Szentírás nélkül a világ

Amikor a keresztény egyházak 2008-at a Biblia évének nyilvánították, őszinte érdeklődéssel vártam, mit szól ehhez a ballib sajtó. Nem szólt semmit, csak Gábor György, e vallásügyi tótumfaktum nyilatkozott ide-oda (ilyen kérdésekben a liberálisok hozzá fordulnak jó tanácsért). Gábor imád a Bibliáról nyilatkozni, bár nem titkolja: hite tárgyának csupán az Ószövetséget tekinti. E nézőponttal csak annyi a gond, hogy a könyv, amit Bibliának nevezünk, Ó- és Újszövetség egysége. Aki egyiket tartja hitelesnek a másik ellenében, nem illetékes az egész megítélésében. Ám Gábor vélekedése inkább azért érdekes, mert szemléletesen mutatkozik meg benne a kereszténységgel szembeni értetlen, sőt ellenséges liberális indulat.
„A Biblia a nyugati világ alapját jelenti. Közös alaptörténet” – mondja a 168 Órának. Eddig nem rossz. Ám Gábor így folytatja: „Baj akkor van, ha az egyházak monopolizálni akarják, és általános normatívává tenni saját Biblia-olvasatukat. Ilyen nincs. Plurális világban élünk.” Aztán belecsap a politikába: „a Fidesz vezére falvédőszövegként használja a Bibliát.” Majd, nyilván Semjénre célozva: „…közpénzekből fizetett politikus a törvényhozás házában a Bibliára hivatkozva fejti ki álláspontját egyes társadalmi kérdésekről… Magánemberként kövesse saját szent iratának tanítását, de a köz embereként ne a Bibliát alapul véve tekintsen egy-egy választ megfellebbezhetetlennek.” Továbbá: „Veszélyes (kiemelés tőlem), ha a keresztény egyházak – a Bibliára támaszkodva – az egész társadalmat próbálják erkölcsileg, politikailag, világnézetileg megmenteni a rá leselkedő veszélyektől.” Az interjú zárásaként Gábor felvázolta, hogy – az egyházzal szemben – milyen világot tartana jónak: „a Szentírás nélküli világot. Azt, amely csak olvassa a Bibliát, és élvezi annak gyönyörű, katartikus történeteit, nem pedig az isteni kinyilatkoztatás foglalataként, mint vezérlő kalauzra tekint a szövegre.”
Gábor szép új világa: kereszténymentes övezet. (Befáradhatna egy interjúra a Tilos Rádióba is.) Ugyanis a Biblia keresztény hit közös nevezője, alapja és produktuma. A Biblia a kereszténység könyve; Európa a negyedik századtól így tekint rá, és mint ilyen vált a művészet és gondolkodás alapjává. Lehet elutasítani, vagy tagadni az állításait, de legalább olyan őrültség azt állítani, hogy a keresztények monopolizálják a Bibliát, mint azt, hogy a muszlimok monopolizálják a Koránt. Ha egy szöveg vizsgálatakor a szerzői és szerkesztői szándékot, valamint az értelmezés eredeti hagyományát teljesen figyelmen kívül hagyjuk, csupán akkor juthatunk olyan képtelenségekre, mint Gábor, aki a keresztény hitet óhajtja lehámozni a Bibliáról. Így ugyanis annak gyönyörű történetei értelmetlenné válnak.
A biblikus értékrend ellenfelei szerint a „keresztény” Európának köszönhetjük a legvéresebb háborúkat és népirtásokat. Érdekes volt e szempontból Gábor egyik megjegyzése a közszolgálati televízióban. Verebes műsorvezető egyik kérdésére azt felelte: Jézus zsidó ember volt, ám „egyre keresztényibb, szőkébb és kék szeműbb lett az évszázadok során”. A vallásfilozófus pontosan tudja, hogy a vallásos művészet az évszázadok során egyetlen szőke, kék szemű Krisztust sem termelt ki; Gábor saját Jézus-karikatúrát mutatott be a köztévében, határozott rasszjegyekkel. Szerinte a „keresztényi Jézus” szőke, kék szemű, vagyis germán típusú. Hovatovább: árja. A célzás világos. De nem árt tudatosítanunk, hogy Európa történelmének legsötétebb fejezeteit nem bibliahű keresztények, hanem a hittől elforduló – világi vagy egyházi – hatalmak írták. Lehet a Bibliára hivatkozva háborút indítani. De nem lehet ezt tenni a Biblia alapján. De a legszörnyűbb vérengzéseket a tételes ateista ideológiák megszállottai követték el; például a zsidóirtó nácik közt nem voltak hitvalló keresztények. Őket éppúgy üldözte a nemzetiszocialista, mint a bolsevik rezsim.
