Az elektronikus médiumok digitális átállásáról szóló négypárti megállapodás szerint a digitális multiplexek műsorszórási lehetőségeire csak egy új médiatörvény elfogadása után írhatók ki a pályázatok. Gőzerővel folynak tehát – így reméljük – a digitális átállás egyik előfeltételét jelentő új médiatörvény előkészületei, amely jogszabály egyebek közt a műsorszolgáltatók tartalomkibocsátását is újraszabályozza. Tapasztalatom szerint azonban az effajta törvények alkotói az egyes szabályozási témák vitatásának hevében, s a normaszöveg csiszolásának lendületében kevéssé foglalkoznak bizonyos általános, látszólag a törvény témái közé szorosan nem tartozó összefüggésekkel, holott ezek egyike-másika a törvénykoncepció kialakításával s ezen keresztül a törvény témáival és megoldásaival a legszorosabb kapcsolatban áll. Ilyen, a törvénykoncepciót meghatározó, ám általában kevéssé figyelembe vett háttérösszefüggés a nyilvánosság aktuális szerkezetének problémája.
A nyilvánosság szerkezete
A szerkezet legfontosabb eleme a nyilvánosságba bekerülő tartalmak minőségük, jellegük szerinti megoszlása. A társadalom és a szabályozandó elektronikus médiavilág szempontjából kiemelkedően fontosak a hírek, a mélyebb valóságábrázoló (szociológiai, politikai, történelmi stb.) tartalmak, az életmód- és életfelfogás-bemutatások, a bennük rejlő életcél- és életmódsugallatok, s a mindezeken keresztül (vagy egyéb műsorokban: filmekben, kvízekben, kabarékban, reklámokban stb.) megjelenő értéktartalmak. A minőségi szerkezet mellett döntő fontosságú az azzal egybeforrott mennyiségi szerkezet: az egyes tartalmak által elfoglalt tér, mely valójában az egyes valóságbemutatásokat, minősítéseket, életmódsugallatokat kibocsátó és a közönséghez eljuttató médiumok (írott sajtó, elektronikus médiumok, mozi, színház, hirdetések) tartalomhordozó „felületeinek” mennyiségi aránya. És végül mindezek mellett ott van a velük bonyolult kölcsönhatásban álló befogadói szerkezet, mely aktivitásával, a kibocsátott tartalmak közti válogatásával végül is a tartalmak hatás szerinti szerkezetét meghatározza. Az egészet a gyorsan változó részletek s ugyanakkor a viszonylag állandó kibocsátói-befogadói kapcsolódások jellemzik.
A tartalomkibocsátók az összes befogadói kapacitásnak, nézői-hallgatói figyelemnek minél nagyobb hányadát igyekeznek elfoglalni, vagy egyszerűbben, minél nagyobb közönséget toborozni, s ezért egymással ádáz versenyben állnak. A nyilvánosság szerkezetébe ezen kívül is a legkülönfélébb érdekek és erők igyekeznek beavatkozni. Nézetem szerint ez az erőjáték a mai magyar nyilvánosság szerkezetét több szempontból is deformálta: a magyar nyilvánosság szerkezete torz.