Mikor ott álltam a Farkasréti temetőben Hegedűs Laci temetésén 2007. november 13-án, a tömegben, fel sem merült bennem, hogy úgy kell majd róla megemlékeznem itt e hasábon, hogy a versein kívül elmondjam – hozzátegyem –, ki is ő tulajdonképpen, mekkora a veszteségünk, ki ment el közülünk. Mert nem akárki! Úgy gondoltam – most is –, a versei önmagukért beszélnek.
OLVASÓIM FIGYELMEZTETTEK
Nem is annyira arra, hogy a verseit nem ismerik – hiszen kötetben is megjelentek, a Térszínház évek óta játsza nagy sikerrel darabjait a mai napig –, hanem az életét magát, az embert! A Farkasréti Mindenszentek Plébánia közösségének lapjában, a Szegletkőben, családja közreadja Lélekpálya című önvallomását. Ebből idézek.
1936-BAN BUDAPESTEN JÖTTEM A VILÁGRA
Karácsony másnapján. Lekéstem így a Megváltó születését. Készültem papnak és orvosnak, tanultam dogmatikát és anatómiát, voltam diák és rab, segédmunkás és hivatalnok: lettem kérdező hívő ember.
KAPTAM SEBEKET:
Vertek srácok az utcán, ítéltek felettem hívők és hitetlenek. Gyenge voltam, és azt hittem, ártatlan. Fájt volna visszaütnöm, de vágytam talán rá mégis.
A BOSSZÚVÁGYAT NEM ISMEREM
– Édesapámat is alig. Őt hétszer hívták be sorkatonának, s hogy nem bírta tovább, eltűnt, amikor a Kárpátok is e hazából.
NYOLCESZTENDŐS VOLTAM EKKOR
– Édesanyám varrt, csak varrt, és mindig várt valakit: vissza apámat és vissza fiát. Meghalt, miután fia megjött. (Az ’56 után életfogytiglanra ítélt – teszem hozzá, mert Laci szemérmesen hallgat erről, és még nagyon sok mindenről!) Harmincéves voltam akkor.
MIT TUDNAK GYERMEKEIM AZ Ő
FÁJDALMUKRÓL!
– Én a másokét is közelről láttam, és láttam a bosszú zsigereit.
ÉLEK MOST,
VAGYOK SZÁZESZTENDŐS
VAGYOK FIATAL ÉS BOLDOG:
– A megváltást nem késtem le.
NEM KÉSTÜK LE.
ISTEN VELETEK!
„Nem félek a haláltól, felkészültem.”
Hangzik a fájdalomtól meggyötört, csontig lefogyott családfő szájából.
– ÉS HOL?
Makkosmárián a család gyűrűjében, szentmise és szentáldozás után, a napsütötte réten.
IGEN, A JÓISTEN AKKOR HÍVTA
MAGÁHOZ HEGEDŰS (HEGEDŐS) LÁSZLÓT
– De adott még annyi időt, hogy lehessen egy-egy kedves szava gyermekeihez, unokáihoz, és áldásával erősítse meg őket. A család koszorújában meghallgatta szeretteitől az ároni áldás énekét.
ELKÖSZÖNT BARÁTAITÓL IS
– Amikor azt írta (írtam le két héttel ezelőtt e lapban, de így világosodik meg a többrétegű üzenet immár mindnyájunk számára):
FEJEM NEHEZÉKE HÚZ A FÖLDRE
valami különös
fény játszik a ködbe,
egyre messzebb kerül a távol,
látom még a tüzet,
énekel a tábor:
Rakd meg, rakd meg, cserkész pajtás azt a tüzet!
Isten tudja mikor látunk megint téged.
EGYKORI CSERKÉSZTÁRSA, A DECEMBER 16-ÁN 75 ÉVES
JELENITS ISTVÁN TEMETTE
Betű és lélek – című könyvének Laci által is vallott ars poeticájául, Audent idézi:
„… nem illik
a költészettől szaglanunk. Ízléstelen,
ki sohasem unalmas. Még a bökvers is olyan
legyen, hogy tisztességes ember,
ki rákhalált vagy kivégző osztagot vár,
megvetés nélkül olvashassa…”
Brüsszel rábólintott: jöhet a génmódosított szója az EU-ba
