Egy hete valóságos népünnepélyt tartottak Katmandu Kirtipur negyedében. Emberek ezrei áramlottak egyik utcából a másikba, volt ott minden, jelszavak skandálása, petárdadurrantások, konfettieső. Így ünnepelték a helyi lakosok azt, hogy Puspa Kamal Dahalt megválasztották a kerület képviselőjének. Igaz, hogy anyakönyvbe jegyzett nevén még kevesen ismerik a himalájai országban. Ám ha azt mondjuk, Pracsanda, azaz Szörnyűséges, ezt az elnevezést már egész Nepálban ismerik. Ő a Nepáli Kommunista Párt maoista szárnyának vezetője. Valószínűleg ő lesz az elkövetkező hónapokban köztársasággá váló Nepál első elnöke, de hogy kormányfője, az biztos, mivel pártja hihetetlen többséget szerzett az alkotmányozó nemzetgyűlésben. Az Amerikai Egyesült Államok szerint Pracsanda terrorista. De ez a meghatározás legyen az amerikaiak baja, ha egyszer tárgyalásra kerülne sor vele, nyilván találnak majd számára elfogadható elnevezést. Addig is Nepált bátran össze lehet keverni Tibettel, mint sorozatban tette ezt a napokban egy tévéinterjúban az amerikai elnök külpolitikai főtanácsadója.
A múlt csütörtökön tartották az alkotmányozó gyűlési választásokat az India és Kína közé beékelődő 26 milliós országban. A 601 megválasztott képviselőnek – 240-re közvetlenül voksoltak, 335 listáról kerül be, 26-ot pedig a volt kormány jelöl ki – a nepáli monarchia felszámolása, az új alkotmány kidolgozása, az új intézmények, egyebek közt a föderális berendezkedés kialakítása lesz a feladata. Ilyen nagy vállalkozásba rég vágtak bele a nepáliak, hiszen majd 240 évig ugyanaz az uralkodócsalád kormányozta az országot, amely a föld utolsó hindu királyságának számított.
Az 1996-tól fegyveres ellenállást folytató maoisták egyik legfőbb követelése épp a királyság intézményének megszüntetése volt, természetesen karöltve a földreformmal. Két éve az első szándékuk találkozott az ország jelentős politikai erőinek véleményével, miután Gyanendra király az előző esztendőben megpróbálta magához ragadni a teljes politikai irányítást, és katonákat küldött a felkelők ellen. A 2006-os „csendes tavaszi forradalom” megakadályozta a teljhatalom megszerzésében, fél évre rá a parlament pártjai békét kötöttek a maoistákkal. Az akkor leghatalmasabb tömörülés, a Nepáli Kongresszuspárt szinte jelképes hatalmat hagyott a király kezében. Egy éve a hét politikai párt közösen irányítja Nepál ügyeit. Tavaly év végén döntött a katmandui országgyűlés arról, hogy véglegesen megválik a királyság intézményétől, és a demokratikus alkotmányozó gyűlési választások után kikiáltja a köztársaságot.
Azonban senki sem gondolta, hogy a választásokat a maoista Nepáli Kommunista Párt ilyen jelentős előnnyel nyeri meg. Bár a hivatalos végeredményre még heteket kell várni, a becslések szerint a maoistáknak háromszor-négyszer annyi képviselőjük lesz, mint két fő vetélytársuknak. „Ez mindenképpen hatalmas meglepetés – jelentette ki a Nepali Times főszerkesztője, Kunda Dixit külföldi újságírókkal beszélgetve. – A jelenlegi eredmények szerint a maoistáké lesz az ország legnagyobb pártja. A tendenciák egyértelműen azt tükrözik, hogy a választók nagy része határozott fordulatot remél, mégpedig békét és fejlődést akar, különösen a fiatalabb korosztály.”
„Még őket magukat is meglepte a maoisták sikere – mondta egy nyugati diplomata az Express francia hetilapnak. – Tizenöt–húsz százalékot vártak, a választásokon kinézték maguknak a harmadik helyet, ehhez képest rájuk szakadt az ország kormányzása. Ők lesznek azok, akik meghatározhatják Nepál jövőjét. Az azonban biztos, hogy a volt lázadók alaposan felkészültek a választásra, például minden választókörzetben olyan etnikumú jelöltet indítottak, aki helyi és érti a terület gondjait.”
A részvétel is jelentősen rácáfolt a várakozásokra: a nepáliak a voksolás napján egyáltalán nem ültek otthon, a 18 millió választásra jogosult több mint 60 százaléka szavazott. Az országban 800 nemzetközi megfigyelő felügyelte a szavazás demokratikus végrehajtását. A két legfőbb riválisnál – a kongresszuspártnál, amely az ország legrégebbi tömörüléseként igencsak megszokta vezető helyét és a másik Nepáli Kommunista Pártnál, amelynek neve után az Egyesült Marxista–Leninista Párt megkülönböztető jelző szerepel – azonnal meg is kezdték a tanulságok levonását. A 84 esztendős Girija Prasad Koirala volt kormányfő, aki a kongresszuspárt képviselője, „új korszak kezdetéről” beszélt. Egyébként lánya, Sujata egy maoista jelölttől szenvedett vereséget Katmanduban, a fővárosban, ahol nem számítottak különösen erősnek a maoisták. A leninisták pedig már el is búcsúztak a vereséggel felérő „eredményt” összehozó pártvezértől.
