Ősz

Gondoltam, írok arról a világról, amelyikről senki nem beszél.
Írok arról, hogy az idén mesésen szép a gyümölcstermés. A szomszédomban egyedül élő öregasszony a hűvös őszi reggelen papucsban toporog a harmattól lucskos fűben, nézi a roskadásig tele birsalmafáit, és nem tudja, mit kezdjen a rengeteg gyümölccsel. Fázósan összehúzza magán a kötött szvettert, és nyikorgós hangon elmeséli, hogy régebben még volt értelme birsalmasajtot és kompótot készíteni, mert a fia nagyon szereti, de már nem nagyon jár haza, egy évben legfeljebb egyszer, ugyanis külföldön dolgozik. A két körtefa is szépen termett, a Bereczkiből az öregasszony egyszer evett jóízűen, a papkörtére már rá se nézett, hagyta lehullani, a fa alól hordta el a cefrébe az asztalos Balogh karikalábú nagyapja, akinek még mindig működik a régi „alemíniom” tejeskannából fabrikált pálinkás berendezése. Vegyeset szokott főzni, teszi hozzá az öregasszony, fogatlan, vén ember, oda a dereka, nem áll neki szétválogatni. Aztán eszébe jut, hogy a rézcsövet az ura hegesztette össze még hetvenkilencben. Akkor még kint a majorban, a birkahodályban főzték a pálinkát az asztalos Baloghék, de ma már új világ van, semmi nem tilos, befuvarozták a főzdét a nyári konyhába, úgyse használja senki, mióta Annus néni meghalt. Még a bolond is tudja, miért cserélgeti az öreg hetente a gázpalackot! A vénasszony hangtalanul nevet, a szemét is törölgeti hozzá, rázza a fejét, mint aki maga se hiszi, hogy mindez megtörténhet. Elmondja, hogy az ura a téesznél dolgozott, arany keze volt, isten nyugosztalja, lakatosként kezdte, később a traktorokat javította, utóbb aztán rá is ült a gépre. Szántani szeretett, még holdvilágos éjszakán is felszerelte az ekét a traktorra, és már pöfögött is ki a Pohánkás dűlőn a határba. Irigyelte mindenki, hogy annyira szeret dolgozni. Az öregasszony elhallgat, visszagondol. Hajnalban sokszor hozott nyulat, paprikásan szerette, kerti bort ivott hozzá, mondja egy idő után. Az volt az álma, hogy egyszer selyemgatyában álljon a Balaton partján, de sose jutottunk el oda.
Az öregasszonynak huszonegy gyümölcsfája és két rövid sor szőlője van. A szőlő levelei elsárgultak a nagy kánikulában, de a fürtök azért szépen beértek, csakhogy megették a darazsak. Azelőtt nem volt ennyi darázs, mondja az öregasszony, a legyekkel kellett hadakozni, de hát minden nemzedéknek megvan a maga baja. A télálló alma is érik már, azt mondja, holnap a boltból jövet benéz Locsmándi nénihez, az ő unokája postás, de azért szívesen szokott segíteni, ha van rá ideje, megüzeni neki, leszedhetné, mert azt nem lehet a fán hagyni, az almáért még Ádám is kinyújtotta a kezét. Akár az egész termést elviheti az a postás ingyenpénzért, elég, ha hagy tizenöt-húsz darabot télire az aprajából, mégis legyen valami a szekrény tetején. Az öregasszony sifonnak mondja a szekrényt. Mennyországi jó szag lesz a szobában, ha almák sorakoznak a sifon tetején, mert kilehelik a nyarat, pláne, amikor már be van fűtve! Hajjaj, sóhajt, régen minden sarok tele volt a megszedett gyümölcscsel! Felhozták a pincéből a régi stelázsit a verandára, arra rakták a rengeteg a birset, almát meg a téli körtét, az még karácsonykor is jó volt, leves, ropogós, mintha akkor szedték volna a fáról. Bizony, dió is volt bőven! Még most is ott a derék, öreg fa, hátul, az egykori gazdasági udvarban, árnyékot adott a baromfinak, egy pedig odakint a ház előtt állt, de öt éve, éjszaka, nekiment egy részeg motoros, emiatt ki kellett vágni. Az öregasszony homloka elborul. Mit tehetett arról az a fa, el se tudom gondolni, mondja, de az ember sose hibás, így van kitalálva, keresztet rá! Felderül az arca. Na, éppen most vasárnap emlegettük a szomszéddal azt a fát, hogy milyen jó volna, ha el nem pusztítják, hátha most nekimenne a villanyórás vagy a gázbeszedő! Az arca felé legyint a madárkezével. Ej, miket beszélek, hiszen Máté evangéliumában az áll, hogy legyél jóakarója a te ellenségednek! Ezt mindig szem előtt kell tartani, pillant fel az öregaszszony, aztán megbillenti a fejét, felfelé hunyorog, a rideg, egérszínű égbolton átúszó varjakat figyeli.
Megyek, mondja, főzök egy teát magamnak.