Flódnival a félelem ellen

Annak azért a keresztény meggyőződésű országlakók is örvendeznének, ha kiszámíthatóvá válna a hazai zsidóság képviselete, legyen az a Mazsihisz vagy éppen egy plurálisan kitalált új ernyőszervezet. S még inkább, ha ez a közbékét szolgálná. Hogy a társadalom arra fordíthassa figyelmét, védekezőerejét, ami a valódi közgond

Utolsó antisémita kitömve – rá kellett döbbennem, hogy némelyik mélymagyarnak ez is őszinte várakozása lehet. Mert mi volt a jobb jövendőt álmodó Vajda János, ha nem igazi mélymagyar, a szó eredeti, azaz Németh László-i értelmében? Vajda 1888-as keltezésű nagy közéleti versében, a Credóban persze az is szerepel, hogy „Munkás jutalma méltó bér, dicsének, / Közmegvetés árnyéka a herének”. Meg ez: „Kínvallató pandúr s futó betyár / Helyén sűrűn a mozdony griffje jár.” Épp e sorokra tekintettel Vajda verse éppen olyan szuggesztív most, mint 1888-as keletkezésekor. Hiszen például a vasút szárnyvonalait kéjjel metszi vissza valami magyar kormánynak nevezett idegenkezűség. (Ami persze nem faji kategória.) A munkás jutalmáról meg csak anynyit, hogy egy multivállalat gépsorán dolgozó polgártársam november végén évről évre felmondólevelet kap. Mindig csak március tájékán veszi vissza munkaadója, akinek számos szempontból így előnyös – és hát teheti. Többek között ezért beszélünk ma sokat mélyszegénységről, keveset mélymagyarságról.
Jelenleg egyébként is csak álmélymagyarok férhetnek hozzánk „nemzettudatilag”, mivel legsajátabb kultúránkat alapszakemberek (értsd: kulturális alap!) rétegesen elszigetelik tőlünk. Az álmélymagyarok számomra a legidegenebbek. Mocskuk fennakad a világhálón és a parlamenten kívüli pártszerkezeten, elkenődik a flaszteren, s ezekre mutogatva növekvő antiszemitizmust lehet „mérni”. Kinek jó ez? Kérdés ez egyáltalán a gyurcsányi „k…rva országban”, amely részben sem emlékeztet a Vajda-műben remélt Magyarországra? Ami az utolsó „antisémitát” illeti, nos, zsebünkhöz hasonlóan az sincs még kitömve. De ezen „antisémiták” nem is torlódnak egymáson, mint a tubifex. Sőt mivel egyre több zsidó származású honfitársunknak is elege van a ballib kormányzásából, és ezt nem zsidókkal egybehangzóan mind gyakrabban ki is fejezik, nálunk az „antisémiták” talán majd még ritkulnak is. Ami viszont máris létező, bár egyelőre szokatlannak ható jelenség: a zsidó közösségen belüli csoportok – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségén (Mazsihisz) kívüliek – szinte divattá emelik a Mazsihisz bírálatát. Kritikájuk egyik csapásiránya, hogy a szerintük állam kedvence szervezet túl sokat antiszemitázik. Vagy legalábbis (amint az engedékenyebbek mondják) nem jól vívja az „antiszemitizmus elleni harcot”. Forr és sistereg a honi baloldali–liberális közsajtó és a szaksajtó – például a Szombat hetilap – attól a nézettől, hogy nem szabadna ennek a vallási szervezetnek csak a kirekesztéssel való viaskodással és a holokauszt unos-untalan emlegetésével foglalkoznia. Fiatalos tiszteletlenséggel perlekedik Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatóval és Feldmájer Péter elnökkel a kívül rekedt, nem neológ hitközség, Mazsihisz által szintén alulpénzelt ifjúsági szervezet, nemzetiségi státust követelő értelmiségi kör.
Egyirányú aktivizálódásukhoz akaratlanul is a Mazsihisz ügyvezető igazgatója és elnöke adta meg a kezdőjelet. Hovatovább több cikk jelenik meg a hitközségek szövetsége tarthatatlan taktikai hibáiról, egyeduralmáról – már ami a zsidó közképviseletet és az állami pénzek továbbosztását illeti –, mint Semjén Zsolt tavaly őszi parlamenti beszédéről. Feldmájer úrék önsorsrontó lépése az volt, hogy decemberben visszautasították Sólyom László államfő ebédmeghívását. Azt, amelyet minden más történelmi felekezet megtiszteltetésnek vett. Nyílt levelükben Zoltai és kollégája már-már latens antiszemitizmussal gyanúsította meg magát a köztársasági elnököt is, amiért jónak látta az alkotmánybírókkal gyógykezeltetni a gyűlölettörvényt.
