A jazz szerelmeseit szomorú hírként érte az ünnepi időszakban a műfaj ikonjának halála: Oscar Peterson, a lélekbe markoló, a fölkavaró, a virtuóz zongoraművész elhunyt. Gyászolja őt halálos ágyánál hűségesen virrasztó felesége, leánya, a jazz minden művelője és hallgatója.
Peterson elemi tehetsége trombitásként, zongoristaként is megmutatkozott már gyermekkorában. Hamar kiderült, hogy a tüdeje gyönge és beteg, így a billentyűk mellett kötelezte el magát. Tizenöt évesen nyert meg egy tehetségkutató versenyt, s onnantól kezdve meredeken ívelt fölfelé a pályája. Már fiatalon elterjedt róla, hogy az az elementáris tehetségtípus, akitől a tanultság, a csiszoltság nem veszi el a természet adta erőt. Átélt, elemző játéka, ihletett rögtönzései méltóvá tették őt példaképeihez, a jazz-zongora óriásához, Errol Garnerhez, Bill Evanhoz, Art Tatumhoz. Magyarországon az ötvenes évekbeli tiltás után a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években a jazz tűrt csemegének számított. Egyetemistatársaságokban a csöndes, elmélkedő összejövetelek elmaradhatatlan kelléke volt egy Garner-, Tatum-, Peterson-felvétel, amiről úgy éreztük, közelebb visz bennünket a lét titkaihoz. S bár a Glenn Gould-, az UNESCO-, a hétszeres Grammy-díjas, Grammy-életműdíjas Oscar Peterson megközelítően hét évtizedes pályafutása alatt, nyolcvankét esztendős fejjel elért mindent, amit muzsikus elérhet, sokan személyesen is gyászoljuk őt, hiszen vele együtt távozott ifjúságunk egy darabja.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
