Augusztus elején Hugo Chávez venezuelai elnök felajánlotta kolumbiai kollégájának, Álvaro Uribének, hogy közvetít a Kolumbiai Forradalmi Haderő (FARC) fogságában évek óta sínylődő volt kolumbiai elnökjelölt, Íngrid Bétancourt kiszabadítása érdekében. November 21-én azonban Álvaro Uribe rövid úton leállította a közvetítési folyamatot, mert egyre jobban aggasztották Chávez és a másik közvetítő, a „virtuális szenátornak” is nevezett liberális politikus, Piedad Córdoba asszony partizánakciói. (A közvetítés végleges leállításában döntő szerepet játszott, hogy Chávez Uribe figyelmeztetése ellenére vette fel a kapcsolatot a kolumbiai hadsereg főparancsnokával.)
A Chávez – a gerillák és a venezuelai elnök tekintélyének egyértelmű erősödésével járó – sikeres túszszabadítási akciójától tartó Uribe elnök köztes megoldást keresett, és talán meg is találta a középutat: eszerint csak a kolumbiai katolikus egyháznak engedélyezi, hogy közvetítsen a gerillák és a kormány között, így kizárja a nemkívánatos külföldi (elsősorban venezuelai) befolyást.
Kolumbiában különben köztudott tény, hogy a Liberális Párt balszárnyát képviselő Piedad Córdoba elnökjelölti ambíciókat dédelget, ugyanakkor nem éppen felhőtlen a viszonya a katolikus egyházzal: a katolikus többségű dél-amerikai országban sokak nemtetszését váltotta ki, hogy a kampányaihoz az internetet is felhasználó szenátor asszony előtérbe helyezte a kisebbségek támogatását, köztük a melegekét és transzszexuálisokét is.
Íngrid Bétancourt a 40 millió lakosú ország egyik legpusztítóbb járványának áldozata: Kolumbiában a hatóságok szerint évente 3000 embert rabolnak el. Igaz, Íngrid 2002. február 23-án annak ellenére ment veszélyes területre elnökjelölti kampánya során, hogy többen figyelmeztették: az az országrész nem biztonságos, mert a gerillák és a hadsereg hadműveleti területe. A gerillák foglyul is ejtették vitavezetőjével, Clara Rojasszal együtt, és azóta hiába várja, hogy szabaduljon fogságából.
A 2002-es kampányt végül a jelenlegi elnök, a függetlenként induló, amúgy mindig liberális Álvaro Uribe nyerte meg – jelentős konzervatív támogatással. Uribe most már azon gondolkodik, hogy az ország közbiztonságának javításában elért eredményei miatt harmadszor is induljon 2010-ben az államfői pozícióért. (Vitatott módon ugyan, de lefegyverezte a félkatonai és szélsőjobboldali Kolumbiai Önvédelmi Egységet [AUC], külföldi – svájci, spanyol és francia – közvetítők segítségével tárgyalásokat kezdett Havannában a mérsékelt radikális gerillaszervezettel, a Nemzeti Felszabadító Hadsereggel [ELN].) Ám a most ellenzéki Liberális Párt már nem látja szívesen az elnöki székben Uribét, mivel ismét szeretné leváltani a konzervatívokat. Uribe pozíciója kezd megrendülni Washingtonban is: az Egyesült Államokban gyanakodva tekintenek rá, amióta a Newsweek magazin és a New York Times oknyomozó írásai nemrég összefüggésbe hozták Kolumbia egyik kábítószer-maffiájával, a medellíni kartellel. Ezért a washingtoni képviselőház még mindig nem írta alá a szabad kereskedelmi szerződést (TLC) Kolumbiával.
Az 1999-ben életbe lépett úgynevezett Plan Colombia keretében 4,2 milliárd dollárt fordítottak a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre – Uribe szerint sikerrel –, ám a BBC legfrissebb elemzése azt állítja, hiába. A hadsereg megerősödött ugyan, jelentős mértékben javult a közbiztonság, de a kábítószer-kereskedelemmel szemben kudarcot vallottak a fegyveres erők. Egy hete a venezuelai kormánylap is idézte Astrid Bétancourt-nak, Íngrid nővérének a kolumbiai hadsereg ellen felhozott vádjait: azért nem érdekelt a túszok minél előbbi kiszabadításában, mert akkor nem volna rá szükség, és elesne a bőséges amerikai támogatástól. A kolumbiai fél válasza: a FARC azért nem hagy fel a túszszedéssel, mert akkor nem lenne tovább politikai tényező.
