Elveszett kisvilágok

Vicinálisok ablakából, könyvesboltok kirakatából, elhagyatott utcák szegleteiből szemléli Kiss Gy. Csaba azokat a táj- és városképeket, amelyek különleges történelmi légkörükkel nem hagyják nyugodni a magyar utazót. Paradox nézőpont paradox helyeken és helyzetekben: egyszerre kint és bent, a közeli távolságának és a távoli tolakodó közelségének ellentmondásaival küszködve, tükröződésektől megzavarva bolyong az esszéíró művelődéstörténetünk labirintusában. Jól tudván, mert évtizedek tapasztalatai, kutatásai kérlelhetetlenül bizonyították, hogy ebben az útvesztőben csak a történeti-irodalomtörténeti tudás Ariadné-fonalára lehet számítani. Ha egyáltalán. Kiss Gy. napokban megjelent esszégyűjteménye ennek a szellemi (ki)útkeresésnek az újabb bedekkere.
A régi Felső-Magyarország: Sáros, Szepes, Gömör; a régi-új Adria-tájék; Zágráb, Bosznia; nagyvárosok: Róma, Párizs, Berlin, Varsó, Bern, Temesvár; kedves poliszok: Kassa, Krakkó, Vilnius pókháló-finomságú úthálózatából áll össze az a térkép, amely az irodalomtörténészt újabb és újabb utazásokra csábítja. Mert Kiss Gy. Csabának, akár egy Krúdy-regény-hősnek, kényszer az útonlét: már-már önsanyargató módon keres egy eltűnt, bár romjaiban még fennmaradt világot és még inkább a nyomtalanul elveszett kort, amelyet Közép-Európának és eszményi együttélésnek nevezhetünk. Vitatkozva és párbeszédeket kezdeményezve, a leszakadt perifériákhoz centrumokat kutatva fel, hol elégikus, nosztalgiázó hangnemben, hol – néha talán túl előzékeny – úriember módjára riposztozva. Mint írja, „útra kelni persze mindig érdemes. És hazatérni. Európából Európába.”
Ám a kisesszék, a konferenciák, beszélgetések, városnézések nyomán készült jegyzetek valójában mind arról tanúskodnak, hogy a szétszabdaltság, a soviniszta düh és az egyenlőbbek Európájából elmondhatatlanul nehéz hazatalálni a jó szomszédság, az arányérzék és a történelmi szövetségek Közép-Európájába. Kiss Gy. Csaba inkább Arany-Közép-Európát keres az idők mélyén és az elkövetkezőkben, amely irtózik a szélsőséges megnyilvánulásoktól, és amelynek polgárai – klasszikus polgári szemlélet szerint – a személyes otthon szemszögéből, a szűk szülőföld középpontjából alakítják ki hazafogalmukat. Egy városlakó, a régi városiasság szerelmesének körkörös őrjáratai ezek a fájdalmas emlékeket ébren tartó kisesszék, méghozzá olyan tájakon, ahol a régebbi hatalmak által épített hidakat tankok vontatják a folyamokba, ahol a más felekezetűekhez tartozó szentélyeket istállónak használják, ahol csatornázás címén számolnak fel „idegen” sírkerteket, amelyeket korábban már szemétdombbá változtattak. És ahol – kint is, bent is – minden az eredet elfedéséről, zűrzavaráról szól. Ezért van szükség a kicsiny titkos szekta tagjainak munkáira, akiket középeuropéernek hívnak, és akik nem engedik elfeledni egy eszményi, talán soha nem is volt kisvilág létezését.
(Kiss Gy. Csaba: Ariadné, avagy bolyongások könyve. Ráció Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 1900 forint)