Kakasülő és klubfotel

Tizenhét-tizennyolc éves koromban környékezett meg hivatásom, a drámaírás. A szerencsés csillagállásnak is köszönhetem, hogy elindulhattam, méghozzá a Nemzeti Színházban – mondta lapunknak a kilencvenedik születésnapját ünneplő Hubay Miklós.

Hogyan került a Nagyváradról Pestre érkező ifjú egyetemi hallgató a Nemzeti Színház közelébe?
– Mesebeli fiatalon, 32 évesen, 1935-ben nevezték ki Németh Antalt, a kitűnő rendezőt a Nemzeti Színház igazgatójává. A legendás direktorok – Paulay, Hevesi – utódjául olyan embert választottak, aki legfontosabb feladatának az abban való segédkezést tartotta, hogy új drámai aranykor köszöntsön be Magyarországon. Az első darabot még a kakasülőről láttam negyvenfilléres jegyért, de a következőt már az első sor vörös bársony klubfoteljéből nézhettem végig. Beadtam kamaszfantáziával írt, Lear herceg, avagy Európa elrablása című drámámat a színház dramaturgjának, Szűcs Lászlónak, s ő örömmel fogadta. Ettől kezdve szabad bejárásom lett a Blaha Lujza téri épületbe. Bár tervezték, a darabot soha nem játszották.
– Miért nem tűzték műsorra?
– Negyvenben, a francia összeomlás idején épp az egyetemre igyekeztem a Múzeum körúton, amikor megállt mellettem egy autó, kiszállt belőle Németh Antal, s azt mondta, elhiheti, fiatalember, hogy a jelenlegi helyzetben nem tudjuk bemutatni.
– A náci Németország megerősödése hogyan függött össze Európa elrablásával, amiről szimbolikusan a dráma szólt?
– A darab szerint egy színész épp Lear király szerepére készül, s orvos barátai segítségével bekerül egy elmeszanatóriumba, hogy páciensként tanulmányozza az ápoltakat. A külső világ egyébként egyre fenyegetőbbnek és megfejthetetlenebbnek tűnik a főhősnek, s az intézetben megalakítja a felsőbbrendű faj társadalmát, a kinti világ modelljét. Ez elmebetegekből áll. Ezért nem lehetett műsorra tűzni. Írjon valami mást! – mondta akkor Németh Antal. Így született meg a Hősök nélkül 1942-ben. Egy politikusról szól, aki a korabeli morál szerint olyan helyzetbe kerül, hogy revolvert kellene szorítania a homlokához. Ezt nem vállalva elzüllik, s végül fasiszta besúgóvá válik. Németh Antalnak tetszett, Csortost javasolta a főszerepre, én viszont ragaszkodtam Somlay Artúrhoz.
– Somlay korábban kisebb botránnyal távozott a Nemzetiből a Vígszínházba. Hogy sikerült rávenni erre a vendégjátékra?
– Németh Antal is azt mondta: hiába hívnám! Végül elküldte neki a darabot, Somlay aznap éjjel elolvasta, s üzente, hogy jön. Érdekes, hogy később, amikor a halála után a lakásán jártam, megdöbbenve fedeztem föl, hogy a hall elrendezése mennyire hasonlít darabom egykori díszletéhez. A Hősök nélkül főszereplője nem meri vállalni az öngyilkosságot, s elzüllik. Somlay pedig, amikor látta, hogy az ötvenes években kibontakozó rendszer sok tekintetben manipulálja, nevét csak cégérként akarja felhasználni, s kitelepített öreg színésznő ismerősén sem képes segíteni, tiltakozásul megölte magát. Az öngyilkosságát is ellopták tőle, a búcsúleveleket ugyanis másnap reggel Péter Gábor eltüntette.
– A hosszú XX. században sok hősi modellel találkozhatott a drámaíró az életben. Somlay mellett Radnóti Miklóssal, hisz az ő alakja is megjelenik az Egy szerelem három éjszakája történetében.
