Unfair play

Az Új Magyarországon nem beszélnek magyarul. Az Új rend „csinálója”, aki soha nem tartja be a játékszabályokat, fair play kampányt indít. A Magyar Köztársaság kormánya szerint a tisztességre vagy a szabálybetartásra nincsen szavunk, helyettük fair play van. Erzsébet királynő is kedvet kapott ehhez, elindult egy különös szlogennel ékített kampány Angliában, a neve Ne hazudj!, illetve Ne lopj! A britek nagy érdeklődéssel kutatták az egzotikus kifejezéseket, kiderült, a fair play magyar honosításán felbátorodva az angol királynő magyar mondatokkal sokkolta alattvalóit.
Az utóbbi a képzelet szülötte, fel nem merülne a gondolat, hogy az angolok nem az anyanyelvükön buzdítanák szorgosabb adófizetésre polgáraikat. Ilyen otrombaság csak nálunk képzelhető el, ahol a mintaadó értelmiség, a politikai elit, a döntéshozó grémiumok mélyen lenézik az úgynevezett egyszerű embereket. Akik esetünkben polgárok, parasztok, városlakók, tanyasi emberek.
Van ugye a mainstream, amely zártkörű elitklubként működik, és megmondja, ki számít, ki nem számít. Ehhez képest a jó magyar, rossz magyar ártatlan társasjáték. Az elit úgy viselkedik, mintha ők lennének Magyarország. Aki pedig nem ők, azok a lúzerek, a csőcselék, a félkótya őrültek, a csürhe, a nacionalista fasiszta, a hugyos, a randalírozó, a rendbontó kisebbség. Képtelen tudomásul venni, hogy az egy éve szakadatlan tartó zavargásoknak oka van. Ügyes demagógiával szednek elő nyolc-tíz fanatikust: lám-lám, ezek a Molotov-koktélos csuklyások, ezek az autóborogató szélsőségesek, rettegjetek tőlük, hallgatag, békés kisebbség. A hallgatag, de korántsem békés kisebbség bedől ennek a blöffnek, hiszen több televízió csak felgyújtott kukákat mutogat, a lényegről viszont hallgat.
Lehet, sőt biztos, hogy minden megmozdulás kitermeli a maga provokátorait, de ott terel tévútra a kormány, amikor azt ismételgeti, hogy ez csak egy balhés csürhe elszigetelt akciója.
A második Gyurcsány-kormány padlóra vitte az országot. Nem rosszabbul élünk, mint négy éve, hanem nagyon rosszul élünk, nagyon sok pénz koncentrálódik nagyon kevés kézbe, és bármennyit is dolgozik valaki, nemigen halad előre.
Az igazságra a kormány süket, Tiborc panaszára csomagokat, kampányokat, nyomorgatást kap a nyakába, miközben szemrebbenés nélkül hazudnak tovább, és naponta találnak hozzá újabb és újabb ötleteket. Adókerülő, csaló, becstelen Kádár-kori szörnyszülött vagy, de adózz, fizess, és hallgass. Tény és való, hogy a homo kadaricus nem éppen mintapolgár, de ki tehet róla? Az a mértékadó elit, amelyik most osztja az észt, a Kádár-korszak idején is az ész osztásával foglalkozott. Akkor meg min háborog?
Számtalan bizottság, front, szövetség, egyesülés és csoportosulás erőlködik ma a hatalom ellenében. Nulla eredménnyel, egymás ellen fenekedve, egymást megbélyegezve, egymást kioltva. Ahol a rendőrségi kutyák kevlármellényt viselnek, és egy vízágyú árából el lehetne gardírozni egy kisebb kórházat, ott nem bizottságosdit kellene játszani, meg komolytalan felhívásokat írogatni. Az MSZP-nek van egy nagyszerű módszere, a neve: elhatárolódás. Ők soha nem határolódnak el egyetlen tagjuktól sem, legyen az illető sikkasztó, vagy csak egyszerűen hülye. A jobboldaltól ugyanakkor hisztérikusan megkövetelik. És a jobboldal el is határolódik, bárkitől, ahogyan a koalíció parancsolja. Nem összezár és integrál, hanem zsugorodik és magányosodik. Ne higgyünk a közvélemény-kutatásoknak. A baloldali szavazó, bár dühös és csalódott, de az MSZP-re fog szavazni. Érdekli is őt a fair play!