Nem is oly régen még a nők többségének személyijében az állt, hogy családi állapota: eltartott. Feleségül vették, majd eltartották őket – a férfiak. Akik eltartóként persze családfők is voltak, elvégre akinél a lóvé, a suska, zsozsó, lé, aki a pénzt a házhoz hozza – Jani házhoz jön –, hát ő az úr a háznál. Ehhez képest a legtöbb nő ma már foglalkoztatva van – díszszázad, vigyázz: a dolgozó nőket szolgálom! –, de az emancipáció látszólagos, hisz nem a munka és a házimunka vált egyenjogúvá, csak épp a domináns, jang munkát mint állást ma már a feleség is betöltheti és vice versa, a jin házimunkát mint állást betöltheti, ha van hozzá mersze, a férj is. A házimunka státusa változatlanul eltartotti, csak épp eltartónak immár a pénzkereső munka számít, és nem a női nem. Aki otthon marad, az lesz a nő, az eltartott, és aki hazajön, az lesz nemtől függetlenül az eltartó, a férfi, a ház ura.
Ki kit tart el? A férfi a nőt? A pénzkereset a családot? És aki eltart, az úr-e mindenképp, aki pedig eltartott, az alábbvaló-e óhatatlanul? Az, hogy valami valamitől, valaki valakitől függ, ontológiai értelemben megmagyarázza-e – mármint azt, aki, ami függ? A kérdés mind a társadalompolitika, mind a fizika szintjén feltehető, a válaszok pedig újabb kérdésként rendre a függők és eltartottak autonómiáját firtatják.
A fizika szerint a világmindenség egy nagy építőjáték, hisz részeiből, elemeiből az egész felépíthető. A nukleonok mindegyike kétféle kvarkból, egy u- és egy d-kvark triplet kombinációiból áll, és bármely atommag fölépíthető nukleonokból: neutronokból, valamint protonokból. A pőre magrészecske, vagyis ion köré csak egy elektronfelhőt kell odalehelnünk, és máris kész az atom. A molekulák atomokból állnak, íme már fel is épült a való világ. Elvileg a megfigyelhető sokszínűség, a formációk és viselkedési módok hihetetlen sokszínűsége leírható a két kvark és az elektron összjátékaként. Elvileg. De gyakorlatilag? Ez a redukcionista megközelítés feltételezi, hogy a hierarchia egyben oksági csípésrendet is képez. Feltételezi, hogy az egyszerűbb és alapvetőbb szint maradéktalan következménye a bonyolultabb, a kevésbé alapvető. Felsőbb osztályba léphet? Arisztotelész nem forogna, hanem éppenséggel tovább feküdne a sírjában e szemléletmódról értesülve – lám, én megmondtam. Egy végső ok elég, és sarkaiba minden ajtó illeszkedni fog.
Fentebbi szemlélet a társadalomtudományt és a politikai közbeszédet is áthatja. Marx ugyebár alapról és felépítményről írt. A gazdaság az alap, a többi a felépítmény – míg a nemzeti retorikában a vidék, a mezőgazdaság az alap, s a bűnös város a felépítmény. Horthy bevonul Budapestre fehér lovon.
A redukcionista világkép, akár a fehér ló és a fehér herceg, esztétikus, de úgy tűnik, tarthatatlan. Ptolemaiosz körpályái sem voltak csúnyák, csak épp túllépett rajtuk az idő. Ha minden igaz, akkor épp a 2007-es év az első, amikor több ember él városban, mint falun. A szórakoztatóelektronika alkalmasint már több pénzt mozgat, mint a mezőgazdaság. A káoszelmélet, a szinergetika és a holisztikus világmodell szerint bizonyos jelenségek irreducibilisek, azaz autonómok, javíthatatlanul sajátszerűek. Sem jellegük, sem lényegük nem érthető meg egy mélyebb szint puszta folyományaként.
Lázad a felszín, és kussol a mély. A magára talált függés mindinkább leleplezi az okságban mint filozófiai totalitarizmusban rejtőző gyilkos demagógiát. Lelepleződik, hogy a mélység és az ok mindig zsarol. Én tartalak el – mondja –, én okozlak téged. Ha megszűnök, megszűnsz te is. Az ok: bősi csap, az okság: a Szigetköz. Azért a víz az úr?
Tanulás nélkül nincsen tudás, de a tanulás, amikor a tudás létrejön, be tud fejeződni. Attól kezdve tudunk. Baj, ha egy következmény beteljesülve megtartja okát. A szabadság: szerzett akauzalitás. Ha erre rádöbbenünk, arra is rádöbbentünk egyúttal, hogy új szabadságharc előtt áll a teremtményi világ.
Amitől rettegünk, az valójában a lét átszellemülése. Osztályharcos egónk visszaretten az eltartottak szabadságától, hisz úgy gondoljuk, hogy ami el van tartva, tehát egy gombnyomás által kikapcsolható, az kevésbé fontos, mint a gomb. Ez hasonló gondolkodás, mint az, hogy akkor mi szükség a papokra, hisz nem dolgoznak. Nem termelnek. Erdőre is a redukcionista zöldek szerint csak azért van, lehet szükség, mert oxigént termel – esetleg szén-dioxidot nyel. Az erdő mint nyelőgép? Szép.
Ha matematikailag a pusztító aktus a teremtő aktus mínusz ugyanannyija volna, bármely szülő büntetés nélkül megölhetné tennen fiát, hisz ő hozta létre. Ez nyilván nincs így. A tény, hogy szüleink nélkül nem létezhetnénk, nem jelentheti a nekik való kiszolgáltatottságot ítéletnapig. A valódi megszabadulás kezdeti feltétele a kegyelem. Amikor a tartóhorog úgy ereszti el a csillárt, hogy az nem lezuhan és összetörik, csak épp rendelkezhet a saját fénye felett.
Erdogan
Erdogan megerősítette álláspontját Ciprus kapcsán
