Egyáltalán nem tartozik kedves emlékeim közé a szocialista filmipar gyermekfilmjeinek jó része, a „szünidei matinék” lidércnyomása. A csehszlovák Lakótelepi gyerekek vagy a földön kívüli kislány, Majka televízióra álmodott története ma is inkább szorongást kelt bennem, mint nosztalgiát: egy falansztervilág nyomasztó darabjai, lefojtott társadalmának „inkább beszéljünk másról” alkotásai. (Belátom, a Dragonball és a Pokemon sem hozta el a szabadság vágyott fuvallatát, inkább beszélhetünk szellentésről, de ez már egy másik történet.)
Mind közül különösen nyomasztónak hatott az NDK-ban készült Füllentők című „ifjúsági” film, amelynek alapötlete viszont szellemes: egy gyakorta hazugságba keveredő testvérpár viszontagságait követhetjük nyomon, akiket a sors azzal ver meg, hogy a „valóraváltó” minden füllentésüket igazsággá változtatja. Amikor például egyikük azzal henceg, hogy vízilovat látott a helyi tóban, tényleg ott terem egy víziló, amikor egyikük azzal csúfolja testvérét, hogy olyan dagadt, mint egy labda, az tényleg bucivá változik. A történet épületes erkölcsi tanulsága, hogy nem szabad hazudni – gondolom, a szocialista embertípushoz ez a tulajdonság is hozzátartozott, amint az is, hogy nem dugdos szamizdatot a kályhába, ahogy erre egykoron Konrád György késztette sógorát. Akit aztán bajba is kevert, mivel a demokratikus ellenzéki sem tudott hazudni a nyomozóknak, és elárulta, hol lapul a szellemi csempészáru.
Mindez azonban nem tartozik teljesen a tárgyhoz, csak egy tudományos hír kapcsán jutott eszembe a rettegett valóraváltó. A Nature tudományos folyóirat legfrissebb száma ugyanis arról számol be, hogy brit, kanadai és norvég kutatók olyan mikrobákkal folytatnak kísérleteket, amelyeket – megfelelő eljárással – rá lehet venni arra, hogy felzabálják a mélyben rejtőző, nehezen hozzáférhető kőolajat, és könnyebben hozzáférhető földgázt állítsanak elő belőle. Kísérleti körülmények között ez már sikerült: megfelelő tápanyagokkal etetik a parányi organizmusokat, hogy azt a feladatot, amelyet normális körülmények között tízmillió év alatt végeznek el, egy évtizeden belül teljesítsék. Az olajvállalatokat azért érdekli fenemód ez a találmány, mert ahogy fogy a hagyományos módszerekkel kinyerhető kőolaj, felértékelődnek azok a készletek, amelyeket az eddigi technológiával csak igen nehezen vagy egyáltalán nem lehetett a felszínre hozni – ilyenből mintegy hatezermilliárd (!) hordónyi bújik meg a föld mélyén.
A valóság, úgy tűnik, néha valóban érdekesebb az eredeti kitalációnál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy magyar kutatók Szegeden évekkel a mostani Nature-cikk előtt kísérleteket folytattak ilyen olajfaló mikrobákkal, csak őket elsősorban az érdekelte, hogy miképp lehet ezeket felhasználni az olajjal szennyezett talaj megtisztítására.
A valóraváltó ott jön be a képbe, hogy a nyolcvanas évek végén – még csehszlovák filmként – forgatott egy hasonló tulajdonsággal bíró állatkáról filmet Jan Sverák rendező.
A címe: Olajfalók.
Ez a film arról tudósított, hogy Csehszlovákiában olyan olajfaló állatkát fedeztek fel a kutatók, amely kőolajjal, illetve ilyen jellegű szennyeződésekkel táplálkozik, és eltakarítja a talajt szennyező olajat környezetünkből. Az alkotás a dokumentumfilm eszközeivel operált, és aki nem volt tudatában, hogy jól kitalált átverésről van szó, megkajálta az olajat kajáló „mocsári olajfalót”. Ez volt az első kelet-európai áldokumentumfilm, amelyet több is követett a kilencvenes években, Magyarországon is (Az igazi Mao, A Wapra-jelentés, Az ember, aki kimaradt, Leptinotrasa).
A később magának igencsak valódi témát találó Kocsis Tibor rendező (ő dolgozta fel megindítóan dokumentumfilmen a verespataki aranybánya körüli drámát) a Wapra-jelentésben (1996) szintén kamu tudományos hírrel traktálja nézőit, miszerint egy új kutatás kimutatta: a súlyosan szennyezett városi levegő serkenti az agyműködést.
Én Budapesten, a hetedik kerületben lakom, s bizton állíthatom, és ezt a környezetemben lévők is megerősíthetik, 1996 óta sem számolhatok be semmiféle serkenésről.
De lehet, érdemes kivárnom a végét. Hátha Tau bácsi egyszer majd kilép a szekrényből keménykalapjában, és kiderül, mégis van benne valami?

Borzalmas véleménye van a Magyar Tudományos Akadémiáról a professzornak