Néhány héttel azelőtt, hogy Tom Lantos, a kaliforniai San Mateo választókörzetben 12-szer újraválasztott demokrata párti kongresszusi képviselő váratlanul bejelentette, betegsége miatt nem jelölteti magát újra, az antiwar.com nevű népszerű, háborúellenes amerikai honlapon hosszú cikk jelent meg arról, hogy Lantos most először gyakorlatilag teljesen esélytelenül indul újraválasztására egy volt kaliforniai állami szövetségi szenátorral, Jackie Speier asszonnyal szemben. Az írás – ahogyan nálunk fogalmaznának Lantos támogatói – „igen durván, sőt kegyetlenül” támadja a ház külügyi bizottságának elnökét. Pontosabban felidéz egyes mozzanatokat tevékenységéből.
Először is azt, hogy Lantosnál az emberijog-védelem egyszerű képmutatás, ami többször kiderült pályafutása során. Mint amikor például 2006-ban Washingtonban járt holland képviselőkre ripakodott rá, hogy „Európát Auschwitz nem háborította fel annyira, mint a Guantánamói-öböl”. Majd hozzátette: „Segíteniük kell nekünk Afganisztánban, mert ha mi nem lennénk, akkor maguk a náci Németország tartománya lennének”. Amelyhez a Guantánamón vádirat nélkül fogva tartott, naponta megalázott és megkínzott foglyokról rendszeresen beszámoló antiwar.com hozzáfűzi: az Egyesült Államok nem azért háborúzott a németekkel, mert a Wehrmacht lerohanta Hollandiát, hanem azért, mert Berlin hadat üzent az Egyesült Államoknak. „Ami pedig az Auschwitz-Guantánamo hasonlatot illeti, a kongresszusi képviselő nyilván tudja, hogy a náci megszállás alatt álló Európában a tiltakozás kizárólag gyors halált eredményezett volna…”
A cikk ezután emlékeztet arra, hogy Lantos milyen hazugságkampánnyal tüzelte fel az amerikai közvéleményt Irak lerohanására, amikor egy kongresszusi emberjogi csoport elnökeként egy 15 éves, magát állítólag a bosszútól való félelmében csupán „Najrának” nevező kuvaiti ápolónőt szólaltatott meg, aki arról „tanúskodott”, hogy a Kuvait városban lévő al-Addan kórházban saját szemével látta, amint a behatoló iraki katonák az újszülötteket az inkubátorokból kitépték, és a hideg padlóra hajították, hogy ott pusztuljanak.
Mint kiderült, az amerikai elnök által is átvett, majd unos-untalan hajtogatott történetet a Hill & Knowlton píárcég találta ki a Lantos-féle csoport segítségével. E cég – tegyük hozzá – budapesti irodájának vezetője a riasztóan középszerű intellektusú, Kanadából az SZDSZ-ig futó Göllner András volt, akinek egyik „szakmája”, hogy futószalagon fedezzen fel kedvelt cégalapítási szokásai helyszínén csaknem halálfélelmet keltő antiszemitizmust – kizárólag a jobboldal térfelén. Najra egyébként Kuvait lerohanásakor messze volt Kuvaittól, minthogy az amerikai kuvaiti nagykövet lánya.
A cikk később megjegyzi, hogy Lantos 68 alkalommal látogatta meg Izraelt, „úgyhogy az ember eltűnődik, hogy választókörzete San Mateóban vagy Tel-Avivban van-e”. Az emberi jogok nagy barátja azután 2006-ban egy olyan határozatot szponzorált, folytatódnak az antiwar.com emlékeztető sorai, amely feltétel nélkül támogatta Izraelt, amiért az a libanoni háború idején következetesen elkerülte a polgári veszteségeket, amely nyelvezet a szerző szerint egyenesen Orwell 1984 című könyvéből bújt elő, hiszen Izrael válogatás nélkül öldöste a libanoni polgárokat e háború során éppúgy, mint akkor, amikor 1982-ben foglalta el szomszédját. Akkor húszezer polgár vesztette életét.
Mintegy tíz évvel később, 1992. szeptember 23-án Lantos, aki az emberi jogok barátja cím mellett az itteni balliberális oldaltól „a magyarok nagy barátja” címet is megkapta, az egész világ őt riasztó jelenségei közül a magyar antiszemitizmus veszélyeit találta olyan súlyúnak, hogy emiatt összetrombitálta a házat, amelynek meglehetősen foghíjas padsoraiban másfél órán át Csurka István dolgozatával foglalkozott. Ez abban az időben történt, amikor Jelcin orosz elnök – a Nyugat engedelmes üzlettársa – éppen a huszonötezredik csecsent irtotta ki, és Amerika stratégiai szövetségese, az olajban úszó Szaúd-Arábia az antiszemitizmust kormánypolitikájaként vitte előre.
