Még egyedi, de megismétlődhet

Megyei másodosztályú labdarúgó-bajnoki mérkőzés ritkán szerepel az országos napilapok hasábjain. Még akkor is, ha nyolc gól mellett kiállítások, sárga lapok, tizenegyesek tarkítják. Ha viszont a valódi összecsapás a hármas játékvezetői sípszó után kezdődik, és a hazai „nézők” vasdorongokkal esnek neki a „büdös cigányozó” vendégeknek, akkor kivételt tehetünk. Vasárnap Tiszaburán mindez megesett, a Jászdózsa elleni futball- és kézitusa alkalmával. A garázdaság e foka azért még egyedi, de a kis pályák hangulata és „biztonsági” garanciái alapján egyáltalán nem megismételhetetlen.

Óriási a tét a labdarúgó-vb-n, a BL-ben vagy a Premiershipben, de a zsigeri vetélkedés mégis az, ha két falu csapata játszik egymással. Mint hajdan, a kora középkori Angliában, ahogyan például Walter Scott is utal rá a Rob Royban. Hiszen a személyes érzelmek, emlékek, sérelmek ilyenkor a legintenzívebbek; Ronaldinho soha nem kerülhet fizikai kontaktusba a Real Madrid drukkereivel, a Jászdózsa kapusa a tiszaburai kemény legényekkel viszont bármikor.
Lásd vasárnap délután. Amit senki sem vitat: a Tiszabura 5-3-ra nyert, a jászdózsaiak pedig az oldalvonal felé menet több okból is vehemensen kérdőre vonták a játékvezetőt. Azért, mert a 83. percben lefújta a meccset, mert kitörő csatárukat nem sokkal korábban úgy fejbe rúgták, hogy orrán-száján dőlt a vér. Ekkor nézők és rendezők tódultak a pályára, és olyan tömegverekedés tört ki botokkal, rudakkal, vérgőzös indulatokkal, hogy a vendégeket a rendőrök menekítették ki, az öt sérült közül ketten nyolc napon túl gyógyulnak. A szemtanúk szerint így is kész csoda, hogy megúszták ennyivel.
A történtekért mindenki a másik felet okolja. A hazaiak edzője, Túró Gyula a szoljon.hu honlapon úgy véli, egyértelműen a látogatók kapusa a felelős, aki provokálta a hazai nézőket és játékosokat. Mások hozzáteszik, aki a roma többségű csapat, szurkolótábor és település dacára „rohadt, büdös cigányozni” kezd, sok jóra nem számíthat. Ez kétségtelen. De a dózsai edző, Kovács László vélekedése is nehezen vitatható: „Ami a mérkőzés után, levonulás közben történt, amikor játékosaimat a rendezők és a hazai nézők megverték, az gyalázatos.”
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei szövetség kedden meghozott fegyelmi ítélete azt tükrözi, egyik vádpont sem légből kapott. A pénzbüntetések mellett a Tiszabura pályáját 2008. március 31-ig bezárták, a csapat harminc kilométeres körön kívül játszhat csak, a Jászdózsa kapusát, Surányi Rolandot 2007. december 31-ig eltiltották. Érdeklődésünkre Urbán Attila, a megyei szövetség titkára ismertette az első fokú határozatokat, majd a konkrét eseten túllépve szinte szó szerint fogalmazta meg a bennünk is munkáló aggodalmakat: „Ami történt, nem tiszaburai sajátosság, a jelenlegi társadalmi-gazdasági környezetben, közhangulatban sajnos bárhol, bármikor előfordulhat. A megye ötvenkét településének bajnokságait szervezzük három osztályban, és az a véleményünk, hogy másutt is csak egy szikra kell ahhoz, hogy fellobbanjon a láng.”
Ez a vasárnapi botrány legszomorúbb és legfenyegetőbb olvasata. Mert bár, mint a bevezetőben is említettük, a falusi sportvetélkedés bizonyos szempontból ezeréves múltra tekint vissza, a harmadik évezred Magyarországán szinte minden korábbinál könynyebben kialakulhat ebből „hadiállapot”. Annyira nagy a belső hajtó- és annyira kicsi a külső visszatartó erő. Előbbi okaira ezúttal felesleges szót vesztegetni, utóbbiról annyit: két rendőr puszta látványa régen kétszáz hőzöngőt féken tartott, ma ugyanez inkább olaj a tűzre. Az egyenruha becsülete mellett hiányzik továbbá az egyenruhás bátorsága és a rendező pénze. A különféle biztonsági szolgálatok tagjai „tegnap” még jó eséllyel vezérszurkolók voltak, ha nincs balhé, olykor ők gerjesztik, hogy jelenlétük jogosságát az őket alkalmazók felé igazolják. A játékosokat a drukkerektől, illetve azokat egymástól senki és semmi nem választja el, ha megindulnak, szabad a préda.
Ha csak saját idei tapasztalataimat rögzítem: sógorom Kiskőrösön gyorsaságának és határozottságának köszönhetően kerülte el a verést, középhátvédet játszó unokaöcsémet Akasztón egy néző hátulról megrúgta, amint az öltöző felé battyogott. Ha visszafordul, visszarúg, megvan az újabb Tiszabura–Jászdózsa.
Az MLSZ az NB I-es rajtra meghirdette a zéró toleranciát. Valóban helytelen, ha a lelátóról pocskondiázzák a játékvezetőt, de ha pár osztállyal lejjebb kiveszik az asszisztens kezéből a zászlót, vagy a vaskorlátnak – esetleg leszerelhető vaskorlátnak – támaszkodó vadember egy méterre állhat az ellenfél játékosától és a bírótól, az azért sokkal riasztóbb.
Valahogy ezt kellene kezelni. Természetesen nem kizárólag a labdarúgás eszközeivel.