Papucsállatkák végnapjai

Torpedó! – kiáltott diadalmasan Hiller István a közszolgálati kamerába, miáltal mindenki úgy nézett rá, mint lila borjú a virtuális új kapura. Istenem, hát az amőbára gondolt; elvégre nem minden kultuszminiszternek lehet Klebelsberg Kunó-i általános műveltsége: ezt is ikszelgetni kell kockás papíron, meg azt is. Igaz, az egyik hadászati játék (talált, sülylyedt), a másik meg bekanyarítandó területhódítósdi (ennek van amolyan papucsállatka formája). A gond az, hogy ezt az amőbavállalkozást maga Hiller alapította Lendvai Ildikóval meg Gyurcsány Ferenccel, állítólag a saját zsebükre, hogy helyet csináljanak az utóbbi antidemokratikus internetes blogjának. A való világban aggályosan szokták tudni az emberek, mit és milyen néven alapítanak; elvégre nem érdektelen, hogy mibe ölik az izzadságosan megkeresett forintokat. (Igaz, a kormányzó pártok máskor is összekevertek dolgokat, súlyosabb kérdésekben is: például az adócsökkentést az adóemeléssel, a pannon pumát a Lajtán inneni lajhárral.) Gyurcsány-blog pedig azért kellett, hogy kiiktassák az idejétmúlt demokrata visszakérdezéseket a XXI. századi kommunikációs rendszerből. Lehetnek ugyanis bármilyen hiperlojálisak a válogatott interjúvolók, mértéktelenül túlbiztosítottak a sajtótájékoztatók: mindig becsúszhat egy-egy gikszer – mondjuk egy valódi keresztkérdés. A bloggal viszont nincs ilyesféle gond: lehet büszke-bátran kinyilatkoztatni, akár naponta változó igét hirdetni; a kellemetlenkedőket meg kimoderálják majd az éber rendszergazdák. Ilyen a szép új „interaktív” kormánypropaganda.
Most, hogy az amőba állítólag befuccsolt (nem került rá pénz a kormányfő évi sok tíz milliós vagyonnövekményéből, amely vélhetőleg kádkőmunkások kizsákmányolásából és célzottan „ócsított” állami áramfelhasználásból áll össze), talány előttem, hogy mi lesz a miniszterelnöki blog sorsa. De valahogy nem aggódom: nem olyan torpedóromboló ez, amely a pszeudokisebbségi sorsban csak úgy ukmukfukk elsülylyedhetne. Mindenesetre még a régi helyről levadásztam azt a bejegyzést, amely a Népszava kontra gój motorosok műbalhé kapcsán íródott: hol tart népámításilag minden idők leghazugabb miniszterelnöke? Az a gyanúm, hogy most épp a kormányzás formáját tekintve hazudozik a választóknak (az SZDSZ „konstruktív” kormánypártiságában még annál is mélyebbre süllyedhet, mint eddig): célja a puszta túlélés, hogy legalább a következő népszavazásig kihúzza a hatalomban. Ahogy – mint kemény fedelek között eldicsekedett vele – ő találta ki a köteles beszéd hisztéria-forgatókönyvét, illetve az ő agyából pattant ki a legutóbbi országgyűlési választásokat megelőző kamukampány; egyre erősebb bennem a meggyőződés, hogy a kirakati radikáljobb sztárjai is az ő voltaképpeni politikai zsoldjában állhatnak. Ezt persze soha nem fogjuk fehéren feketén megtudni: a belső vizsgálatra felkért Kiss Péter majd átnézi a számlákat, s mint ahogy Keller László aláírásával nem fog egyetlen bizonylatot találni, úgy Gyurcsány aláírásával sem kerül majd elő tételes benzinelszámolás.
A blogolvasó lépéselőnyben van: holott a népszavazás bejegyzés még áprilisban született, már utána vagyunk a Gyurcsány elleni játék pisztolyos merényletnek is a városligeti MSZP-majálison. (Tudják, ahol a testőrök a merénylőre vetették magukat, a miniszterelnököt meg nem döntötték a földre, mint más égtájakon, ahol ez elemi követelmény. Nyilván így volt megbeszélve.) Ez itt az önkritika helye: kollégáimmal alaposan túlbecsültük a gyurcsányi agytrösztöt. Többször megírtuk, hogy népszerűséghajhász okokból ne merje vállon lövetni magát. Nos, arra a pofonegyszerű körülményre nem gondoltunk, hogy ez bizony fájna.
