időjárás 14°C Eufrozina , Kende 2022. szeptember 25.
logo

A Szajna bal partján

Pósa Tibor
2008.06.16. 22:00

Franciaországot fájdalmas veszteség érte: egy hete elment a XX. század második felének egyik legnagyobb divattervezője, Yves Saint Laurent, aki elvitt magával egy kis darabot abból, ami Frankhon nagyságát jellemezte. A zseniális művész, a nők felszabadítója, a szabad provokátor, aki az asszonyoknak hatalmat adott, aki forradalmasította a divatot – efféle méltatásoktól hangos az egész francia sajtó. Ő magát nem tartotta többre: „kézműves, esetleg boldogsággyártó”.

Tizennyolc évesen – 1955-ben – nagy fekete keretes szemüvegben, lenyalt hajjal belépett a Vogue akkori kiadójának, Michel de Brunhoffnak az ajtaján. Az egyik kezében az apja által írt ajánlólevelet, míg a másikban egy mappát szorongatott, amelyben rajzai voltak. A fiú szerény volt, sőt megilletődött, mint egy egyetemista az első vizsgáján, de belülről érződött mérhetetlen elszántsága, hiszen a divat első számú párizsi magazinjánál kopogtatott munkáért.
Brunhoff megnézte a rajzait, amelyeket – mint később a kiadó elmondta – jónak talált, különösen a krokik egyszerűsége ragadta meg, de szerinte messze álltak a zseniálistól. Biztatta a fiatalembert, hogy folytassa elkezdett tanulmányait a párizsi divatfőiskolán. Azt megígérte neki – már csak apjával ápolt régi barátsága miatt is –, hogy majd alkalomadtán felhívja rá egy párizsi divattervező cég főnökének a figyelmét. Nem is akárkiét, az illetőt Christian Diornak hívták. Pár hónapra rá Dior megnézte a fiatalember munkáit, és azonnal alkalmazta asszisztensének. Ő meglátta a zsenialitást a rajzokban. Egyesek szerint a Dior-ház következő bemutatója nagyrészt a fiú munkáiból állt. Közben ez a messziről jött fiatalember nyert egy országos díjat, mégpedig egy fekete koktélruhával. Volt egy másik díjazott is „kabát kategóriában”, az ő neve Karl Lagerfeld.
Két év múlva mindenki számára váratlanul Christian Dior szívinfarktus következtében elhunyt. Ezt az ismeretlen szürkéskék szemű fiút, aki nem rendelkezett semmilyen hivatalos végzettséggel, ráadásul szódásüveg szemüveget viselt, huszonegy évesen kinevezték a világ egyik legismertebb divatcége művészeti vezetőjének. „Ürességet éreztem. Olyat, amilyen az első nagy bemutatóm után kerített hatalmába. Nem a félelem üressége, egyszerűen a semmi üressége volt. Feltétlenül megbíztam Diorban, mindenben, amit mondott, amit csinált. Most már senkim sem lesz, aki megmondaná nekem: ez így jó, ez pedig nem megy” – emlékezett vissza később főnökké válására.
Yves Mathieu-Saint-Laurent egy francia háromgyermekes családban született az algériai Oránban 1936-ban, mégpedig első gyermekként és az egyetlen fiúként. Édesapja biztosítással foglalkozott, gondtalan életet teremtett a családjának. A fiú a gimnázium elvégzése után kellemes emlékeket hozott magával Párizsba, annak ellenére, hogy – mint elmondta – az osztálytársai gyakran „kínozták”. Olyannyira vonzódott az észak-afrikai tájhoz, hogy az utolsó éveiben többet tartózkodott a marokkói Marrákesben lévő villájában, mint Párizsban. A szülei már gyermekkorában felfigyeltek rendkívüli rajzkészségére. Tizenegy éves volt, amikor annyira lenyűgözte egy Moličre-előadás, hogy elkészített egy miniatűr színházat, ahol az általa megrajzolt szereplők játszottak.
Amikor kinevezték a Dior-ház első számú vezetőjének, kissé megváltoztatta a nevét, a Mathieu-t és egy kötőjelet elhagyott, így Yves Saint Laurent lett, amelyből később a jól ismert logó vált, az YSL rövidítés. Az első divatbemutatóján berobbant a köztudatba: a XVIII. század óta elfelejtett trapéz vonalat alkalmazta a ruhákon. Az újságok ilyen címekkel voltak tele: Az „haute-couture” (a „szabászművészet”) kis hercege vagy „Fiatalember a lengő trapézon”. Befutott.