– A költő alakja valóban feldereng a történet végén. Persze ez nem azért van, mert valaha is eszembe jutott volna, hogy róla színdarabot írjak. A dráma készítése közben egy látomásból bontakozott ki az alakja. El kellene foglalnia helyét a XX. század legnagyobb költői között. Jó lenne, ha a nagyvilág irodalmi tudatában ott szerepelne ő is García Lorca mellett, akinek halálára írt versében kicsit hátborzongatóan a maga sorsát vetítette előre.
– Hogyan született meg az Egy szerelem… musical a hatvanas évek Magyarországán?
– A rendszer próbálta sugallni, hogy az ország és a nyugati világ között egyre kisebb az eltérés. Ekkor hozták létre korábbi tanítványom, Szinetár Miklós igazgatásával a Petőfi Színházat, amely musicaleket játszott. A megnyitón, a Koldusopera premierjén a szünetben jött oda hozzám Szinetár, s mondta, nincs következő darabja. Azt kérdezte, tudnék-e írni három hét alatt valamit. A magyar költők életéről a világháború alatt, erről igen – válaszoltam. Nem messze tőlünk szivarozott Vas István, akitől megkérdeztem, megírná-e a dalszövegeket. Nem sokkal korábban publikálta az Elvesztett otthonok című kisregényét, amely a bútorozott szobáról, bútorozott szobára vándorló költők második világháború alatti nyomorúságos életéről szólt. Másnap nekiláttunk a munkának. Azt hiszem, sikerült messze túlszárnyalnunk az amerikai tucatmusicaleket. A mű kiindulópontja az volt, hogy nem a politikusok és a generálisok és nem az általuk kreált háborúk számítanak, hanem azok a költők, akik, ha mégoly nevetséges is, egy jó rímet találnak. Révész György igen nagy ambícióval megfilmesítette, s művében halhatatlan mozzanatként él, hogy az úgynevezett háromkirályok rövid jelenetét olyan nagy színészek játszották el, mint Darvas Iván, Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre.
– Ön az ötvenes években a Nemzeti Színház dramaturgjaként is részt vett Az ember tragédiája híres, hoszszú idő után végre műsorra tűzött előadásának színrevitelében.
– Lukács György, Révai és Rákosi Madách-ellenessége közismert volt. Nem tudni, mi vezette őket ebben, talán a falanszterjelenet, vagy esetleg az, hogy az emberi fejlődést osztályharcok sorozataként látták, a Tragédia pedig teljesen más szemléletű. Madách azt is megírta, hogy az ideológiák halandók: „Minden, mi él és áldást hintve hat, Idővel meghal, szelleme kiszáll.” A színházak államosítása után nem is játszhatták többé, csak a gimnazista Lengyel György vitte színre örökre emlékezetes iskolai előadásban. Nagy híre lett, s Major Tamás ezt figyelmeztetésként megélve kért fel, hogy legyek a Nemzeti Színház dramaturgja, már csak Madáchért is. Egész életemben foglalkoztatott Madách műve, még most is írok róla. Azt hiszem, egészen más a mi viszonyunk Az ember tragédiájához, mint a németeké Goethe Faustjához. A magyar népet átjárta Madách tanítása, ott él a mindennapokban. Egyébként ebben az időben próbáltam meg Major biztatására rávenni Nagy Lajost, hogy írjon drámát a színháznak. Nem sokkal utána, munka közben érte a halál. Reggel még találkoztam vele a Hungária kávéházban, aztán este én mentem el a mentőkocsi után a János-kórházba, ahol átadták a ruháját. Még meleg volt.
– Miért tört ketté az ígéretes pálya 1957-ben?
