Egy hatalmi csoport végjátéka

A nyugati üzleti körök számára Gyurcsány végletesen leértékelődött a biztonságos maximális profitszerzés és hatalomgyakorlás szempontjából. Hiába dobálja ki a kormányzási hajóból a Horváth Ágnes-féle nehezékeket, a léket kapott kalózhajó süllyedése a valóság törvényei szerint zajlik. Azért, mivel a megkopasztandók zöme immár nem akar semmire sem jó „védelmi pénzt” fizetni (Orbán Viktor ellen).
A kormánykoalíció bízott abban, hogy a magyar nyugdíjas végtelen ideig vihető „táborba”, a saját érdekei ellen is. Aztán március 9-én kiderült, hogy a többség minimálisan tartózkodó lett, mások pedig a Fidesz mellé álltak. Az egész ostoba gyurcsányista színház megroppant. A külföldi klientúrának még lejtmenetben is nagy üzletet jelentő magyar biznisz összeomlott – hiába, hogy most már az InKal Security tölt be közfeladatokat. Gyurcsány már elemi szinten sem képes a nyugodt kizsákmányolást biztosítani. Márpedig ha nincs könnyű zsozsó, akkor mi értelme van Gyurcsány ágálásának? A szocialista talpasok főnökei is hirtelen rádöbbentek arra – mindegy, mikor –, hogy népük elé kell állni, a közjó általuk lepusztított struktúrái (iskolák, posták, kórházak, vasutak stb.) romjainál, s kérni kell újra a régi kádárista bizalmat. Azt, amely bizalom éppen a zsebre dolgozó és nyilvánvalóvá lett neoliberális uralmi forma miatt a szegényeknél a szép szavak ellenére is gyorsultan eltűnt. A gyurcsányista szocializmusban ugyanis úgy kell hinni, hogy még a kádárista szocializmus szegényes, de biztonságosan kiszámítható vívmányai is hiányoznak. Az abszolút versenyképtelen nyugdíjasoknak legfeljebb személyes Gyurcsány-show vagy a Tisztelet Társaság koncertjei járnak. Lelkes hátteret alkothatnak egy zavaros ember és mohó klientúrája országgyurmázó ámokfutásához. Ez még a régi „progresszív” balos értelmiség emblematikus figuráinak is sok. Sok pedig azért, mivel ők elég okosak ahhoz, hogy tudják a Mária Terézia-féle bölcsességet: ha a juhot nyírni akarjuk, akkor azt – minimálisan – etetni is kell. De már „legeltetés” sincsen. Ez a modern szociáldemokrácia, ahonnan aztán energiaipari felügyelőbizottságok megnyugtatóan zsíros állásaiba lehet katapultálni.
S innen, illetve ennek távlatában aztán könnyű osztani az észt s a jövőt. Sőt már minden rendben is van. A menedzserszocializmus képviselői sok tíz milliós végkielégítésekkel teszik versenyképessé (vagyis minimalizált foglalkoztatásúvá és szolgáltatásúvá) a világot. A jelszó az, hogy nincs ingyenebéd! Függetlenül attól, hogy ki menynyit fizetett ki egyébként saját biztosítására. S közben a milliárdos zagyva miniszterelnöki ember cége kedvezménynyel kap áramot. Nyilván az olyan sokat emlegetett rászorultsági elv alapján. Ám úgy látszik, a végjáték elindult, s a nagy eszű örök népboldogítók végre elmondják egymásról az igazat is. Jól oda kell figyelni és tanulni mindebből. De a legfontosabb az volna, ha a nosztalgikus magyar társadalomrészek megértenék: a mostani koalíciós pártoknak számukra nincs emelkedési programjuk.
A gyurcsányizmus csoportérdekű hatalmi tevékenység csupán, amely március 9-én éppen azon tört össze, hogy a népnek csak terhet akart ígérni, s az egészségbiztosítás fenntartott szocialista „reformja” is csak azt ígéri. Ezen „modernizációs” pénzbehajtások nélkül a gyurcsányizmus nem más, mint a közpénzek baráti magánzsebekbe terelése. Pillanatnyilag ezt még totális, de primitív propaganda homályosítja sokaknál. Viszont az egyetemes magyarság érdekeiből semmi nincs – Gyurcsány és csapata nem is érti, hogy ez ügyben miről lenne szó.

A szerző történész, egyetemi docens