Ám ekkoriban zajlott a véres algériai polgárháború, be akarták vinni katonának. Annyira gyötörte, hogy szülőhelyén kell majd embereket gyilkolnia, hogy újra elhatalmasodott rajta a depresszió, amely kisgyermekkorától haláláig elkísérte. Pierre Bergé, aki ötven éve állt mellette, s aki közös vállalkozásuk pénzügyeit irányította, aki barátja és hosszú ideig élettársa volt, mondta róla: „Születése óta kínozta a depresszió. Mindenért ideges volt, egyszerűen nem volt meg a tehetsége az élethez. A munkában udvariasan bánt mindenkivel, de ha egyetlen milliméter nem stimmelt a ruhán, az egész csapatnak éjszakákon át kellett dolgoznia. E gazdag ember szenvedését látva sokan örültek, ők nem tudhatták, hogy születése óta melankóliában él.”
Néhány hónapra kórházba került 1960-ban, a pszichiátrián kezelték, mire kijött, már más ült a Dior művészeti igazgatói székében. Nem maradt más hátra, immár barátjával-élettársával, Pierre Bergével közösen megalakították a saját divatcégüket, amelybe a mindenes sikeresen bevont egy kis amerikai tőkét is. „Coco Chanel felszabadította a nőket, Saint Laurent hatalmat adott nekik” – összegezte röviden a hatvanas–hetvenes évek körülöttük zajló eseményeit Bergé. Számtalan siker övezte Saint Laurent munkásságát: olyan korábban férfiöltözéknek számító ruhadaraboknak az „elnőiesítése” fűződik a nevéhez, mint a szmoking vagy a ballonkabát, valamint hozzá kapcsolódik például a nadrágkosztüm bevezetése a divatba. Mint az egyik hűséges kísérője, Catherine Deneuve világhírű francia színésznő egy kanadai újságnak elmesélte, akkoriban, a hatvanas évek közepén egyszerűen tilos volt egy nőnek a munkahelyén nadrágot hordania. „Például New Yorkban nem léphetett be egy nagy étterembe egy nadrágot viselő nő. Persze erre mondhatják, hogy az egy másik század volt” – jelentette ki a színésznő.
Ezt hívják uniszex viseletnek, ám Saint Laurent olyan agyafúrt módon állította össze, hogy a nők elegánsnak, szexisnek, sőt provokálónak érezhették magukat a ruháiban. Az ő „találmánya” az átlátszó selyemblúz, amely igencsak hangsúlyozta a nőiességet. Az egyetlen dolog, ami a tervezőt bántotta – mint Bergé elmondta –, hogy a hatvanas években nem ismerte fel, mekkora lehetőség rejlik a farmerben. Pedig végrehajtotta a maga szociális forradalmát: 1966-ban létrehozták a Rive Gauche (Bal Part) néven futó készruhacégüket. Az „haute-couture”, a „magas divat” képviselői többnyire a Szajna jobb partján helyezkedtek el, amire válasz volt Saint Laurent-ék új vállalkozása. Nemcsak a burzsoázia csekély szeletének akartak ruhákat készíteni, hanem át kívánták alakítani az utca divatját is, mégpedig úgy, hogy a szélesebb tömegeknek is elérhetővé tegyék a márkájuk viselését. Kétségtelen, hogy e téren is értek el változást: a nyolcvanas–kilencvenes években világszerte immár kétszáz butikjuk volt.
A hetvenes években kellett egy kis botrány, hogy felperegjen az üzlet: a mindig szerényen viselkedő, sőt visszahúzódó Yves meztelenül pózolt egyik férfiparfümje reklámján. Aztán jött a nőknek szóló Opium, amelynek már a neve is felfokozta az érzelmeket. Ráadásul köztudott volt Saint Laurent drogfüggősége, így akart a nehéz napjaiból kikeveredni. Az aranyozott magányból, amely ellen mindig küzdött, hogy aztán még mélyebb depresszióba zuhanjon. Amikor valóban jó barátok közt volt, mintha visszanyerte volna azt az énjét, amilyen mindig is szeretett volna lenni: vidám, szórakoztató és humoros. Ám ezek az önfeledt percek csak igen ritkán érték el.
