Mit várunk az Egyesült Államok külpolitikájától?

Kiindulópontként szögezzük le, hogy az európai posztszovjet térség államaiban az átmenet a totalitárius rendszerből a demokratikus rendszerbe nem fejeződött be. Nem áltathatjuk magunkat, a régi rendszer gondolkodása, intézményes megoldásai az államigazgatásban és a gazdaságban tovább élnek. Sőt, a régi rendszer a rendszerváltás után 17 évvel a politika, a gazdaság, a sajtó és a kultúra területén személyes kontinuitást is mutat. Egyetlen erős példával támasztanám alá az állításomat. A példa nem egyedi. Talán kevéssé ismert, hogy a magyar nagyvállalatok többségének – ezek nyilván a globális vállalatokhoz képest kis- vagy közepes vállalatnak minősülnek – eszükben sincs a szabad piac szabályainak megfelelően viselkedni. Egyszerűen azért, mert nem érdekeltek a versenyben. Akkor tesznek ugyanis szert több bevételre, ha jó kapcsolatokat ápolnak a kormányzattal, és e kapcsolatok révén állami megrendelésekhez jutnak. Az ilyen megrendeléseket ma Magyarországon a régi, „elvtársi” kapcsolatokon keresztül némi utánajárással el lehet intézni.
Ebben a helyzetben az Egyesült Államok felé megfogalmazható talán legfontosabb elvárás, hogy ne hagyja magára a közép- és kelet-európai posztszovjet térséget, sőt az eddiginél határozottabban vegyen részt az átmenet problémáinak kezelésében és az átmenet lezárásában. Az Egyesült Államok a legtöbb esetben jobban megérti a térség államainak gondjait, mint a nyugat-európai államok döntő többsége; másrészt a kelet- és közép-európai államokban nagyfokú a nyitottság az amerikai elképzelések, törekvések iránt. Tudjuk persze, hogy Amerika mostanság az erőit más térségekbe összpontosítja. De nem anyagi forrásokról beszélünk, amelyeket térségünkbe kellene allokálni, hanem figyelemről, egy nagyobb fordulatszámon működő diplomáciáról. Az amerikai diplomácia az utóbbi időkben ugyan Magyarországon kiválóan működik, de ezt kellene megerősíteni koncepcionális szinten is.
A következő elvárást úgy tudnám megfogalmazni, hogy kapcsolatainkban szerezzük vissza a politika primátusát a gazdaság felett. Talán provokatív, amit állítani fogok, de jelenlegi helyzetünkben, az átmenet problémáinak kezelésében nem a befektetések, a kereskedelem, a tőkepiac az elsődleges, hanem a jó politika. Ha helyes politikai döntések születnek az egész társadalom életének szervezésére, nőni fog a kereskedelmi forgalom, szárnyal a tőzsde, és további befektetők jelennek meg Magyarországon, illetve a térség államaiban. A rossz politikai döntések viszont – hogy csak néhány példát említsek a mai Magyarországból: az egészségügyet, az oktatást vagy a rendvédelmet érintő kérdésekben – lerombolják a gazdaság működési feltételeit is. Az utóbbi időben túlságosan a gazdaságra összpontosítottuk figyelmünket, és elhanyagoltuk a társadalom egyéb problémáit. Ennek következtében most ott tartunk, hogy a gazdasági környezet is folyamatosan romlik. Meggyőződésem, hogy a politikai szempontok előtérbe helyezése egyebek mellett ezt a romlást is megállíthatja. Ha az amerikai–magyar kapcsolatok jobban „átpolitizálódnak”, az már önmagában is fontos lépés lenne.
