Józsi Battonyáról

Jegyezzük meg a nevet: Karsai József. Szókimondó Józsi. Kelet-Magyarország Józsija. Battonya polgármestere. Aki kiáll a pódiumra és harsányan, öblösen, veretesen lódít. Többet, mintha hazudna. Afféle Júdás-csókot dob felénk. Egy sumák ember harsány vigyora a választói előtt. Azt mondta minap a parlamentben – egészen mást hirdetett előtte –: „Igen!” Szembeköpte sosem volt önmagát.
Ő jutott boldogtalan Kelet-Magyarországnak. Olyan vandál hévvel szavalt még napokkal korábban is, hogy az ember azt hitte, Kossuthot hallja Cegléden. De csak egy félresikerült agrárproletár hőbörgött. Engem így, utólag az elvörösödött fejű Marosán (Buci) Gyurira emlékeztetett, neki dagadtak ki ennyire az erei, amikor valami szívbe markolót akart mondani a „dolgozóknak”. De csak belelövetett az emberekbe…
Majdnem azt írtam ide: Marosán csak kispados lehetne Karsai mellett. A battonyai búzaégető már a kezdő tizenegyben van. És ahogyan megmagyarázta az igent. Hogy az egészet – a csontig nyaló igent – csak a népéért teszi, nehogy éhen vesszen a Viharsarok.
Ne higgyetek a fölhevülten szónokló Karsaiknak! Fals báb valamenynyi. A magyar (szomorúan mondom) mamlasz nemzet, amit a hátára raknak, azt viszi, a múltból pedig nem tanul semmit. Süket, néma, vak és gyengén látó. Majdnem azt írtam: hülye. Nem kérünk a Karsaikból!