Megadatott viszont neki, hogy díszlettervezőként kiélje a kisgyermekkorából eredő színház iránti rajongását. Nem egy francia színdarabnak, operának volt a díszlettervezője, sőt készített ruhákat az orosz balett számára is, számos show-műsor vagy filmprodukció is felkérte ugyanerre. Deneuve-nek több mozifilmes főszerepében is ő tervezte és készítette a ruháját. A képzőművészet iránti lelkesedését nemcsak a Mondrian, Picasso, Warhol, Braque, Van Gogh hatására kerált bemutatókon élhette ki, hanem ezeknek a festőknek a képeit gyűjtötte is. Bergével együtt támogatták a londoni szépművészeti múzeum állandó francia kiállítását.
A kilencvenes években több tulajdonosa is volt a cégnek, míg végül 2002-ben a vállalat nevét adó tervező végleg visszavonult. Mint elárulta, ez a világ már nem az ő világa, egyszerűen már nem találja meg a hangot a fiatalokkal. A parádés búcsúztatón a manökenek háromszáz ruhadarabját mutatták be, példázva az elmúlt negyven esztendő fenomenális termését. Volt sok-sok könny, egyebek közt a hozzá talán legközelebb álló személyiség, Catherine Deneuve ezt énekelte a nagy nyilvánosság előtt a végleg visszavonuló mesternek: „A legszebb szerelmi történetem te vagy.”
Yves Saint Laurent-nak már több helyen állították ki a ruháit. Először 1983-ban a New York-i Metropolitanban rendeztek retrospektív kiállítást, amelyet követtek az akkori Szovjetunióban rendezett tárlatok. Valószínűleg halálával újabb kiállítások következnek, hiszen Pierre Bergé a negyven év alatt szinte mindent elrakott: 5000 bemutatott ruhája és 15 ezer rajza van a nevét viselő alapítvány tulajdonában. Halála előtt egy héttel nyílt meg a montreali szépművészeti múzeumban a kiállítása, amelyen 150 műve szerepel.
Hova helyezzük el Yves Saint Laurent-t, hiszen a múlt században annyi kiváló francia divatkreátor volt? Farid Chenoune, a divattörténet egyik szakértője így nyilatkozott a Liberation napilapnak: „Folytatója volt a szép fantomnak, a divat elképzelt alakjának, a párizsi nőnek. Yves Saint Laurent szerintem Dior és Chanel közt helyezkedik el.” Erre rímel a tervező önértékelése is: „Meg akartam mutatni, hogy a divat művészet. Követtem mesterem, Dior tanácsait és Chanel kisasszony figyelmen kívül nem hagyható leckéit is. A kor igényeihez illő ruhákat terveztem, de azért törekedtem arra, hogy a holnapba is megpróbáljak előrelátni.”
Egy éve derült ki, hogy Yves Saint Laurent-nak agytumorja van. Már jó pár évvel előtte is kerülte a nyilvánosságot, alig jelent meg társasági rendezvényen, a magas állami kitüntetést is lakásában adta át a köztársasági elnök. Mint Bergé elmondta, szinte csak a rövid autóúton, amikor a lakásából az irodájába tartott, szemlélhette az embereket, és ha valamilyen apróságot viseltek, ami az ő nevéhez volt köthető, örömmel töltötte el. „Egy sikeres művész, mint amilyen Yves Saint Laurent volt, természetesen tudja, hogy mit nyújtott egész életén át – összegezte Pierre Bergé. – Nem volt ostoba, tudatában volt annak, mit köszönhet neki a világ, és ezzel tökéletesen elégedett volt.” Yves Saint Laurent-nak, a mesternek 2002-es visszavonulásakor mondott szavai kétségtelenül ezt bizonyítják: „A koromnak, a XX. század második felének átalakításában vettem részt. Ruhákat terveztem, ami bizonyosan kevésbé fontos, mint a muzsika, az építészet vagy a festészet. De legyen bárhogy is, ezt a legjobb tehetségem szerint csináltam.”

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.