot a kormánytól?
Kiáltsunk rendőrért?

A szerző író