– Semmilyen, a forradalomban vitt hősi szereppel nem dicsekedhetem sajnos, de a nagy retorziók alkalmat adtak arra, hogy „kiszínházbólítsanak”. Lehet, hogy túl sokat kezdtem szerepelni. Egy nap alatt történt minden. Reggel kilenckor Major Tamás hívatott, s jelezte, hogy a legfelsőbb kulturális vezetésben dolgozó régi elvtársától kapott utasítás alapján kénytelen elbocsátani dramaturgi állásomból. Hozzátette, ha ő elküld, megmaradhat a tanári munkám a Színművészeti Főiskolán. Kapcsolatom a Nemzeti Színházzal – mint mondta – meg fog maradni, fordítóként és drámaíróként továbbra is akar velem dolgozni. Ígéretét egyébként igyekezett betartani. Tizenegykor Olty Magdához, a főiskola vezetőjéhez kellett mennem. Olty azt mondta, régi magas állású elvtársa közölte vele, csak úgy maradhatok meg a Nemzeti Színház dramaturgjának, ha ő elbocsát. Ekkor elővettem Major felmondólevelét. Olty Magda kiborult, hogy így átverték. A jelenetnek tanúja volt Bacsó Péter. Mindenesetre ugyanazon a napon levették a műsorról Egyik Európa című darabomat, a feleségemet utolsó évesként kitették a Színművészeti Főiskoláról, a két gyermekünket pedig hazaküldték az óvodából. Ezután tizenöt évig semmiféle állást nem kaphattam, máig nem tudom, miért. Fordítani viszont engedtek. Egy láthatatlan karmester intésére másnap már jelentkezett az Európa Kiadó, s egy francia kommunista prózaíró borzalmas regényének magyar nyelvre való átültetésével bízott meg. Már a könyv címe is borzalmas: Szutyokzug! Égbekiáltó dolognak tartom, hogy valakit, akiről első pillanattól fogva lerí: van választott hivatása, eltérítsék a pályájáról, s éhkoppra fogják.
– Hogyan vezetett innen az út Olaszországba, Firenzébe?
– Tolnay Károly, az ott élő nagy Michelangelo-kutató győzte meg az egyetemet, hogy engem hívjanak ki tanárnak. Váratlan véletlenként épp Firenzében vendégszerepelt a torinói színház a Néró játszik című darabommal. Idehaza egy évig húzták-halasztották az ügyet, nem akartak kiengedni. Ekkor – életemben először – kihallgatást kértem a legfőbb kulturális vezetőtől, Aczél Györgytől, mondván, a meghívást elfogadnám, annál is inkább, mert a magyar irodalmat szolgálhatom egy külföldi ország katedráján. Aczél „elbocsátó szép üzenete” így szólt: menjen isten hírével, de tudja meg, hogy mától kezdve megszűnt magyar író lenni. Firenzében nagyon erős volt a diákok magyar költők iránti érdeklődése, s ez megvigasztalt.
– Alig nyolc év múlva titkos szavazáson a hazai írószövetség elnökévé választották.
– A paradoxont csak fokozta, hogy végeredményben egy „imperialista ország” alkalmazottja voltam. A firenzei katedrát fenntartottam. Aczél György azzal fogadott: én magának sok bajt csináltam. Erre azt feleltem, nem tudom, mennyit, lehet, hogy többet, mint amennyiről tudok, de ebben az új helyzetben ezek nem számítanak.
– Sikerült-e visszatérnie a magyar színházak világába?
– Az egyik fővárosi teátrumban épp az Egy szerelem három éjszakáját újították föl, s a dramaturg találkozót kért tőlem. Mondtam, szívesen bemegyek a színházba, mire ő arra kért, inkább egy eszpresszóban találkozzunk. Rá kellett jönnöm, előttem nincsenek nyitva többé a színészbejárók a színházakban.
– Első könyvének, amely 1941-ben jelent meg, ez volt a címe: Nemzeti színjátszás – drámai magyarság. Tekinthetjük ezt életre szóló kötésnek a magyar színházzal és drámával?
– Kilencvenévesen emelt fővel mondhatom, hogy igen. Írtam negyven drámát. Csak a Nemzeti játszott közülük hetet vagy nyolcat. Két ízben is voltam a Nemzeti Színház dramaturgja. Az írószövetségben és a PEN Klubban egy magasabb igényű magyar drámairodalomért próbáltam harcolni.
– Tervei?
– Rendszeresen írom a Kortársban a Madáchról szóló kisesszéimet. Befejezésre vár egy egyfelvonásosom a Holmi számára – Adytól kölcsönöztem a címét: „Fiatal bűn, fekete álom”. Remélem, be tudom fejezni egy csángó faluban játszódó drámámat is, amelynek címe: Pápavárók.