Jellemző az ülés „komolyságára” (Kongresszusi jegyzőkönyv, 138. kötet, 131. szám), hogy a Lantos által meginvitált képviselők több alkalommal kárhoztatták Csurka Istvánt, amiért a „náci” „Liebenstraum” (szerelmi álom) kifejezést használta, amely egy másik képviselő előadásában „Liebensraumra” (szerelmeskedésre rendelkezésre álló tér) vulgárosodott. Talán mondanunk sem kell, hogy Lantos csöndben maradt akkor, amikor a 2002-es választási kampányban a volt kommunista titkos ügynök, Medgyessy Péter egy kampánybrosúrában használta az „élettér”, azaz „Lebensraum” kifejezést. De a képviselőt az sem látszott zavarni, amikor a fekete bőrű Jesse Jackson tiszteletes és politikus New Yorkot „Bibsivárosnak” nevezte.
Igaz, nem is dicsérte Jacksont. Ellentétben Horn Gyulával, akit méltatott a magyarországi szabad sajtóállapotok miatt 1995-ben, éppen akkor, amikor azt az abban az időben még nem neokon befolyás és még nem Charles Gati tanácsadása alatt álló amerikai Freedom House részben szabaddá minősítette vissza az Antall-időkben szabaddá vált magyar sajtót (amely ellen Göncz köztársasági elnök hívta segítségül Európát). Lantos egyébként szinkronban méltatta e Horn-időben részben szabaddá minősített magyar sajtót azzal az Ungvári Tamással, aki a 168 Óra című hetilap május 2-i számában így összegezte véleményét a témáról: „Sajtószabadság van, a söpredék is megnyilatkozhat.” Nyilván az a söpredék, amely később a parlament elé vizelt a „farkasfogú” Mussolini, azaz Orbán Viktor felszólítására, mint azt a pro-Lantos sajtó láttatja.
Az amerikai képviselő – Bogár László közgazdász kifejezésével élve – a birodalomváltás óta mindig is fáradhatatlanul dolgozott az általa hőn szeretett balliberális koalíció érdekében. Így aktívan részt vett abban is, hogy előkészítse Medgyessy Péter miniszterelnök 2002. novemberi találkozóját Bush amerikai elnökkel. Akár barátja, a Népszabadság-előd Szabad Nép leggyomorforgatóbb korszakában e lapnál dolgozó, majd később Amerikába került Charles Gati is, aki egy időben Clinton elnök tanácsadója volt. Ő az akkor még Kossuth rádiónak nevezett közszolgálati adó 16 Óra című műsorában a D–209-es miniszterelnökről beszélve kijelentette, hogy Amerikában nem azt nézik, ki honnan jött, hanem azt, ki merre megy. Hogy a volt Jukosz-elnök Hodorkovszkij bebörtönzése óta miért nem mérik ugyanezzel a mércével Putyin orosz elnököt, akinek azóta minden esetben felemlegetik KGB-s múltját, az maradjon Gati titka.
Mindenesetre a látogatást megelőzően Simonyi András volt washingtoni nagykövet az ’56-os forradalom évfordulóján hálából Tom Lantos képviselőt kérte fel főszónoknak. Azt, hogy Lantosnak semmi köze nem volt a magyar forradalomhoz, a balliberális nagykövet olyan szónoki fordulatokkal fedte le, mint hogy „Tom Lantos, a nagy amerikai. Tom Lantos, a nagy magyar. Tom Lantos, a holokauszt-túlélő. Tom, maga az erkölcsi nagyság. Tom, a politikus. Tom, a barát.” A tízmilliók halálát okozó egykori szovjet diktátor, Joszif Visszarionovics Sztálin – az egykori „haladó” amerikai értelmiség „Joe bácsija” – örömében talán nagyot horkantott mély álmában, amikor kiderült, szelleme Washingtonban tovább él.
De Lantos nem csak Medgyessynek segített. Barátja, a maffiamódszerekkel legéppisztolyozott balliberális médiamágnás, Fenyő János is általa kapott lehetőséget, hogy kezet fogjon Clinton elnökkel, amely fotó büszkén vigyorgott a Népszava címoldaláról az újságosstandok előtt elsétálókra. Fenyő a barát, Wittner Mária, ’56 hőse a kerülendő pestis. A „magyarokat” Amerikában támogató képviselőt mintha folyamatosan merevgörcs kerülgetné, ha a támogatandó politikusok kategóriájába jobbközép vezető is kerül.