Ekkor tanulta meg az eladdig tájékozatlan többségi olvasó annak a zsidó süteménynek a nevét, amelyet torkos kíváncsiskodóként én 1993-ban kóstoltam meg a Dohány utcai főrabbi szüleinek pesti cukrászdájában. Flódninak hívják a finom és – lám – engesztelésre alkalmas csemegét. Ebből küldött a judapest.org egy nagy tálcával, hogy Sólyom és a vendég egyházi vezetők felüdüljenek diós aromájától, lekváros mézétől. S főleg, hogy megüzenhessék ezek az ifjú zsidó blogosok mindenkinek: ne sértődgessen meg a legmagasabb közjogi méltóságra a pár ezer személyt elérő Mazsihisz egy százezres közösség nevében. Ezzel a flódnival szabadult tehát el a se befelé, se kifelé nem szemérmes, bár kissé belterjesnek ható cikkezés.
Annak azért a keresztény meggyőződésű országlakók is örvendeznének, ha kiszámíthatóvá válna a hazai zsidóság képviselete, legyen az a Mazsihisz vagy éppen egy plurálisan kitalált új ernyőszervezet. S még inkább, ha ez a közbékét szolgálná. Hogy a társadalom arra fordíthassa figyelmét, védekezőerejét, ami a valódi közgond. Egészségügyi ellátatlanságunk veszélyére például. Bizony, az efféle fenyegetettségek egyként nehezednek zsidó származásúra, nem zsidó származásúra. Jó volna, ha ilyen értelemben hasznosítaná közéleti patronjait a továbbiakban Feldmájer Péter. Aki ugyebár tavaly márciusban azt a szívességet tette meg a – magyarságot külföldön antiszemitázó – kormányfőnek, hogy óva intette a pesti zsidókat, elő ne forduljanak a köztereken március 15-én. De már ő bátran ott feszített Gyurcsány Ferenc mellett a központi, múzeumkerti megemlékezésen. Pár hét múlva pedig, a Fidesz-kormány által bevezetett holokauszt-emléknapon az Élet Menete vonulóit bátorította jelenlétével. Vajon ekkor már nem féltette hitsorsosait?
Azt, hogy a hitközségek szövetségének vezetése nem irtózik a politikai elfogultság látszatától, mutatják azok a Magyar Nemzet archívumában is föllelhető fotók, amelyek az MSZP székházában a 2006-os parlamenti választások éjszakáján készültek. Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Fröhlich Róbert főrabbi is ott szurkol e képeken (nem is eredménytelenül). Csakhogy tudnának-e ők olyan őszinte nyilatkozatot adni a nagy dilemmáról, mint amilyet Radnóti Zoltán, a lágymányosi körzet fiatal rabbija adott a Szombatban? A 2007. áprilisi számban vallotta meg Radnóti: „…a parlamenti választásokon például – szívem szerint – inkább a jelenlegi kormánypártok valamelyikére szavazok, ugyanakkor pontosan tudom, hogy a jobboldali kormányzat – a leantiszemitázástól való félelmében – sokkal több pályázati és egyéb pénzt ad a zsidóságnak, mint a baloldali. Érzelmi és észérvek nem mindig esnek egybe.”
Soron és körön kívüli köszönet illesse Radnóti rabbit a dokumentumértékű szavakért. És minden elismerésem azoknak a zsidó felebarátaimnak, akik most, 2008-ban az ország színe előtt mernek disputálni a magyarországi zsidók érdekéről és jövőjéről. Hogy sajtóban, internetes fórumokon fesztelenül ejtenek szót… Miről is? Mondjuk arról: 17 év permanens ügynökvadászat után mennyire furcsa, hogy munkásőrmúltját meg nem bánó személy lehet egy tradicionális felekezet csúcsszervezetének (csaknem teljhatalmú) ügyvezető igazgatója.
A Tórát, azaz Mózes öt könyvét is magában foglaló Biblia évében egy kérdés bennem is ágaskodik. Vajon mitől félt Feldmájer Péter, amikor a Hit Gyülekezete politikai hetilapja a minap szóra bírta volna a burkolt melegházasságnak helyet szorító regisztrált élettársi törvényről? „Állami törvényekkel kapcsolatban nem fogalmazunk meg kompetens véleményt. Tudomásul vesszük, hogy így látták jónak a törvényhozók” – hajtotta el a Heteket a Mazsihisz formálisan első embere. Miközben a többi történelmi felekezet képviselője nem rejtette véka alá zsidó–keresztény értékvilágot tükröző véleményét…