Folyamatosan érzékeljük annak a 90-es évek elején „nyugaton” született, majd dogmává merevedett elképzelésnek a hatásait, amely szerint a posztszovjet térség európai államainak stabilitására nem a kommunista múlt továbbélése, hanem a jobboldalról jövő egyes eszmék, törekvések jelentik a nagyobb veszélyt. Ez tévedés. Nem fogom ugyan lebecsülni a jobboldalon, pontosabban a radikális jobboldalon jelentkező, valóban létező veszélyeket. Az átmenetnek ugyanis nagy társadalmi tömegek lettek vesztesei. Ezek egy részének elégedetlensége radikalizmusban, azaz az újonnan bevezetett polgári demokratikus rendszer elvetésében nyilvánul meg. A kérdés az egész politikai osztály (bal- és jobboldal) összefogásával lenne kezelhető, ehelyett a probléma teljes súlyával a jobboldal vállára nehezül. Posztkommunista szokás, amit az Egyesült Államokban valószínűleg elég nehéz megérteni, hogy egy baloldali pártszövetség – Magyarországon a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége – abban érdekelt, hogy minél erősebb legyen a radikális jobb, mert így több szavazatot fog elvinni a jobboldali politikai erőktől. Nem mellékes, hogy e pártszövetség baloldalisága ebben ki is merül. A baloldal tehát térségünk egyes államaiban nemhogy hozzájárulna a radikális jobboldali gond kezeléséhez, hanem – szűk látókörűen, felelőtlenül – a felerősítésén munkálkodik. És fogja is tenni mindaddig sikerrel, amíg erős nemzetközi támogatást kap ehhez. A séma valójában egyszerű: a baloldali pártok sajtójukon keresztül – és jó okom van azt hinni, hogy egyéb eszközökkel is – a közélet középpontjába varázsolják a radikális jobboldal kérdését, a következő lépésben az egészet a jobboldali pártok nyakába varrják, majd nyugat-európai eszmetársaik által támogatva nemzetközi színtéren learatják elvhűségükért a babérokat. Hogy az utóbbi két választáson például a magyar parlamentbe nem került be radikális jobboldali párt, mert nem volt meg a bejutáshoz szükséges ötszázalékos támogatottsága, azt a nemzetközi sajtó is a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak tulajdonította. Ez az Orbán Viktor részéről rendkívüli erőfeszítéseket igénylő „mutatvány” azonban hamar feledésbe merült. A probléma alaposabb vizsgálatát, körültekintőbb megközelítését várnánk el az Egyesült Államoktól, ami a posztkommunista baloldalhoz és a jobboldalhoz való viszonyulást illeti. Egy koncepció felülvizsgálatáról lenne szó, ami meglátásom szerint a diplomáciai gyakorlatban már megkezdődött. Washington manapság nem foglal állást jobb- és baloldal szélsőjobbról szóló vitájában, ami – tekintettel a nemzetközi közvéleményre és a magyarországi nyomásgyakorlásra a baloldal részéről – nem is olyan egyszerűen teljesíthető feladat. Mint jobboldali magyarországi politikus azt várnám el, hogy az Egyesült Államok mérlegelje, hogy a jobb- vagy a baloldali politikai erők körében rejtőzködik a nagyobb veszély a szabadságra, a demokráciára vagy a piacgazdaságra. Ha körülnézünk a mai Magyarországon, nem nehéz erre választ találni.
