Ki volt az a kései reneszánsz ember, aki ugyanolyan szenvedéllyel vetette bele magát tengerek kutatásába, holdtérképek rajzolásába, székely rovásemlékek gyűjtésébe és fordításába, mint Európa legrettegettebb ellenségének, az Oszmán Birodalomnak a példátlanul alapos felmérésébe? Aki utazóként, diplomataként, hadmérnökként, földrajztudósként, nyelvészként ugyanúgy megállta a helyét, mint a temesvári pasa kávéfőző rabszolgájaként? Luigi Ferdinando Marsigli gróf útleírásainál, jelentéseinél, tudományos munkáinál talán csak az élete izgalmasabb: a bolognai nemest ifjúkorától olyan delejesen vonzotta az Oszmán Birodalom, mint botanikust az esőerdő, s egész pályafutása alatt, akár a mi Zrínyink, hol tűzzel-vassal, de leginkább pengeéles és gyakorlatias eszének minden erejével hadakozott a csodálva utált Kelettel.
Huszonegy évesen, a XVII. század második felében látogatott először Konstantinápolyba, hogy egy esztendeig mást se tegyen, mint élete kockáztatásával szaglásszon a birodalmi fővárosban, s adatokat gyűjtsön a politikai, társadalmi felépítésről, művészetekről, közigazgatásról, hadseregről – mindenről, ami megismerhetővé és értelmezhetővé teszi az európaiak számára még mindig egzotikus ellenfelet. Azért ment újra és újra oda, esett fogságba a Rába partján, szállt hadba a szultáni seregek ellen a Magyar Királyság területén, hogy ellenőrizze a legyőzhetetlenségükről szóló fámát, majd könyvet írt, hogy tételesen megcáfolja e babonás mendemondákat. A mérnök és tudós mértéktartásával, tárgyilagosságával – és empátiájával.
Nemrégiben jelent meg magyar nyelven is ez a könyvcsemege F. Molnár Mónika nagyszerű fordításában, kis példányszámban. Csaknem háromszáz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy e nélkülözhetetlen könyv eljusson oda is, ahonnan részben származik. Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról című munka Érsekújvár, Buda visszavívása és a karlócai békekötés után jóval, 1732-ben látott napvilágot legelőször. Szerzője császári tisztként végigverekedte a felszabadító harcokat, sőt sebesülései ellenére még arra is volt ereje, hogy a szétlőtt Buda romjai alól kódexeket, corvinákat mentsen ki. Ezzel a mindenre kiterjedő tudásszomjjal és értéktisztelettel, több török forrás ismeretében fogott neki az oszmán kultúra, elsősorban a hadsereg minden apró részletre kiterjedő, gazdagon illusztrált leírásának. A birodalom kincstári bevételeitől és kiadásaitól, a hadi szervezet felosztásától és szabályrendjétől az egyes csapategységek felszerelésén, fizetésén át az oszmán várostrom és -védelem technikájáig kaphatunk képet egy letűnő birodalom hanyatlásában is veszedelmes ármádiájáról. Olyan részletektől, mint a különféle fejfedők, sátorfajták, málházási módok, katonai zászlók és zeneszerszámok, kézifegyverek és mesterséges tüzek, olyan átfogó csataelemzésekig, mely összecsapások országunk területén zajlottak a „magyar reconquista” idején, a XVII. század végén.
Marsigli gróf nem érhette meg könyvének megjelenését, ahogy a könyv sem a közvetlen célját: mire stratégák, hadvezérek kezébe kerülhetett, addigra az oszmán seregek kiszorultak Európa központi régióiból. Nem véletlen, hogy az oroszok öt éven belül lefordították – akkor már rajtuk volt a sor. Mindenesetre, aki a török világ, a hadtörténet és a haditechnika iránt érdeklődik, annak az egykori kávétörő oceanológus-nyelvész leírása kötelező olvasmány.
(Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról. Ford.: F. Molnár Mónika. Históriaantik Könyvesház Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 8900 forint)
origo.hu
A kamerák előtt vertek meg egy benzinkutast, itt a felvétel
