Magyar sztrájk

Sztrájkolunk, sztrájkolgatunk. Olyan magyarosan, van, aki csatlakozik, átérzi az ügy komolyságát, és van, aki csak legyint az egészre. Az előzetes hírek persze megkavarhatták az embert, sokáig még azt sem lehetett tudni, hogy most akkor a Volán vagy a MÁV állt le, a pedagógusok vagy mások függesztették fel a munkát. Vagy az egészségügyiek.
Valami elkezdődött, de ez azért még nem az igazi. Gyurcsány Ferenc – aki miatt ez az egész sztrájk van – továbbra is az a pantomimember, aki volt, még mindig ott áll a keverőpultnál. Mi viszont nem tudjuk, hogy elindul-e a nyíregyházi gyors, vagy maradhatunk Hajdúhadházán. Ki kellene végre állni a jogainkért rendesen, férfiasan, ahogyan például az olaszok csinálják meg a franciák. Ott nincs ennyi nyimnyam teszetosza szerencsétlenkedés, ha a francia kamionos oda áll keresztbe az útelágazáshoz, akkor ott megszűnik a forgalom. És így van ez rendjén.
Itt mindenféle üzeneteket küldözgetnek jobbra, balra a különféle szakszervezetek, szidják egymást, de ettől még senkinek sem lesz jobb a sora, nálunk például Gyurcsány Ferenc változatlanul feszit a mundérjában, működő demokráciában már rég elkergették volna. Sok ember sajnos tényleg nem tudja, hogy akkor a sztrájk miért történik. De azért egyre többen megértik, nem a balhéért, hanem konkrét okból tiltakozik a nemzet elszántabb része. A Keleti pályaudvar visszhangzik, semmilyen vonat nem jár arra, mindenki csatlakozott a munkabeszüntetéshez.
Nagyon remélem, van értelme ennek az egésznek.
Én mindenesetre a sztrájkolókkal vagyok.