Visszaszállt Munkácsra az üldözött turul

Több mint nyolcvan – háborúkkal, országhatárok módosulásával, politikai rendszerek váltakozásával terhelt – viharos esztendő elteltével visszaszállt Munkácsra a turulmadár, hogy hatalmas, kitárt szárnyaival immár véglegesen ott lebegjen az erődítmény északi bástyája fölött. A turulmadár az itt élő népek számára olyan közös jelkép, fogalmazott az avatóünnepségen Pákh Imre, az emlékmű visszaállításának szorgalmazója és finanszírozója, amely mindannyiunknak az Európa felé vezető utat mutatja.

Kalandos története van az 1896-ban, a hét millenniumi emlékmű egyikeként felállított munkácsi szobornak, amelyet 1924-ben a csehszlovák hatóságok bontattak le. Több mint két évtizeden át ott hevert a várudvar egyik eldugott zugában, hogy aztán a várost „felszabadító” Vörös Hadsereg annak beolvasztásával tegye befejezetté a rombolást.
De nem volt zavartalan és főképpen konfliktusmentes az eredeti tervek alapján Mihajlo Beleny ungvári szobrász által újraalkotott és Kijevben bronzba öntött mű felállítása sem, hiszen bizonyos ukrán ultranacionalista erők fasiszta jelképet és revizionista szándékokat véltek felismerni az emlékműben, és minden lehető eszközt bevetettek azért, hogy visszaállítását megakadályozzák. Odáig merészkedtek céljuk elérésében, hogy magát az ukrán nemzetiségű Mihajlo Belenyt is megkörnyékezték, előbb szép szóval kísérelve meg jobb belátásra, a pályázat útján elnyert megbízatás visszaadására bírni őt, amikor pedig belátták, hogy minden hiába, megfenyegették. „Engem viszont nem érdekeltek, hiszen sokkal jobban foglalkoztatott magának az emlékműnek az elkészítése, manapság ugyanis nem gyakran ér ilyen jellegű megtiszteltetés egy szobrászt” – mondja Beleny, aki újabban egy Rákóczi lovas szobor elkészítésének tervét dédelgeti. Elképzelése szerint a lovas szobor, a turulmadár nyolcszáz kilogrammjával szemben közel három tonnát nyomna, de még így is valamivel kisebb lenne természetes nagyságánál, mivel a várudvar méretei ennél nagyobbat nem engednek meg.
A nyolc évtized hányattatásaira utalva nem véletlenül nevezte az emlékműavatást az igazság pillanatának Lengyel Zoltán, Munkács város megbízott polgármestere, hiszen visszakerült eredeti helyére az a turulmadár, amelyet a „vérzivataros huszadik század évtizedeiben az intoleranciával párosuló hatalmi gőg elpusztított”. Mások viszont a nemzet élni akarása szimbólumának, az itt élő népek barátsága, öszszetartása és szeretete, a végeken élők megmaradása kifejező jelképének nevezték az emlékművet. Az avatóünnepség főszónoka, Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke pedig arra hegyezte ki mondanivalóját, hogy a sokat szenvedett magyarság számára kellenek az olyan jelképek, amelyek nemcsak a megmaradását, hanem az élni akarását és bölcsességét is szimbolizálják.