Közös emlékezés a szemkilövetőkkel?

Öt magyar párt közösen emlékezett kedden az 1956-os forradalomra Strasbourgban, az Európai Parlamentben. Bauer Edit szlovákiai magyar európai parlamenti (EP) képviselőnő elítélte a hétfő esti budapesti zavargásokat – kezdődik az MTI-nek az eseményről október 23-án küldött tudósítása. Ebből már az elején kiderül, hogy a közös megemlékezést Tabajdi Csabának, az MSZP EP-delegációvezetőjének kezdeményezésére tartották, és hogy azon az MDF, a szlovákiai MKP, az MSZP, a romániai RMDSZ és az SZDSZ európai parlamenti képviselői vettek részt. A megemlékezésen Bauer Edit szlovákiai néppárti képviselő és József Judit, az Európa Tanácshoz akkreditált magyar nagykövet mondott beszédet.
Bauer Edit – még mindig az MTI-jelentést idézve – „elmondta, hogy visszatekintve az is látszik, él az az igyekezet, amely felcserélné a mártírt az elnyomóval”. Hozzátette: „Ha elveszítjük az értéket, amely életünk rendező elve, akkor a gyilkos is lehet hős, a hős is lehet gonosztevő, a szabadság is lehet rabság, a rabság pedig paradicsomi állapot. Sajnálatos módon az értékvesztés olyan szélsőséges megnyilvánulásokhoz is vezethet, amelyeknek tegnap Budapest lakosai tanúi voltak.”
A Fidesz európai parlamenti képviselői mintha előre tudták volna, mint mond Bauer Edit képviselő asszony a mártír és az elnyomó felcserélésének igyekezetéről, így nem voltak hajlandók az MSZP-vel közös megemlékezést tartani, hanem „az Európa Tanács 1956-os emlékhelyén főhajtással és virágok elhelyezésével emlékeztek meg a forradalom évfordulójáról”. A Fidesz EP-képviselőcsoportja tájékoztatásában azzal indokolta távolmaradását, hogy „tekintettel az egy évvel ezelőtti budapesti jogsértésekre és az azokért felelősséget nem vállaló kormánypárti hozzáállásra, a Fidesz az idén nem ünnepelt együtt az MSZP és az SZDSZ európai parlamenti képviselőivel”. Hozzátették: ezzel is kifejezik szolidaritásukat „a tavalyi rendőri brutalitás ártatlan áldozataival”.
Attól most tekintsünk el, hogy egy vérbe fojtott forradalmat nem „ünnepelnek” (amely szó Wittner Mária és azok száját soha nem hagyja el, akik átélték az ÁVO, a Horn-féle pufajkások és a szovjet megszálló páncélosok alkotta pokolbeli hármas őrjöngő, ember- és várospusztító akcióit a szabadságot akaró magyarok ellen), a Fidesz képviselői teljesen helyesen döntöttek. Nemcsak azért, mert általánosságban véve Tabajdi, az MSZP EP-delegációjának vezetője azon Kádár János pártfőtitkár idején dolgozott buzgó és hithű kommunista diplomataként Moszkvában, aki százával küldte bitóra a forradalmárokat, de azért is, mert méltó követőjének bizonyult annak a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek (Kádár alatt szintén a kommunista zsarnokság fiatalkorúakat indoktrináló fiókszervezetének apparatcsika), akinek utasítására a civilizált világban páratlan kegyetlenséggel, szándékosan azonosítatlan rendőrökkel lövették ki a megemlékezők szemét, és verették szét – sok esetben törvénytelen fegyverekkel vagy az azóta törvénytelennek nyilvánított gumigolyók bevetésével – az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján emlékezőket. És Tabajdi azon MSZP politikusa, amelynek vezetői és képviselői a csatornákban és az azok termékét kolportáló honi balliberális bulvárvilágban megszokott alantas „humorral” gúnyolódtak az áldozatokon, beleértve az immunitást „élvező” Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselőt. Ezekkel az emberekkel megemlékezni valóban lehetetlen mindazoknak, akik – Bauer Edit képviselővel szólva, de egyáltalán nem vele tartva – nem akarják felcserélni a mártírt az elnyomókkal.
