A dzsungel vad cirmosai visszavágnak

Ha nem is elsősorban az úgynevezett mesefilmeknek köszönhetően, a magyar animációs film a hetvenes-nyolcvanas években a világ élvonalában volt. Részben az olyan filmek miatt, mint a Macskafogó, amelyet nemcsak Oscar-díjra jelöltek, hanem több mint félszáz ország mozijában is vetítették. A Ternovszky Béla és Nepp József által jegyzett alkotás ha nem is előzmények nélküli, ám mindenképpen váratlan mű volt huszonegy évvel ezelőtt. Egyes epizódjai, dialógusai a köztudatban ma is elevenen élnek, a film minden cseppjében örökzöld sláger. Történetét stílusbravúrok, paródiák, meglepő fordulatok vitték előre, a burleszk, a groteszk humor, a nyelvi és a képi lelemények szinte kifogyhatatlannak tűntek. Nagy bátorság kellett ahhoz, hogy két évtizeddel később az alkotók e mű folytatásával előálljanak. Nemcsak azért, mert a fanatikus rajongók a második részt óhatatlanul össze fogják hasonlítani az elsővel – és az első szerelem mindig emlékezetesebb, még ha a második lesz a végzetes is –, hanem amiatt is, mert az elmúlt húsz évben sok minden történt a világban. A magyar animáció filmgyártásunk szinte megtűrt mostohagyermekévé vált, miközben a nemzetközi konkurencia fénysebességre és háromdimenziós technikára kapcsolt.
Mindenesetre nagy hiba lenne az egykori kultuszfilm folytatását a hasonlítgatásoknak kitenni. A sátán macskája (Macskafogó II.) önmagában is megállja a helyét, s a rágcsálómítoszt azoknak is élvezhetővé teszi, akik az első részt valamilyen jóvátehetetlen mulasztás okán (például még nem születtek meg akkor) nem látták. A forgatókönyvíró hamar képbe helyezi a nézőket: az egerek egy ügyes szerkezet segítségével pacifikálták a macskákat – ám láss csodát: a macskarémuralom után Cin City sem egy szimpatikus hely. A világ azonban nem mentes a bonyodalmaktól: valahol a dzsungel mélyén élnek még tejfelre szomjazó és egérhúsra éhes cicusok, akik ha kell, démoni erővel felkelést szítanak agymosott városi társaik között.
Új hősökkel, remek karakterekkel, emlékezetes momentumokkal, humorral a Macskafogó II. sem marad adós. Bár a története nem annyira sűrűn szőtt, így is profi alkotás – talán túlságosan is az. Biztos kézzel, fejjel született film, ami mellőzi a kiszámíthatatlan zsigeri alkotás szárnyalását. Kevésbé bájos, mégis kedves, s bár előre nem lehet megjósolni, a szellemes dialógusok egyik-másik mondata szállóigévé válik-e majd, a Macskafogó univerzumában egy-egy föld közeli kiszólás idegenül cseng. A film végén sajnálatos módon gyorsan elvarrják a szálakat, közben nagy a tempó, pedig szívesen időznénk egy-egy karakternél, helyszínnél többet is. Viszont a sík animáció és a három dimenzió ötvözéséből gyönyörű végeredmény született.
Sok szempontból reményt keltő, hogy itt van a Macskafogó II. Talán nemcsak sokak ifjúságát, de a magyar animáció aranykorát is visszahozza. Örülnünk kell, itt a jó tejfel.
(Macskafogó II. – A sátán macskája – színes, magyar animációs film, 85 perc. Rendezte: Ternovszky Béla. Forgalmazza a Budapest Film.)