Honvágyunk nemigen lehet, ahogy kilépünk a váróból: balra egy McDonald’s, szemben drótháló és kereskedelmi hangárok, mintha Kőbánya alsón álldogálnánk, míg felszállhatunk a reptéri buszra. De nem indulunk, a sofőr előbb rendet tesz az utasok között. A busz végállomása a Charles de Gaulle tér, a néhai elnökről elnevezett kongresszusi központ láttán egy kevésbé tájékozott marslakónak könnyű lenne bemagyarázni, hogy errefelé is volt Kádár-rendszer, csak komolyabban vették, és több pénz volt rá. A párizsi metróban nem probléma a lógás, a szigorú látványt nyújtó áteresztőkapu még akkor sem mindig nyílik, ha a jegyünk érintetlen, és nagy bátran bele is süllyesztettük a kínzóeszközszerű lyukasztókészülékbe. A metrókocsik karcsúak, mint a Combinók, csak több bennük az ülőhely, a domborzati viszonyok pedig nem teszik lehetetlenné, hogy korlátozott mozgásképességűek is utazzanak. A Montmartre-on szállunk ki, az egykor legendás művésznegyedben, itt lesz a hotelünk, itt vár minket a Casino de Paris-ban a japán Yamato együttes koncertje, és itt fogunk vacsorázni is.
A rue Clichyn a kétcsillagos Hotel Aurore Montmartre válságban lévő krimiíróknak ajánlott. Akinek a felettébb gyanús tisztaságú és illatú, valaha levendulaszínű lépcsőházi tapéta láttán sincs ihlete, az azért még nyisson be a számára kijelölt szobába, és ha akkor sem jön a vezérhangya, adja fel bátran.
Koncert előtti vacsorakísérletünk első helyszíne az egyik Brasserie, amelyben egy nyugalmazott Maigret felügyelőszerű úr siet az asztalunkhoz étlapokkal, amelyeken azonban kizárólag franciául olvasható az ételsor. Pontosan anynyit értünk belőle, hogy Salade. Maigret-t angolul vallatjuk, de nem beszél, ahogy később a többi hős francia sem. Viharos körülmények közt, ám rendelés nélkül búcsúzunk, s az utca túloldalán benyitunk egy pizzériára és kávéházra egyszerre hajazó egységbe, ahol a konyha felől mennyei illatok indáznak az asztalok felé. Itt is kizárólag francia nyelvű az étlap, de akad, aki négysajtos tésztára (10 euró), mások sajttortára (5 euró) lelnek rajta. Tekintettel a vészhelyzetre, kikérek egy quart (2,5 dl) sauvignont, ami folyó bor, de meg sem merem kérdezni, melyik borvidékről származik. Úgysem érti a pincér. Vagy nem akarja érteni. Simán kihoz fél litert (12 euró). Szerencsére nagyon is iható, illatos, sárgadinnyés felhangjai vannak, satöbbi. Hosszú- kávét is rendelünk tejjel (3 euró), persze angolul, rondán néz ránk a pincér, de kihozza, és az is finom, ahogy minden étel.
A túra céljának szánt Yamato- koncertre nem lehet panaszunk, most minket a franciák érdekelnek, igazi szellemi elitközönség, aki kíváncsi rájuk. Telt ház van a lepukkant, egykor fényes Casinóban. A nézőtéren majd mindenki feketét visel, mint nálunk a nyolcvanas évek progresszív értelmisége. Bármilyen bonyolult ritmuskombinációt tapsoltatnak velük a dobosok, visszatapsolják, és még, és még akarnak játszani, zenélni.
Asztalt foglaltattunk magunknak a koncert utánra, de zárva a Casino étterme, mire leérünk. A rue Clichyn találunk egy hangulatos helyet, ahol angolul is (!) olvashatjuk a menüsort. A világvárosi pincér, talán tulajdonos (?) viszont alig tud angolul, mást hoz, mint amit kértünk: rák helyett halnyársat, olyan kevéske kókusztejes mártással (12 euró) hogy nem hisszük el, és rizzsel, pedig határozottan krumplival és salátával terveztük.
Másnap délelőtt csak másfél óránk maradt az utazásig, a határozottabbak azt mondták: irány a Pigalle, ami a szexshopjaival nappal végképp nem nagy élmény. A Vörös Malom is csak fotókon mutat jól, élőben a kilencvenes évek Barbie-lila családi házainak frivol unokatestvére. Na jó, a meghitt, szépséges műemlék épületekről eddig hallgattunk, pedig ezek varázsolják végképp pestiessé a magyarok számára Párizst, de ki tudja, talán ez a távoli otthonosság volt Ady és Párizs közös titka is.
n
Információk. Hotel Aurore Montmartre: Booking.com/HotelAuroreMontmartre. Közlekedés és tudnivalók a Beauvais reptérről: www.paris-beauvais.fr.
origo.hu
Lázár János üzent Magyar Péternek: "Nem olyan rég még Mészáros Lőrinc se..éből nyalta ki a 10 fillért"
