Rathaus von Wudersch

Október elsején ünneplik a zene világnapja mellett az építészet világnapját is, ebből az alkalomból ma hirdetik ki a Pro Architectura-díjas épületek listáját. E névsor nem túl terjedelmes: öt hazai csúcsépület kerülhet fel rá. Nem frissen átadott konstrukciókról van szó, hiszen a pályázati kiírás roppant furfangos: figyelme nemcsak az esztétikumra, de a funkcionalitásra is kiterjed.

A zsűri egy álló esztendőn át tüzetesen figyeli, hogy a jelöltek megfelelnek-e a mindennapi használat során az alapvető követelményeknek: kifűthetőek-e, beáznak-e, rendben van-e bennük a hő- és hangszigetelés és így tovább. A budaörsi városháza bővítését, a Zsuffa és Kalmár építésziroda munkáját mindenképpen a rangos díjra esélyesek között emlegetik.
Budaörs még nem túl régen is hangulatos sváb falu volt, a wuderschi hangulat legendás, csak aztán a várossá avanzsált települést elérte a nagyvárosi agglomerációk tipikus betegsége: hirtelen túl nagyra nőtt. Nem egyszerűen a fővárosi dzsumbujból menekülő, seregestül kiáramló tömegek duzzasztották fel a lélekszámát, de az alkalmi bevásárlóturizmus is. Az autósztráda mentén kialakult ormótlan marketváros egyszer s mindenkorra múlt időbe tette a bensőségességet, a változás viszont tetemes adóbevételekkel is járt. Wuderschnek (Budaörsnek) tehát a gyakorlati igények és a presztízs szempontjából is nagyobb Rathaus (városháza) dukált. És lőn. Németes alapossággal országos tervpályázatot hirdettek, ami iránt hallatlanul nagy volt az érdeklődés: negyedszáz pályamű érkezett.
A győztes Zsuffa-Kalmár-féle terv lehengerlően nagyvonalú: benne van a fiatal tervezők minden merészsége, ugyanakkor reagál is különféle hazai hagyományokra. Elsősorban kettőre: az elegáns oszlopsorral ékesített fogadóudvar egyszerre kötődik a klasszicizmushoz és a modernizmushoz. A kolonnád olyan arányos és elegáns, hogy el sem tudja képzelni az ember: miként torzultak volna ezek a jól kimért arányok, ha az eredeti elképzelésnek megfelelően még egy szintet ráerőltetnek az irodaházra.
A pályázati kiírás városi terek megteremtéséről vizionált, ami nem volt könnyű dió, mert a telek szabályosan rálóg egy eléggé túlterhelt körforgalomra. A megrendelői szándék mögött nem nehéz felfedezni a transzparencia kívánalmát: a politikusok szeretnek legalább vizuálisan az átláthatóság mítoszában tetszelegni. Az építészek ezt ugyan nem garantálhatják, de a feltételeket megteremtik hozzá. A tervezőpáros koncepciójában úgy fűződik egymásra az oszlopsor övezte előudvar, az előcsarnok, a hall és a belső udvar meg a közcélokra alkalmas parkrészlet, aminek láttán minden demokrata és áldemokrata csak csettinteni képes. Ezt a világosságot és átjárhatóságot fokozza a hangsúlyos üveghasználat, s keretbe foglalja a kiválasztott kőburkolat, amely a hátteret képező budaörsi sziklahegyre rímel.
Nem vállalok nagy kockázatot, ha azt jövendölöm: meglesz az a Pro Architectura-díj.
(Zsuffa Zsolt–Kalmár László: Városházbővítés, Budaörs, 2005.)