„A borús, sötét időben pedig a napnyugtával előkerültek a fáklyák, amelyek Magyar arcának adtak természetes megvilágítást, a pódiumra tett fény mellett. Mire lement a nap, és Magyar Péter a beszédének legfontosabb részéhez, az ígéretekhez ért, addigra úgy tűnt, mintha ő lenne a legnagyobb fényforrás a Hősök terén, a magyar uralkodók szobrai előtt” – írta tegnap a Telex egyik munkatársa, bizonyos Klág Dávid. A lap alkalmazottjának rákosista propagandát idéző sorai több mémkészítőt is megihlettek. Kósa Ádám, a Belügyminisztérium fogyatékosságügyi államtitkára tette közzé az alábbi mémet:
A Manöken Istenkirály nevű Facebook-oldal szintén egy vicces montázzsal nevettette meg követőit:

Hont András publicista arról írt az egyik bejegyzésében, hogy a kötelező rajongás, a kritikátlanság, a vezérkultusz, az epikus hasonlatok, a szemérmetlen túlzás, a csordaszellem, az önszuggesztió kötelező elemmé vált a „független”, „ellenzéki”, „mértéktartó” közvéleményben, szintúgy az egyéniség föloldódása a tömegben. Szerinte már az is igen szórakoztató, hogy a rendszer lebontását a rendszer korábbi kisstílű haszonélvezőjétől remélik, de az is a totális önfeladásnak köszönhető, hogy nem tudják megkülönböztetni a karizmatikus vezetőt a karizmatikus vezető másolatától. Az ilyen típusú főnök is inkább a jobboldal sajátja, így érzék a valódi karizma fölfedezésére is több van a jobboldalon, míg
az ellenkező térfélen jelenleg valóságos élményként van eladva egy giccses, robothangon közhelyeket harsogó látványelem.
– Nem tudom, hogy ennek az egésznek mi lesz a vége, de egyet a Tisza tényleg elmosott: a liberális sajtót. Ebben a formájában nem kár érte – fogalmazott Hont András, mellékelve Klág Dávid sorait.



















