A közéleti szerepvállalás sem idegen tőle. Tavaly választották a Tokaji Írótábor kuratóriuma elnökéül.
– Mit jelent önnek Balassi Bálint költészete és életpályája?
– Egy katonaének című versében írta Balassi Bálint: Emberségről példát, vitézségről formát / mindeneknek ők adnak. A törökök ellen hazát védő katonák életüket, vérüket áldozták a megmaradásért. Balassi őket állítja elénk, hogy követnénk példájukat bátorságban, hazaszolgálatban. Igaz, ma nem fegyverrel kell védeni magunkat, hanem erős szívvel és lélekkel, hogy megálljuk helyünket a Kárpát-medencében, a globalizáció szele el ne hordjon bennünket, mint a homokot. Ahhoz, hogy kivédjük a hazai és nemzetközi megtévesztések támadását, felkészülteknek kell, kellene lennünk, és nem vagyunk azok. Kihasználhatók inkább és kijátszhatók. Magunk ellen fordíthatók. A példák sorolhatók, mire szedtek rá széles néprétegeket. S meg tudták tenni, mert jó előre leszerelték az összetartozás-tudatot, a szolidaritást, mint a katonaságot. Idők hosszáig szégyenkezhetünk azért, ami azon az emlékezetes december 5-én történt. Az irodalom dolga, hogy a mákonyból felébredjünk.
– Ön azon költők közé tartozik, akik az irodalmi igényesség mellett a valóság ütőerén tartják a kezüket. Felfogható ez a magatartás a Balassi-hagyomány folytatásának?
– A magyar költészet fő vonulata Balassi Bálinttal kezdődik. S folytatódik Zrínyivel, Berzsenyi Dániellel, Petőfivel, Adyval, József Attilával, Nagy Lászlóval, hogy csak a legjelesebbeket soroljam fel. Ez egy olyan hagyomány, amely nem szakadhat meg. Az általuk írt versekben ott kavarog a magyar történelem, a nép lelkülete kiérződik belőlük. A leghitelesebb képet az irodalomból kapjuk magunkról. Önismeretre minden nemzetnek szüksége van, a miénknek is, hogy lássa hibáit, lehetőségeit. A történelmet időről időre átírják, a verseket nem lehet. Az első kötetem megjelenése óta, amely a mámoros kifejezésvágy könyve volt, arra szegődtem, hogy azt írjam, azt a valóságot, amely meghatározója volt életemnek az ötvenes–hatvanas években, majd az azt követő időben. Ez az élet egybeesett a tanyákról-falvakból elüldözöttek sorsával, az állványokra fonnyadókéval. Közelről láttam, hogyan vesznek el értékek, megőrző hagyományok. Hogyan prolisodik el az ország. Miközben épült is, persze. Csakhogy milyen ország, s milyen áron, és mibe került ez nekünk, manapság döbbenten tapasztaljuk.
– Utoljára legújabb könyvéről beszélgettünk, amelyben a haza-versek mellett fokozottabban szerepet kapott a személyes indíttatás és a létfilozófia. Merre tovább?
– Amerre jöttöm iránya mutat. Az a kettős elkötelezettség, amely egyszerre kívánja szolgálni a szépet és a társadalmi igazságot. Ebbe a személyesség ugyanúgy beletartozik, mint az, ami közösségi gond. Támasznak szánom a verset a támaszra rászorulóknak. A félrebeszélésre rámutasson, a becsületet a hazugság lejáratni ne tudja, lelepleződjön az álnokság, s a hitványság megszégyenüljön általa. És segítsen, hogy érzelmeinkben gazdagabbá legyünk, ragaszkodóbbakká a szülőföldhöz, országhoz, amelyről oly szépen vallott Balassi: „Ó én édes hazám, te szép Magyarország.”
– Tokaj a magyar irodalom egyik szellemi agorája. Mivel készülnek a legközelebbi írótáborra?
– Még mindig nincs végleges tervezet, de nem járunk messze tőle. Abba az irányba kívánjuk a tanácskozásunkat elindítani, hogy milyenek ma az irodalmi érvényesülés lehetőségei. A pályájuk elején járókra gondolunk elsősorban. Ugyanakkor van egy, talán az előzőnél is aktuálisabb megvitatni valónk, s ez az irodalmi kánonok változásai az utóbbi időben. Még pontosabban, az új kánonok hatása és következményei az irodalmi életünkre. Azért kell erről szólni, hogy ne szorulhassanak félre, perifériára olyan értékek, amelyek a magyar irodalom alapművei, Ady, Illyés Gyula, Nagy László vagy Móricz, Németh László, Sütő András nem állítható félre büntetlenül. Tartóoszlopok ők. Feledésbe taszításuk esetén mérhetetlen veszteségekkel kellene számolnunk. Következményei beláthatatlanok lennének.
origo.hu
Ez történt az ország karácsonyfájának utcájában - galéria