Egyébként is egy olyan miniszterelnökről van szó, aki nemhogy egyszer és mindenkorra kiközösítetté nyilvánította volna az egész világon a szovjet birodalom végének kezdeteként számon tartott magyar forradalmat nyilas reneszánsznak nevező MSZP-s Havas Szófiát annak minősíthetetlenül aljas kijelentéséért, hanem azt a velejéig hazug és egy világra szóló nemzeti felkelést gyalázó kijelentést – mint lapunk október 22-én beszámolt róla – egyfajta „véleménnyé” magasztalta fel, egyenlőként állítva szembe az ötvenhatos hősök egyikének, Wittner Máriának a „véleményével”. Mint a miniszterelnök kijelentette, „szemben áll egymással Wittner Mária és Havas Szófia véleménye, értelmezése, de az is problémás, hogy az egyéni, személyes élményekkel szemben hogyan helyezhető el 1956 a progreszszió rendszerében”.
Nos, ha Németországban Angela Merkel kancellár asszony a második világháborúról úgy emlékezne meg, hogy abban „szemben áll egymással David Irving holokauszttagadó értelmezése Helmut Schmidt volt német kancellár értelmezésével, és az is problémás, hogy a varsói gettólázadás miként helyezhető el a progresszió rendszerében”, a most leírt mondat elhangzása után két percig maradna kancellár. (Jellemző, hogy nálunk Gyurcsány e verbális merénylete gyakorlatilag válasz – főleg méltó válasz – nélkül maradt.)
Az elvtelen kompromisszumok szinte menetrendszerűen a kompromisszumot kötő számára válnak kellemetlenné. Vajon Bauer Edit és a Tabajdi-féle csapattal együtt emlékezők tényleg nem értették meg, hogy a mostani október 23-i „zavargások” jelentősége eltörpül azon igen súlyos emberijog-sértések mellett, amelyeket máig nem orvosoltak – mint a köztársasági elnök és Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti frakcióvezetője is felháborodva említette az idei évfordulón – a Gyurcsány-kormány, valamint a nyomása alatt álló intézmények? És amely zavargásokra egyáltalában nem került volna sor, ha az MSZP-t nem egy Corleonéből (bocsánatot kérek a varázslatosan szép szicíliai városka hagyományszerető lakosaitól) Budapestre szabadított rémálom megtestesítői vezetnék, hanem egy brit munkáspárti Gordon Brown-, egy német szociáldemokrata Kurt Beck- vagy egy francia szocialista Ségolene Royal-kaliberű és -tisztességű politikus?
A határon túl élő magyarok teljes joggal és sokszor fájdalmas tragikussággal nem mindig eredménnyel kérnek szolidaritást az anyaországban élőktől és pártjaiktól. Mindenki tudja, hogy kikről és milyen pártokról van szó. Azonban a szolidaritás kétirányú utca. A határokon túl élő magyarság megválasztott képviselőinek talán nem az MSZP és a Gyurcsány-kormány akaratának európai parlamenti kivitelezői irányában kellene ezt az együttműködést gyakorolniuk. Bauer Edit saját maga mondta: „visszatekintve az is látszik, él az az igyekezet, amely felcserélné a mártírt az elnyomóval”, és „ha elveszítjük az értéket, amely életünk rendező elve, akkor a gyilkos is lehet hős, a hős is lehet gonosztevő, a szabadság is lehet rabság, a rabság pedig paradicsomi állapot”. Vajon a szintén néppárti MKP és az RMDSZ európai parlamenti képviselői tényleg azt hiszik, hogy azoknak a szavaknak sincs súlyuk, amelyeket Bauer Edit mondott a legfennköltebb alkalommal? Mert ha nem így lenne, akkor nem a hatalom nélküli, végtelenül kétségbeesett utca reagálását kárhoztatta volna, hanem – a legkeményebb szavakkal – még a legcsekélyebb önkorlátozásra sem képes, de a legvadabb barbarizmus elkövetésére mindig kész Gyurcsány-kormány véres akcióit és az azt takargató mosakodásait.
A cikk elején idézett MTI-jelentés így zárul: „Kedd este a brüsszeli magyar kulturális intézetben nagykövetségi szervezésű rendezvényen ünnepelték meg az évfordulót. A köszöntők után megemlékező szavakat mondott Kornis Mihály író.” Arról a Kornisról van szó, aki Antall József kormányzása idején nosztalgikusan írt a Kádár-rendszerről, és magát az elhunyt és akkor halálosan beteg miniszterelnököt kemoterápiás kezelése idején a „szőrét hullató Rókának” gúnyolta.
Erre a rendezvényre pedig a Belgiumi Magyarok Szövetségének elnöke sietett el, aki egy nappal korábban még lelkesedését fejezte ki, amiért lapunk megírta azt, hogy ki is az a Kornis. Ilyenek vagyunk.