Tökéletes patthelyzet.
De térjünk vissza a túszszabadítási akció venezuelai szálához, illetve annak elszakításához. Uribe elnök lépése nagyobb port vert fel, mint remélte, mert alighogy közölte döntését a világgal, elnökök sora – köztük a chilei Michelle Bachelet és Cristina Fernández de Kirchner, az első megválasztott argentin elnöknő – jelezte, nem ért egyet a döntéssel, és a közvetítés folytatását javasolta. Nemkülönben a francia elnök, a májusban megválasztott Nicolas Sarkozy, aki beiktatása után fellépett a kettős, francia–kolumbiai állampolgárságú túsz ügyében. A többi túsz hozzátartozói is akcióba léptek, mint például a túszcserére hajlandó Gustavo Moncayo, mivel fia már csaknem tíz éve raboskodik a gerillák fogságában. Ő a nyáron gyalog tette meg a szülővárosától körülbelül ezer kilométerre fekvő főváros, Bogotá közötti távolságot, hogy felhívja a figyelmet a többi túszra is.
Persze Uribe is nagyon jól tudja, milyen fontos a túszok és a FARC elleni küzdelem ügye, hiszen az év elején azt a Francisco Araújót nevezte ki külügyminiszternek, aki egy éve szökött meg a FARC-gerillák hat évig tartó fogságából. Ez azonban aligha vigasztalja a még mindig fogoly Íngridet.
A FARC-gerillák 45 értékes túszának, köztük a volt független elnökjelölt Íngrid Bétancourt-nak az ügye akkor melegedett fel igazán, amikor november 28-án előkerültek a róla készült friss felvételek, hogy a gerillák bebizonyítsák, életben van. A fénykép- és videofelvételek, valamint Íngrid édesanyja, Yolanda Pulecio határozott kérése ellenére részben nyilvánosságra hozott levél tanúsága szerint nagyon rossz bőrben lehet, igencsak megviselte a több mint ötéves fogság. Pedig az életerős, lendületes volt elnökjelölt tiszta személyisége, valamint korábbi életútja biztosíték lehetne, hogy véget vessenek a dél-amerikai országot sújtó három legnagyobb csapásnak: a gerillaháborúnak, a korrupciónak és a kábítószer-kereskedelemnek. Ám erősen kétséges, hogy ha szabadul is a politikus, hajlandó lesz-e még egyszer jelöltetni magát.
Az ügyhöz tartozik, hogy Íngrid korábban nagyon rossz viszonyba került a konzervatív Andrés Pastrana (1998–2002) elnökkel, akit hiába támogatott: megválasztása után nem teljesítette Íngridnek tett ígéretét, és mégsem vágott bele a korrupcióellenes politikai reformba. Helyette óriási tévedést követett el: tárgyalási alapnak felajánlott a FARC gerilláinak egy mintegy 40 ezer négyzetkilométeres demilitarizált övezetet, amely ma már állam az államban. Íngrid ezért a 2002-es kampányban úgy döntött, hogy ezúttal senkit nem támogat, és saját alakulata, a környezetvédő Zöld Oxigén Párt élén indult, amelynek egyik legfőbb célja a korrupció elleni küzdelem volt.
A jelölt elrablása azonban hathatósan kivonta Íngridet a politikai forgalomból, és hát valószínűleg sok egykori ellenfelének nem is nagyon hiányzik a politikus aktivitása.
Nagyon úgy tűnik ugyanakkor, hogy az egyre növekvő nemzetközi és hazai nyomás miatt Uribe elnök kénytelen lesz módosítani áthidaló elképzelését. Az is valószínű, hogy a túsztárgyalásból kurtán-furcsán kizárt Chávez miatt Kolumbia és Venezuela ebben az ügyben egymásra van utalva, de nemszeretem szomszédsága mégsem torkollik kereskedelmi vagy diplomáciai háborúba.
Most mindenki a következő lépésre vár.
origo.hu
Öt autó ég az M7-esen, Fülénél