Egyik alkalommal Budapesten járva éppen Orbán Viktorral, a legnagyobb magyar ellenzéki párt vezetőjével nem volt ideje ebédelni vagy vacsorázni, majd pedig amikor Orbán tavaly november 15-én Washingtonban nagy nehezen kijárta, hogy elébe járulhasson, Lantos „kiábrándította” a Fidesz elnökét, miszerint az amerikai fővárosban „nem gondolnak sokat Magyarországra”, hiszen az Egyesült Államok globális szuperhatalom, globális érdekekkel. Az ő bizottsága elnökeként amúgy is, tette hozzá lekezelően, 192 országgal kell foglalkoznia. Értjük: Lantos érdeklődésének horizontját Kína, India, Irán, Putyin, a Gazprom és a Magyar Gárda határolja be. Milyen nagy változás ez a nyolc évvel ezelőtti szemléletéhez képest, ugyanis Tom Lantos a Lauder–Palmer-tulajdonban lévő akkori TV3-ban ennek ellenkezőjére oktatta nézőit, és elmondta, hogy „Magyarországon a világ sokkal jobban rajta tartja a szemét, mint gondolnánk”. Lantos a „világon” nyilván nem Bhutánt vagy Tuvalut értette.
Egyébként ebben az interjúban „Európában egyedülállónak” nevezte azt a munkát, amelyet Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke végzett az elmúlt években. E Surányi Györgyről írja tavaly megjelent könyvében Járai Zsigmond szintén volt jegybankelnök, hogy százmilliárdos veszteséget okozott a magyar adófizetőknek. Az pusztán csak – mint mondják – hab a tortán, hogy a megszűnt Baló-tévén az interjúvoló, akár a média nagy része, Lantost „szenátornak” nevezte, nyilván azon belső késztetésből, mint amelyből a balliberális médiában Fodor Gábornak, „a politika szőke hercegének” adományoztak szintén kiérdemeletlenül „adjunktusi” rangot.
Lantos kirekesztő magatartását csak támogatói köre nem vette észre. Észrevette viszont Belovai István, az amerikai hadsereg nyugállományú ezredese, egykori NATO-kém, Magyarország első NATO-katonája, aki egy orosházi lapnak adott interjújában ezt felelte arra a kérdésre, hogy Tom Lantos is felkarolta-e rehabilitációjának ügyét: „Tom Lantos úr nem karolta fel az ügyemet, holott én erre kértem. Úgy véltem, Lantos úr minden magyar származású embert egyformán honfitársának tekint… Én ugyanis honfitársamnak tekintem a magyart akkor is, ha zsidó a vallása. Lantos úr másként véli. Lantos úr az amerikai képviselőház egyik képviselője, akinek munkaköréhez tartozik az európai térség emberjogi helyzetének vizsgálata, elemzése. Tom Lantos úr velem nem foglalkozik, mert neki az emberjogi kérdés vizsgálata csak az európai országokban élő zsidó kisebbségekre terjed ki.” Az Egyesült Államokban élő Belovait azóta sem rehabilitálták.
Csak mellékesen jegyezzük meg, hogy Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, aki valóban lelkes lengyel hazafi is, minden fenntartás nélkül támogatta – mégpedig sikerrel – honfitársa, Kuklinski ezredes, a lengyel Belovai (és Rimner Gábor) teljes rehabilitálását.
A Pesti Hírlap című konzervatív napilap már 1992-ben, azt követően, hogy Lantos a magyarországi „antiszemitizmus-veszélyre” hívta fel a figyelmet, ismertette David Funderburk volt amerikai bukaresti nagykövet könyvéből azokat a részleteket, amelyek felidézik Lantosnak és feleségének émelyítően hízelgő látogatását az iszonytató, véreskezű kommunista román diktátornál, Ceausescunál. A vizit a románul kitűnően beszélő nagykövetet mélyen felháborította. E könyvből – amely a „szabad” magyar könyvpiacon mind a mai napig nyilván „érdeklődés hiányában” nem jelent meg – kiderült, hogy az 1983. januári látogatás idején Lantos folyamatosan nyugtatgatta Ceausescut, hogy – mint Funderburk írja – ne aggódjon, ha megsérti az emberi jogokat, és biztosította a később a Tőkés-féle forradalom idején kivégzett diktátort és feleségét, hogy a maga részéről mindent megtesz Washingtonban Bukarest támogatásáért a kereskedelem terén, elsimítva az ottani, Bukaresttel szemben fennálló súlyos, emberjogi aggályokat. Ekkor emelte ki Lantos azt is, hogy az ott élő magyar kisebbség semmivel sincs rosszabb helyzetben a románoknál.
