(gyújtogassunk-e )

Én nem tudom, hogy az a gyűlölködés, amely Magyarországon néha nyílt jelleget ölt, mi végre van és hová vezet. Ártalmasságához kétség se fér, s ha ez az ártalom valóban a népesség nagyobb tömegeire kiterjed, miként ezt a balliberális politikai elit sugallja vagy észleli, akkor az úgynevezett új többségnek kötelessége hatékonyan fellépni ellene. Nemcsak azért, mert a kisajátított antifasiszta póz, amelyben például Gyurcsány tetszeleg, politikai értelemben veszedelmes, hanem elsősorban azért, mert ennek a gyűlöletnek önemésztő volta az egész nemzetre kihat, morálját beszennyezi, kreativitását és nagylelkűségét kioltja. A gyűlölet, ha valamely népcsoport ellen irányul, sohasem lehet hajtóerő, se út, se cél.
Lehet, hogy tévedésben élek, de úgy vélem, hogy az úgynevezett konstruktív, mérsékelt jobboldali emberek egyik alapértéke és erkölcsi támasza az Istenbe vetett hit, és a liberálisok alapértelmezésével szemben azt gondolják, hogy csakis az igazság tesz szabaddá, s szabadságunk a szeretet határáig terjed, mivel a szereteten túl semmi nincs. Ezért hiszem, hogy senki sem lesz jobb keresztény és jobb magyar azáltal, ha gyűlöli a zsidókat és megveti a cigányokat. Természetesen, a dolgot megfordítva, senki sem lesz jobb zsidó azáltal, ha netán gyűlöli a magyarokat, hiszen a hit, amiről beszélek, egy tőről fakad. Ha ezen gondolkodom, arra a megállapításra jutok, hogy Istenemet (aki azonos Ábrahám, Izsák és Jákob istenével) a zsidóságnak is köszönhetem, s ez már önmagában mindenfajta előéletemet és kétségemet kioltja. De ez talán – ahogy a hit az SZDSZ szerint – magánügy, azzal együtt, hogy a cigányságra is kiterjed, ha nem is köszönettel, de empátiával, abban a meggyőződésben, hogy sorsunk egy nemzeten belül közös. Tehát úgy beszélek minderről, mint Magyarországról, nem titkolva aggodalmamat, hogy az irigység, illetve a lekicsinylés, amely a közvetlen érintkezés során mindkét esetben dominál, ártalmunkra van. Azok, akik ezt az ártalmat gondolattal, szóval, cselekedettel – így vagy úgy – fokozzák, rosszul teszik, akkor is, ha érzéseik minőségével, igazuk abszolút voltával kapcsolatban nincs bennük kétség. A gyűlölet pozitív politikai célokra is alkalmatlan. Persze, reményem sincs rá, hogy bárkit is meghassak, gondolkozásra bírjak, netán a benne lévő – általa igazoltnak látszó – gyűlöletet kioltsam. De az a tény, hogy például az ominózus felgyújtott könyvesbolt előtti antifasiszta tüntetésen ott kevélylett Gyurcsány Ferenc, mi mást bizonyít, mint azt: alkalom szüli a tolvajt. S ki adott alkalmat erre az erkölcsi tolvajlásra? Néhány, önmagát talpig magyarnak vélő, kissé elferdült lélek?
A közelmúltban a sajtóban elhangzott egy érvnek látszó hivatkozás Illyés Gyula 1935-ből származó mondataira, amelyek a hajdan volt népi-urbánus vitában hangzottak el. Azóta egyszerűen más lett a világ. A vitaalap megváltozott. A kérdést, amelyhez Illyés még intellektuálisan közeledett, a valóság, a történelem iszonyata maga alá temette, ugyanakkor új dimenzióba emelte. Ez a dimenzió csakis empátiával, részvéttel, tapintattal és alázattal közelíthető meg.
A szavak olykor, úgy látszik, valóban tűzzé válnak. És bármilyen kicsi a tűz, mindannyiunknak figyelnünk kell rá. A tűz a gyűlölet válasza valamely problémára, de érvként önmagát emészti el. Van néhány ember itt is és ott is, aki játszik a tűzzel. És minden ilyen eset túlmutat a politikán. A tűz alapszimbólum, s a XX. század legszörnyűbb éveiben még inkább azzá vált. Magyarország hitelét égetik el azok, akik akár ilyen, akár olyan késztetésből meggyújtják. A baloldal teszi a maga dolgát: saját céljaira használja fel a gyűlölet lángjait, s hatalmon tartja azt, aki a gyűlöletet kicsiholta.
Hogy az új többség – lelkiekben is – mikor szabadul meg véglegesen azoktól, akik hajlamosak gyújtogatásra, én nem tudom…