Reviczky Gábor nevéhez olyan sikerfilmek fűződnek, mint a kétrészes Üvegtigris, a Csinibaba vagy a Zimmer Feri. Estéről estére közönség elé lép valamelyik fővárosi színházban, egyszerre több telt házas darabban (Körmagyar, Képzelt beteg, Sok hűhó semmiért, A kaktusz virága, Egy csók és más semmi, Mezítláb a parkban, Pán Péter, A dzsungel könyve) játszik. Decemberben összesen harmincegy alkalommal szerepel, néha naponta háromszor ingázik, vagy ahogy a színészek mondják, „pendlizik” a teátrumok között. A színházi és filmes munkák mellett régóta vállal szerepet a közéletben is. Az Egy önveszélyes ember mondanivalója is hasonló természetű megnyilvánulás. Reviczky Gábor mesél benne tatabányai gyermekkoráról, a sportolásról, a futballról és a kerékpározásról, 1956-os disszidálási tervéről. Visszaemlékezik arra is, hogyan vezetett az út az első iskolai fellépésektől kezdve a színművészeti főiskolán végzett tanulmányokon keresztül vidéki színházakhoz, majd a fővárosba. Az olvasó megtudhatja azt is, hogyan lett a színművészből tiszteletbeli lipován, vagy hogy miként vélekedik napjaink sikerfilmjeiről, a szinkronizálásról vagy a reklámszerepekről.
– A könyv címe azért lett Egy önveszélyes ember, mert gyermekkoromtól fogva sokszor kerültem bajba, részben az őszinte megnyilvánulásaim miatt – mondta el Reviczky Gábor. – Hétéves koromban például már vicceket meséltem Rákosi Mátyásról, később az egyik magas rangú pártfunkcionárius biztonsági emberei agyon akartak verni, amikor meghallották, ahogyan a szovjet és a magyar politikusokat parodizálom az öltözőben. Nagyon rossz gyerek voltam, annak idején merültem el befagyott bányatóban, keresztülment rajtam motorkerékpár, estem le fáról, meg akartak bicskázni, agyrázkódást kaptam kerékpárbalesetben… Meg vagyok győződve arról, hogy az őszintétlen embert leveti magáról a filmvászon, de a színpad is. Ezért is merek nyíltan beszélni nemcsak az örömeimről, hanem a bánataimról is. Például arról, hogy minket, színészeket továbbra sem ismernek el alkotóművészként. De szólok arról is, hogy az öncélú rendezői színház szakmailag egyre hátrányosabb helyzetbe kényszerít bennünket, és egyáltalán nem közönségbarát. Az is nagyon bánt, ami ma Magyarországon történik: minden pénzt elvonnak tőlünk, a családok eladósodnak, a többségnek már ahhoz is hitelt kellene felvennie, hogy szerényen megünnepelhesse a karácsonyt, ezzel szemben az ország vezetői két kézzel szórják a pénzt mindenféle értelmetlen beruházásra: nem elég, hogy kormányzati negyedet akarnak, még újból is terveztetik.
A színművész könyvbéli beszélgetőtársa, Borbély László szerint Reviczky Gábor rendkívül fogékony az abszurd élet- és léthelyzetek iránt. – Habár ért az autószereléshez, szenvedélyes horgász, és főzni is kiválóan tud, azért mégiscsak a színművészet az egyetlen terület, ahol sokoldalúságát kamatoztatni tudja – mondta el Borbély László. – Ha kell, egyszemélyes színház. Miatta jegyet váltanak az emberek. Ezzel az egész szakma tisztában van. Ezt még azok sem vitatják, akik irigylik sokoldalúságát, tehetségét, azt, hogy egyszerre tud teljes lényével játszani, mégis önmaga marad. Hónapokig voltam vendége a Vígszínház 207-es számú öltözőjében. Ült velem szemközt a széken, és mialatt felelevenítette múltját, játszott a tekintetével, a kezével, de mindenekelőtt az arcával, az orgánumával. Embereket ábrázolt. Igyekeztem megidézni a játékost, aki benne rejtőzik, aki lehetővé tette, hogy az osztály bohócából Thalia kiváló papja legyen.
origo.hu
Baloldali hazugságok az áram áráról: itt a Patrióta leleplezése!
