Tanítás helyett nevelés

A legtöbbet leírt vagy kimondott szó a médiában a napokban az iskola volt. Mellette szerepelt természetesen az oktatás is. Minden magát valamire tartó sajtóorgánum vagy televíziós csatorna foglalkozott a diákokkal és a tanárokkal a növekvő iskolai agresszió miatt. A dialógussorozatot – mint ismeretes – egy tanár inzultálásának megdöbbentő képsorai indították el.
Nemrégiben könyv jelent meg hazánkban a magyar történelem híres és hírhedt beszédeinek (előadásainak) gyűjteményeként, amelyhez magam – a diákok erkölcsi nevelése kapcsán – közel nyolcvan év távlatából, egy Szent-Györgyi Albert-beszédet illesztenék. A neves tudós – aki 115 éve született – az 1920-as évek végén a cambridge-i egyetem tanára volt, majd 1930-ban a szegedi egyetem orvosi vegytani tanszékére nevezték ki. Ebbéli funkciójában szólalt fel Szegeden az országos testnevelési kongresszuson. Abban az időben még fontosnak tartottak egy ilyen konferenciát…
Szent-Györgyi örömmel vette a testnevelési kongresszus bizottságának felkérését, amely alkalmat adott neki arra, hogy a testnevelés kapcsán megvizsgálja: az akkori magyar iskolarendszer, „a régi idők öröksége”, megfelel-e az új és megváltozott idők követelményeinek.
Kérem az olvasót, hogy ne feledje: a XX. század harmincas éveinek elején vagyunk!
„Ha az iskolának a testneveléshez való viszonyát akarjuk megvizsgálni – kezdte a professzor –, először arra a kérdésre kell felelnünk, hogy mi tulajdonképpen az iskola, mi az iskolának a célja és hivatása. Engedjék meg, hogy mint egyetemi tanár ezt a kérdést a hozzám legközelebb álló intézmény, az egyetem példáján világítsam meg.
Ebben a kérdésben a vélemények a különböző országokban igen eltérőek. Az egyetem, mint minden iskola, tanítványaival két dolgot tehet: taníthatja és nevelheti őket. Az európai kontinensen a legtöbb egyetemnek az a felfogása, hogy ő nem nevelő, hanem tisztán tanító intézmény, szakiskola. Ha ezt az álláspontot tesszük magunkévá, akkor nem sok mondanivalónk van a testnevelésről.”
Szent-Györgyi Albert megítélése szerint ezzel a felfogással két ősi angol egyetem, Oxford és Cambridge áll szemben. Ez a két egyetem ugyanis – eltekintve a tudományos kutatásoktól – elsősorban nem tanító, hanem nevelő intézet, ahol nem jogászokat, kémikusokat vagy doktorokat, hanem elsősorban embereket nevelnek.
„Okosan nevelni csak példaadással lehet, ha más nem segít, elrettentő példával” – vélekedett Albert Einstein. Szent-Györgyi arról beszélt, hogy ha betoppanunk egy délelőtt a cambridge-i egyetemre, s végiglátogatjuk a tantermeket, a két egyetem óriási nevelő erejének még az árnyékát sem találjuk. Meglepetéssel fogjuk tapasztalni, hogy az előadások későn kezdődnek, álmosan folynak, és korán végződnek. Déli egy óra után már nincs is előadás. Az előadói termek nagyrészt üresek.
Magam is tapasztaltam valami hasonlót tavaly a híres Los Angeles-i magánegyetem, a University of Southern California (USC) épületei és előadótermei között sétafikálva.
A Nobel-díjas tudós a délután folyamán felkeresett egy diákot a kollégiumi szobájában, de nem találta otthon. Viszont a hallgató szobájában mindenféle tárgyba botlott – evezőbe, hokibotba, golfütőbe, krikettbotba stb. –, csak tankönyveket nem fedezett fel. Amikor hosszú várakozás után, a diák kipirulva a sportolásból végre hazatért, Szent-Györgyi megkérdezte, hogy mivel foglalkozik az egyetemen. A válasz az volt: „Evezek.” „Nem így értettem – mondta a látogató –, hanem azt szeretném tudni, hogy mit hallgat.” Rövid gondolkodás után a diák kinyögte, hogy filozófiát és pszichológiát.