Aztán: Gábor azt az ismert érvet hangoztatja, hogy a kereszténység magánügy. Ugyanakkor a kereszténységben éppoly fontos a társadalmi-közösségi dimenzió, mint a személyes hit. Elmondok egy történetet. Mióta Ádám (héber szó, a jelentése ember) az édenben elbukott, a kollektív erkölcstelenség, az Isten elleni lázadás állapotában él. Azonban Isten e lázadók közül választott magának egy népet, s kinyilatkoztatta nekik azokat a közösségi, istentiszteleti, valamint szexuál- és szociáletikai alapelveket, amelyek a jó élet feltételei. A törvény – a közismert tízpontos szisztéma mellett – másképp is megfogalmazódik a Bibliában, például így: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, lelkedből és erődből; és szeresd felebarátodat, mint magadat.” (Mát. 22, 37; 5Mózes 6, 5; 10, 12.) Isten meg is mutatta, mit ért ezen. Jézus személyében emberré lett; keresztre feszítették, és így magára vette a teremtményeinek járó ítéletet. Harmadnapon pedig feltámadott, az Írások szerint. Erről szól a Biblia.
Akik e történetet igaznak tartják, átélik a hit katarzisát. Az egyház azon bűnösök közössége, akik hisznek a megbocsátó szeretetben. Értékrendjük a szeretet imperativuszára épül. Például: aki szereti az Istent, nem gyalázza. Aki szereti a társát, nem csalja meg. Aki szereti a felebarátját, nem lopja meg, nem veri át, nem zsákmányolja ki. Aki szereti a nemzetét, nem hazudik neki. Aki szereti a népét, nem támogatja, hogy évente tízezrével gyilkoljanak le ártatlan magzatokat. Akiben van szeretet, a gazdaságban nem a győzzön az erősebb elvét érvényesíti, hanem gondja van a szegényekre is. Nem látom be, mi lenne ebben veszélyes.
Világnézet, magyarázó történet, etikai-metafizikai alapok nélkül nem létezik társadalom és ember; senki nem tud kibújni e tény makacs szorításából. A Szentírás nélküli világban valamelyik történelmi ideológia emelkedik vallássá. A liberálisok dühödt vádja, hogy a keresztények hitvallásukat akarják politikai cselekvés alapjává tenni, s ez a tolerancia és pluralizmus ellen hat. Ám képtelenek választ adni arra: miért csak a százszor becsődölt liberális eszmét lehetne politikai cselekvés alapjává tenni? Mennyivel áll biztosabban az európai civilizáció a felvilágosodás vércsuszamos talaján, mint a progresszív keresztény hagyományén, amelynek foglalata a Biblia? A Gábor-féle szekuliberalisták mire alapozzák feltevésüket, hogy nézetrendszerük a lehető legjobb? S vajon saját véleményükbe vetett töretlen hitük nem hat-e a tolerancia és a pluralizmus ellen? Milyen alapon követelik, hogy egy keresztény ember közéleti személyiségként tagadja meg a hitét? A liberalizmus miért nem magánügy?
Voltaire azt jósolta: halála után ötven évvel a Biblia múzeumok és könyvtárak porlepte emléke lesz. Ám ötven évvel a nagy gúnyolódó halála után épp az ő házában telepedett meg egy vállalat, amely több mint tucatnyi nyelven, százezres példányszámban hozta forgalomba a Bibliát. E könyv legyőzhetetlen, mert a reményt táplálja. Azt állítja: volt és lesz feltámadás. Ha ez igaz, akkor nemzetünkre, gyarló egyházainkra, de személyes életünkre nézve is elmondhatjuk: nem a pusztulásé az utolsó szó. Hanem az életé.