Olvassuk Gyurcsányt, önfeledten. „Örülök, hogy sok ismerőssel találkozhattam most a Népszava székháza előtt. A szabadságot, az emberi méltóságot védeni gyűltünk össze, szelíd pikniken szembeszállni a szerveződő és egyre bátrabban önmagát mutogató újfasizmus ellen. Blogtalálkozókról, közös rendezvényekről ismert arcok vettek körül bennünket, csaknem lehetetlennek tűnő időpontban, távol a belvárostól. Több száz embernek fontos volt, hogy ott legyen. Köszönöm nekik!” A szelíd külvárosi piknik nem volt szerveződő: a gyurcsányista törzsvendégek spontán kószáltak arra. A polgárverető Gyurcsány pedig a szabadság, az emberi méltóság védelmezője.
„Nincs helye a méricskélésnek, nincs helye azon meditálni, vajon kell-e védeni a Népszavát a gój motorosokkal szemben.” De, van helye. Nemrég, mint kiderült, egy szórakozóhely reklámkampányának részeként „diszkriminálták” ott a szőke nőket, amire rákattantak a vulgárjogvédők meg a bulvármédia. A „Tegyünk ki Népszavát az ablakba” akciótól röpke méricskélés után több meditáló fórum – például a Hírszerző – markánsan elhatárolódott. A Népszava az a lap, amelynek a születésnapját a komplett Medgyessy-kormány ünnepelte, mellékletét pedig az az úr szponzorálja, aki zsebből szokta megfigyeltetni a politikai ellenfeleket. Hogy a provokatív motorosklub miért csap ingyenreklámot e mélyrepülésben levő lapnak, elképzelni sem tudom. „Nyugodtan mondhatom, ilyen fenyegetettséggel szemben a Heti Választ is védeném.” Emiatt fájjon Borókai Gábor feje. A Népszavával párba állítva lenni legalább akkora öröm, mint amikor az államfő a 168 Órát meg a Kuruc.infót említette egy mondatban.
„Ha nem világos, hogy nekünk nincsen megalkudnivalónk az önmagukat tüntetőleg gójnak – nem zsidónak – nevező motorosokkal, akkor nem lehet csodálkozni, ha majd zsidóságukban vagy éppen kereszténységükben kell megkülönböztetni boltosokat, utcákat, művészeket, bankokat.” Bár botcsinálta nyelvészek azt is bizonygatják, hogy a „gój” jelző nem kirekesztő, mert a héberben „népet” jelent; ha Gyurcsány nem alkuszik, s a visszájára fordított kirekesztésben hisz, a fennálló vagy frissen meghozott törvények alapján be kellene tiltatnia e névhasználatot. Meg a „gój” szót is, a „gádzsóval” egyetemben.
„Minek kell történnie ahhoz, hogy egyesek megértsék: nincs helye olyan szervezeteknek a demokratikus magyar közéletben, amelyek magukat tüntetőleg nem zsidóságukban különböztetik meg?” Ez a mondat kifogott a bloggeren: mintha a Mazsihiszen kívül minden szervezetet kiseprűzne a demokratikus magyar közéletből. „A végén majd azt kérik, csak hogy nehogy összekeveredjünk, legyenek olyan kedvesek a zsidók esetleg egy sárga csillagot magukra tűzni, és ha be akarnak lépni a motorosklubba, töltsenek ki egy kérvényt, amelyben nyilatkoznak származásukról, vallásukról.” A kormányzásban becsődölt Gyurcsány Ferenc jobb ötlet híján antifasisztáskodik. A gój motorosok éppolyan nagy szívességet tesznek neki, mint a készséges Tomcat.
„A tömeg – nagyon helyesen – egyformán üdvözölte azokat a szocialista és szabad demokrata politikusokat, akik eljöttek.” A több száz fős antigójista tömeg tehát változatlanul koalíciópárti. „Jó lenne, ha az önmagát demokratikusnak tartó jobboldal észrevenné, hogy itt nem a szociáldemokrata Népszava mellett kellett kiállni, hanem a józanság, a tisztesség, az emberség, a szabadság mellett.” Demokraták nem szívesen asszisztálnak antidemokratikus cirkuszokhoz. A Népszava meg úgy szociáldemokrata, ahogy én balettművész vagyok. Motoros demonstrációkat szabályozni kormányzati feladat – a zsidóság érzékenységét politikai célokra felhasználni nem. „És ha támadnak, akkor zsidók meg cigányok meg Népszava-pártolók, de ha kell, románok, szlovákok, jobb- vagy baloldaliak vagyunk: azaz egész egyszerűen csak demokraták.” De gyurcsányisták semmi szín alatt.