Lantos egyébként a „birodalomváltás” után is hű maradt a román kommunisták iránt mutatott szimpátiájához, mint akkor, amikor például Iliescu román vezető segítése érdekében 1996-ban a házzal megszavaztatta a H3161-es számot kapott, Crane–Lantos-javaslatot, amelynek értelmében Bukarestnek nem kellett aggódnia a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvének éves felülvizsgálata, azaz amiatt, hogy az amerikai törvényhozás azt az emberi – és így az ott élő magyarok – jogainak betartásától tegye függővé. Lantost az sem zavarta, hogy ebben az időben a New York Times, az Egyesült Államok vezető lapja egy svájci vonatjárat rendszerességével antiszemitázta le a bukaresti kormányt. Néhány napja az SZDSZ elnöke, Kóka János azt javasolta Göncz Kinga külügyminiszternek, hogy Lantost visszavonulása alkalmából tüntessék ki a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével. Aki ismeri a szabad demokraták súlyát az uralmon lévő koalícióban, tudja, nincs olyan javaslatuk, amely ne valósulna meg. Függetlenül attól, ha ennek ára az, hogy mentősöknek saját motorkerékpárjukkal kell kórházba vinniük kisgyereket rohamkocsi- és benzinhiány miatt, vagy hogy falvakat deklaráltan „halasztanak” meg. E nagykereszt egyébként legalább olyan jól áll majd Lantoson, mint amilyen fessen viselheti a D–209-es Medgyessy Péter a francia becsületrend lovagi fokozatát, vagy az 1956-os szabadságharc vérbefojtásában oly aktív szerepet játszó Horn Gyula Aachen német város Nagy Károly-díját.
Az SZDSZ javaslatának indoklása szerint a politikus születésnapja és visszavonulása kettős alkalmat szolgáltat arra, hogy Magyarország ismét elismerje Tom Lantos „elévülhetetlen érdemeit” a magyarság érdekeinek képviseletében. Lantos, sorolja pártja nevében Kóka a képviselő életének sokak számára nem egy ismeretlen mozzanatát, kiemelkedő szerepet vállalt többek között az antifasiszta és antikommunista mozgalmakban, a magyar rendszerváltás folyamatában, a demokrácia fejlesztésében, illetve Magyarország NATO-csatlakozásában. Miközben fellépett a szélsőségek ellen és az emberi jogok védelmében, aktív szószólója volt a határon túli magyarok érdekeinek is.
Magyarország NATO-csatlakozásában? E sorok írója meglehetősen alapos kutatás után sem bukkant egyetlen olyan írásos nyomra, amely azt mutatta volna, hogy Lantos az e szempontból legfontosabb időszakban, az Antall-kormány idején ez irányban bármilyen lépést tett volna. De azért azt érdemes felidézni, hogy milyen volt a fősodratú Amerika „hozzáállása” az antalli Magyarország észak-atlanti csatlakozásához. Abe Rosenthal, a New York Times korábbi főszerkesztője az amerikai hadsereg újságjának, a Stars and Stripes 1994. január 10-i számában megjelent cikkében – amelyet másnap korábbi lapja átvett – arra figyelmeztette a NATO-t, hogy ne vegye fel tagjai közé Magyarországot és Romániát, mert ezekben az országokban „a fasiszták plázákat keresztelnek el pokolba jutott hőseikről”. Hogy ekkor Magyarországon még csak egyetlen pláza létezett, amelyet az SZDSZ közeli Várszegi Gábor üzletember Fotex plázának keresztelt el, az Rosenthalt nyilván nem zavarta, talán a „szenvedjenek a tények” alapon.
Ami Lantosnak az antifasiszta szélsőségek elleni harcát illeti, még szerencse, hogy annak legnagyobb részét Washingtonban vívja, ahol majd nyolc éve azért büntették meg, mert gyereket gázolt. Ha ugyanis e tettét a szélsőségek elleni harc nyugati bajnoka Olaszliszkán követi el, meglehet, hogy mára Amerika és Magyarország a magyar érdekek egy áldozatos munkásával lenne szegényebb.
De Lantos nem csak Amerikában lobbizott „magyar” érdekekért: Magyarországon is már sokszor megtette ezt, amerikai és ki tudja, milyen más érdekeket „nyomva”. Mint amikor – mondta el Pintér Dezső, a TV2 volt elnöke 1997 júliusában – Dole szenátor postásaként vitt levelet Horn Gyulának, hogy az exbolsevik miniszterelnök járjon el a CME–Írisz-csoport, vagyis a Lauder–Palmer–Baló-féle TV3 érdekében. Hogy ebben kudarcot vallott, az a magyarokat nyilván kevésbé szomorította el, mint az, hogy az amerikai érdekek 17 éven át tartó hű kiszolgálójaként számon tartott Magyarországon a polgárok még mindig a legmegalázóbb tortúra és szerencse árán juthatnak csak amerikai vízumhoz.
Ellentétben Szlovéniával, amelynek nincs Lantosa, de van vízummentessége. Sokan cserélnének vele.
origo.hu
Így készül Orbán Viktor a ma esti holland-magyar meccsre