Hogyan tovább, Nepál? A maoisták nem várt sikerük után (egyelőre?) nagylelkűséget mutatnak. Pracsanda első nyilatkozatában arról beszélt, hogy az egész nemzetnek össze kell fognia, olyan nagy kihívások előtt áll Nepál. Gyakorlatilag békés hatalommegosztást javasolt az országot egy éve irányító politikai erőknek. Virágzó kapcsolatokat ígért a két hatalmas szomszédnak, Kínának és Indiának. Ám vannak olyan megfigyelők is, akik a legrosszabbtól tartanak. Mégpedig attól, hogy a polgárháború visszatérhet a világ egyik legszegényebb országába. Ha a kongresszuspárt – amely könnyű szívvel belement a voksolásba abban a tudatban, hogy a választásokon neki áll a zászló – mégsem tudja megemészteni a számára kudarccal felérő végeredményt, akkor a régi hatalmi szálakat mozgatva el tudja érni a hadsereg beavatkozását a belpolitikába. A katonaság vezetői nem arról híresek, hogy túlzottan szeretik a maoistákat, a polgárháború tíz éve alatt 13 ezren haltak meg.
Az utóbbi két évben a Népi Felszabadító Hadsereget, a lázadó maoisták fegyveres szárnyát feloszlatták. Elvben. Ugyanis 28 bázison kellett leadni a fegyvereiket, de a „kulcsot” a támaszpontokhoz megőrizhették, azaz gyakorlatilag ők felügyelik ezeket a helyeket. Emellett ki tudja, hány titkos fegyverraktár rejtőzik a hegyekben. Szinte az egész vidék a maoisták ellenőrzése alatt állt, úgyhogy volt hová eldugni a fegyvereiket, különösen amikor a bizalom még ugyancsak hiányzott a békeszerződő felek között. Így a maoisták is készen állnak arra, hogy bármikor visszamenjenek a „dzsungelbe”, és ha kell, újrakezdhetik harcukat. Nem beszélve az olyan erőteljes népi felhatalmazásról, amilyet a múlt héten kaptak Nepálban.
A királypártiak mindenesetre elégedetten nézik az egyre bonyolultabb helyzetet. Nepálban a király Visnu földi megtestesülése, valóságos isten. Valóban bealkonyult neki? A nepáliak fele hisz a királyistenség elméletében, tehát feltétlenül lojális a monarchiához. Talán nem véletlen, hogy nem a népet kérdezték meg a sorsáról, hanem a parlament vállalta magára a „nehéz döntést”. „Bár Gyanendra király a nemzeti meg nem értést szimbolizálta – magyarázta egy helyi újságíró a Reuters tudósítójának –, a királyság intézménye a nemzeti egységet jelképezi.”
December végén arról is döntöttek a politikusok, hogy Nepál föderális köztársaság lesz. Ennek feltételeit kellene majd megteremtenie az alkotmányozó nemzetgyűlésnek. Százhárom etnikai és nyelvi csoport él a piciny országban. A most megválasztott képviselők feladták maguknak a leckét, ha egyensúlyt akarnak teremteni a népcsoportok között különböző jogok megadásával. „Nagy a kockázata annak, hogy sok kis Boszniát hozunk létre” – fejezte ki aggodalmát egy volt miniszter.
Mit várhatunk a maoista hatalomtól? – erre volt kíváncsi a Le Monde tudósítója, amikor felkereste a második számú vezetőnek számító Baburam Bhattarait, a párt főideológusát. A Katmandu nyugodt külvárosában lévő háromszintes villát meglátva a francia újságíró azt hitte, rossz helyen jár, de aztán bent Marx, Engels, Lenin, Sztálin és Mao portréi meggyőzték, nem tévesztette el a címet. Az 53 éves építész, aki Újdelhiben végezte el az egyetemet, arról beszélt, hogy pártja számára az elsődleges cél a királyság felszámolása. „Ha ez megvan, utána meg kell szüntetni a feudalizmust” – mondta a főideológus, aki ki sem ejtette a száján a szocializmus szót. Újságírói unszolásra annyit mondott, hogy „a szocializmus hosszú távú cél, de most, az átmeneti időszakban a kapitalista forradalmat kell megvalósítani”. Nepálban maoista kapitalizmust akar építeni?! – így a tudósító. „Nincs ebben semmi különös – fejtette ki Bhattarai. – Marx, Engels, Lenin is érintette ezt a témát. A feudalizmus és a szocializmus között ott van a kapitalizmus. Mivel Nepálban kapitalizmus nem volt, így azt kell fejlesztenünk. Nem fogunk államosítani, tiszteletben tartjuk a magántulajdont és a szabad vállalkozást.” Bhattarai szólt az állami berendezkedésről is. Szerinte a Westminster-típusú angol parlamenti rendszer rengeteg bizonytalansági elemmel rendelkezik, ezért azt ő nem támogatja. Viszont nagyon ínyére van a francia rendszer, ha rajta múlik, akkor az erős elnökség mellett fog érvelni.
És Mao? „Meg kell haladni Maót – szólt a válasz. – Ki kell építenünk saját modellünket. A marxizmus nem vallás, hanem tudomány. Mi fejleszteni szándékozunk a marxizmust.” Csak az a kérdés, hogy vajon ez a továbbfejlesztett marxizmus milyen kapcsolatban áll majd a demokráciával.
origo.hu
Óriási tűz, robbanás volt egy budapesti társasházban - videó
