Elment a beatnemzedék vezére

Szombaton szomorú napra ébredtek a nemes irodalom barátai. Nyolcvannégy évesen elhunyt Norman Mailer, az egyéniség szabadságának élharcosa, az egykori beatnemzedék egyik vezérideológusa, akinek 1948-as Meztelenek és holtak című nagyszabású prózaepikai művét sokan nevezték a világ legjobb második világháborús regényének. Azok, akik a hatvanas években végigolvasták e remekművet, amelyben az író sodró lendülettel, a helyszínre varázsoló kifejezőerővel ábrázolta, hogy mivé teheti az embert a háború csont- és lélekőrlő pokla, úgy érzik, fiatalságuk egy darabját vitte magával most Mailer. A Meztelenek és holtakban valósághűen tárulnak elénk a nagy világégés hétköznapjai, de úgy, hogy a hősök és antihősök tettei modellezik az emberi viselkedés minden elképzelhető színét és árnyalatát, ami emberpróbáló, sorsfordító határhelyzetekben valaha is előfordulhat.
És azt is megmutatja, hogy az amerikai hadseregben, sőt az antifasizmus élharcosának szerepében tetszelgő amerikai társadalomban is markánsan kialakultak a totalitarianizmus, a nemzeti szocializmus legriasztóbb jelenségei is. A remekmű „nemcsak” a háborúról, hanem arról is szól, hogy az egzisztencialista választás pillanataiban az ember még a legbonyolultabb szituációban is igennel vagy nemmel dönt. Még a körülményektől olyannyira függő háborús valóságban is lehetünk szabadok, szavazhatunk Istenre vagy a sátánra. A regény Időgép című fejezeteiben az író érzékletes képekben tárja az olvasó elé a szereplők háborút megelőző életútját, bizonyítván, hogy Mailernek a vérében van Proust analitikus, időbe visszapillantó, Joyce asszociatív, képzettársításos prózájának minden stilisztikai és szerkesztési bravúrja. Nem véletlenül nevezzük Mailert az amerikai egzisztencializmus prófétájának is. Miután már a negyvenes évek végén világhírűvé tette őt a Meztelenek és holtak hazai és nemzetközi sikere, egyetlen haragosan lendületes, mégis árnyalt esszével hívta föl magára 1959-ben a gondolkodó világ figyelmét. A fehér néger című Mailer-esszé a látszatdemokrácia hétköznapokban kialakuló diktatúrájának ijesztő vonásait tárja föl. Miközben Amerikát külföldön a szabadság és az egyenlőség hazájának hiszik, A fehér néger című eszszéből kiderül, hogy az erőszakszervezet képviselői lábbal tiporják naponta a személyiség elemi jogait, s a társadalom perifériáján jogfosztottan élnek együtt számkivetve a négerek, a hiteles önmegvalósításért küszködő diákok, az értelmiségiek, a legkiválóbb művészek és dúl a „mi Urunk a pénz” sekélyes féldiktatúrája.
Norman Mailerről nem igaz a sokak által terjesztett tévhit, hogy megtorpant e két világsikerű mű megalkotása után. Annak a rokonszenves írótípusnak a képviselője volt e világi életében, aki vállalja a hosszú előkészületet a nagy műre, hogy minden szempontból kifogástalan alkotást tehessen le az asztalra. Érdemes volt kivárnia, kész művekkel bizonyította, hogy megfelelt az adott kor divatos kihívásainak is. A hóhér dala című nagyregényében egy bűnöző börtönbeli napjairól, gyilkosságairól, megbánásáról, haláláról írt meghökkentő és sikeres antibeststellert a thrillerek dömpingjének korában. Utolsó, az idén megjelent művében, a Várkastély a vadonban című nagyregényében Adolf Hitler gyermekkorát rekonstruálta, figyelmeztetvén a világot: a szörnyetegek most éppen más köntösben, de köztünk vannak. Mailer a szintézisművek közötti szünetekben novellákkal, versekkel, nagy visszhangot keltő, két Pulitzer-díjat is kivívó újságírói tevékenységgel bizonyította, hogy tehetsége soha nem „vonult szabadságra”. Személyében az újkor egyik emblematikus íróját, költőjét, gondolkodóját siratjuk.