Havrila Béláné a forradalom leverése után, 1956. november 7-én külföldre menekült, de bízva az amnesztiában hazatért Magyarországra. Nem sokkal ezután letartóztatták, majd halálra ítélték és 1959. február 26-án kivégezték.
Wittner Mária szintén nem ismerte édesapját, édesanyja dajkaságba adta, később apácák nevelték, majd gyermekotthonba került. A gimnáziumot nem fejezte be, gépíróként dolgozott Szolnokon és Kunhegyesen. Tizenhét évesen szülte meg gyermekét, akit egyedül nevelt.
Budapestre került, alkalmi munkákból élt, később háztartási alkalmazottként dolgozott. 1956. október 23-án a Rádió ostrománál csatlakozott a felkelőkhöz, majd a Corvin köziekhez.
Akárcsak Havrila Béláné, ő is disszidált, majd az amnesztia ígéretére hazatért. Első fokon halálra, másodfokon életfogytiglanra ítélték, 1970-ben szabadult a börtönből.
Nőtüntetés a forradalom leverése után
1956. november 4-e, a forradalom leverése után a Péterfy Sándor utcai kórházban tovább folytatódott az ellenállás. Ott határozták el Obersovszky Gyula és társai, hogy a forradalom leverésének egy hónapos évfordulójára, 1956. december 4-re néma asszonytüntetést szerveznek. Budapesten, a Hősök terén több ezer nő gyűlt össze. Némán vonultak, kezükben gyertyával, és virágokat helyeztek el az Ismeretlen Katona sírjánál. Kitűzték a lyukas zászlót, a forradalom jelképét is.
A békés megemlékezést a karhatalom és a szovjet tankok hamarosan feloszlatták. A gyertyák és virágok a hősökre emlékezést fejezték ki, az Ismeretlen Katona sírjának felkeresése pedig a háborúban és a forradalomban elesett férfiak iránti tiszteletet és részvétet jelképezte.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!