A külpolitikát illetően Magyarország számára különösen fontos kérdés a Nyugat-Balkán stabilitása. Több nép szerepe meghatározó, de egyre inkább az albánoké a kulcsszerep. Az albán népesség bizalma az Egyesült Államokban töretlen, amit egyértelműen pozitívnak ítélünk, az albánok viszont az Egyesült Államokon kívül mondhatni senkiben sem bíznak, ami egyáltalán nem kedvező fejlemény. A bizalmi viszony felelősséget is ró az Egyesült Államokra. Valószínűleg nem a következő amerikai elnöki periódusra esnek a Koszovóval kapcsolatos döntések, hanem aktuálisabb kérdésről van szó. Egyetértek az Ahtisaari-terv kiindulópontjával, se most, se később nem szabad engedni Koszovó felosztását. Ha csak Szerbia és Koszovó szemszögéből nézzük, nem kizárt, hogy Szerbia és Koszovó között csakis akkor lehetséges a megállapodás, ha az ezt is tartalmazza, az egyezség minden más esetben kizártnak tűnik. Nekünk viszont vállalnunk kell, hogy megállapodás hiányában is rendezzük Koszovó nemzetközi státusát. A terület megosztása ugyanis lavinaként zúdulna a térségre. Félő, hogy akkor Bosznia és Macedónia felosztása is azonnal napirendre kerülne. Később követnék ezt más államok, más területek. Közép- és Kelet-Európában, valamint a Balkánon azonban kevert lakosságú területek vannak, olyan területmegosztást, amely után ne maradnának nemzeti (etnikai) kisebbségek egy-egy államban, nem lehet elképzelni. Hadd utaljak ezen a ponton a több millió magyarra, akik a Magyarországgal szomszédos Romániában, Szlovákiában, Szerbiában és Ukrajnában élnek. A megoldást a nemzeti (etnikai) kisebbségek jogainak biztosítása, a széles jogkörökkel rendelkező autonómia jelenti, összhangban az Ahtisaari-tervvel.
Egy másik égető kérdésben, energiabiztonságunk megteremtésében az Egyesült Államok nagymértékben hozzájárulhat a megoldáshoz. Az Európai Unióval karöltve kifejtett amerikai diplomáciai nyomásra a magyar kormány 180 fokos fordulatot véve megváltoztatta álláspontját a Nabucco gázvezeték megépítésével kapcsolatban. Akárcsak az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak és benne Magyarországnak is alapvető érdeke, hogy az energiakereskedelem az egyenlő partnerek között folyó, reciprocitási elven nyugvó piaci verseny szabályai szerint bonyolódjon. Hogy Oroszországot rábírjuk e szabályok alkalmazására, ahhoz az EU mellett az Egyesült Államok hozzájárulására is szükség van.
Ami a NATO-t illeti, azt minden tagállamának, így Magyarországnak és az Egyesült Államoknak is komolyabban kellene vennie. Amellett, hogy katonai biztonságunk legfőbb őre, számunkra azt a lehetőséget is jelenti, hogy rálátásunk keletkezik az Egyesült Államok szándékaira, törekvéseire, konkrét katonai akcióira. A NATO olyan nemzetközi szervezet, amelyen keresztül az Egyesült Államok mindennél hatékonyabban befolyásolhatja a többi tagállam álláspontjának alakulását, számunkra pedig az egyetlen lehetőség az USA álláspontjának befolyásolására. A NATO sikeres működése minden transzatlanti egységben gondolkodó tagállamának alapvető érdeke. Arra a kétségre, hogy egyes új tagállamok megbízhatatlanok, mert hadseregük esetleg tele van a régi titkosszolgálatok ki tudja, hogy ki mindenkinek dolgozó tagjaival, nem az a megoldás, hogy nem adunk át információkat ezeknek az államoknak, és nem vonjuk be őket a döntések előkészítésébe és a döntésekbe, hanem az, hogy megtisztítjuk ezen államok hadseregét a megbízhatatlan titkosszolgálati emberektől. Az amerikai segítség döntő fontosságú, mivel tudjuk, hogy az Egyesült Államoknak vannak a legjobb információi arról, kik is az érintettek. Ide tartozik, hogy a rakétavédelem kérdésében világos pártom, a Fidesz álláspontja. Az Európába telepítendő védelmi eszközök nemcsak az azokat befogadó államok, hanem egész Európa biztonságát is jelentős mértékben növelik. De az Egyesült Államoktól elvárjuk, hogy a rendszert az európai NATO-tagállamokkal egyetértésben építse ki. Meggyőződésem, tárgyalások útján elérhető, hogy a rakétavédelem kérdése ne csak egyes NATO-tagállamok, hanem a NATO mint szervezet által támogatott projektté váljon.

A szerző a külügyi bizottság fideszes elnöke.
Az írás a washingtoni Hudson Intézetben a minap
elmondott beszéd szerkesztett változata