„A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze – vélte beszédében a tudós. – A sport fogalma azonban nem tévesztendő össze puszta testi ügyességgel, a rekordhajhászással (olimpiák, világbajnokságok, ó! – K. A.), a nyereségvadászással és a primadonnáskodásokkal. Az utóbbiaknak nemcsak hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei. A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalom kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. Itt a játék alatt tanítja meg a sport az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdekek teljes alárendeltségére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre és mindenekelőtt a fair play, a nemes küzdelem szabályaira.”
Javaslom a fenti gondolatmenetet valamennyi iskola testnevelési tanszékén vagy a tornatermekben kifüggeszteni!
A diákok mai álláspontja szerint a professzorok három kategóriába sorolhatók, attól függően, hogy milyen kérdéseket tesznek fel a vizsgán: 1. az önimádók, akik úgy kérdeznek, hogy megmutassák, ők milyen okosak; 2. a rosszindulatúak, akik azt akarják bebizonyítani, milyen ostobák a diákok; 3. a jóindulatúak, akik azt akarják kimutatni, milyen okosak a diákok. Alig akad olyan tanár, aki a vizsgán kizárólag arra kíváncsi, mit tud a hallgató, illetve a nevelés terén meddig jutott. Utóbbira több tesztkérdés is választ adhat.
Szent-Györgyi úgy vélte, Oxford és Cambridge titka az, hogy ezeken az egyetemeken elsősorban embereket nevelnek, nem pedig savanyú, verejtékükben főtt filozófusokat vagy más egyebeket, s e munkájuk során a legfontosabb eszközük a sport, amely nem a szellem segítségével nyomja el a testet, hanem a test segítségével nyitja meg a lelket.
„A sport nemcsak a testnevelésnek, de a lélek nevelésének is leghatásosabb eszköze – mondta –, és minden iskolának, a legalacsonyabbtól a legmagasabbig, első és szent hivatása és kötelessége a lélek nevelése, hogy fiaiból embert faragjon.”
Azok a diákok, akik sportolnak, képtelenek olyan indulatokra, amelyek mindennaposak a mai magyar iskolákban! Ezt sok-sok év tapasztalata mondatja velem. De ne csodálkozzunk: a testnevelési órák háttérbe szorításával megnőtt az agresszió. Ez a bajok egyik forrása. Szent-Györgyi is amiatt kesereg előadásában, hogy úgy értesült: még mindig vannak iskolák, ahol hetenként két tornaóra van, tehát három napra előre kell a gyermekeknek magukat kimozogniuk. Felteszi a kérdést: „Hát tudnak az urak három napra előre enni vagy aludni?” Utána pedig így beszél: „Ami itt folyik, az ellenkezik nemcsak a fiziológia és az orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel.” Bevallja: igencsak szellemi munkához szokott ember, de képtelen két óránál tovább az előadásra figyelni. Az iskola sok esetben nem embereket nevel, hanem a tudálékosság mázával megkent ifjakat, akik a közéletre alkalmatlanok.
Az iskolának meg kell értenie, hogy alá kell rendelnie magát az állam érdekeinek. Az államnak pedig elsősorban életerős, tetterős polgárokra van szüksége, akiket az iskolának nevelnie kell, és ez fontosabb, mint az összes rendhagyó ige, évszám és képlet együttvéve.
Valahol olvastam, hogy a tudósokban, hibáik ellenére, többé-kevésbé hasonló lélek lakozik. Mindnyájan az öncélú igazság kultuszának adóznak. A tudomány számukra vallás. „Akikből a lélek férfiasságát, a meleg érdeklődést nem verjük ki 12 vagy 17 évi örök magolással, ijesztgetéssel és fenyegetéssel, az meg fogja állni a helyét az életben” – mondja a tudós.
Veritas lucet ipsa per se. Az igazság elegendő önmagának.