Az ügyfél nem birka

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint még nem veszélyes a magyar lakosság eladósodása, de a kisebb jövedelműek körében már kedvezőtlen jelek mutatkoznak. Amikor nem kell önrész, sem jövedelemigazolás, és a cél az, hogy az ügyfél ne is gondolkozzon, akkor már gond van – véli az alelnök.

Többször felemelte a hangját a Magyar Nemzeti Bank az utóbbi hónapokban a japánjen-alapú hitelezés kapcsán. Mi a probléma ezekkel a konstrukciókkal?
– A jen árfolyama hirtelen és nagy változásokra képes: a banknak megvannak az eszközei, hogy ezeket a maga számára közömbösítse, fedezze, az ügyfélnek ugyanezek az eszközei nincsenek meg. Számára a jenárfolyam nagyfokú bizonytalansága azt jelenti, hogy egy 50 ezer forintos törlesztőrészlet az egyik hónapban 45 ezer forint, a másik hónapban akár 55 ezer forint is lehet. Mivel sokak jövedelme az utolsó fillérig ki van porciózva, nekik 5 ezer forintos emelkedés is komoly problémát jelenthet.
– A jenhitelt kínáló bankok azzal védekeznek, hogy még egy nagyarányú jenerősödésnél sem érné el ugyanazt a törlesztőrészletet az ügyfél, mint amennyit a forintalapú hitelért kellene fizetnie.
– Ebben igazuk lehet. A komolyabb kockázatot mi abban látjuk, hogy sokan úgy vesznek fel devizahitelt, hogy nem marad kellő tartalékuk az esetleges kedvezőtlen árfolyammozgások esetére. Ha forintban fel tudnak venni kétmilliót, de jenalapú hitelben 2,5 millió forinthoz is hozzájuthatnak közel ugyanakkora induló törlesztőrészletért, akkor az ügyfelek gyakran a magasabb összeget választják. Aki pontosan tudja, hogy egymillió forintra van szüksége, és ezt az összeget veszi fel japán jenben, ugyanakkor a jövedelme megengedi, hogy egy nagyobb emelkedés se jelentsen problémát a számára, az választhatja a kockázatosabb jenalapú konstrukciót. De csak azért, hogy nagyobb hitelhez jussunk, nem szabadna magasabb kockázatot vállalnunk.
– Nemrégiben Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója megjegyezte, hogy a jegybank sokkal jobban aggódik a jenalapú hitelek miatt, mint a magas forintkamatok melletti eladósodás miatt, pedig az talán indokoltabb lenne.
– Ebben téved Csányi Sándor: mi nagyon is aggódunk a magas, elsősorban a magas hosszú lejáratra szóló kamatok miatt. Forintban egy bank akkor tud olcsó, hosszú távú hitelt nyújtani, ha az ötéves, tízéves forintkamatok alacsonyak. Ezek a kamatok a jegybank politikától annyiban függenek, hogy ha mi a kamatpolitikánk segítségével az ország iránti bizalmat fokozzuk, és csökkentjük az inflációs várakozásokat, akkor a befektetők viselkedése lefelé nyomja azokat a hosszú kamatokat, amelyekhez racionális bank a hosszú lejáratú hiteleit köti. Csányi Sándorral egyébként hosszan beszélgettünk a jenhitelezésről. Azt elismertem, hogy a jenhitelezés feltételei ma Magyarországon általában kellően szigorúak, megfelelő feltételekhez kötöttek. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy szükség van mennyiségi korlátra is. Csányi Sándor megjegyezte, hogy jó, akkor, ha elér egy adott pontra a jenhitelezésben, közzétesz egy hirdetést, hogy ő szívesen folytatná, de Király Júlia, a jegybank alelnöke arra kérte, hogy ne folyósítson több jenhitelt. Én azt gondolom, ha a bank felelős hitelezési politikát folytat, el sem ér eddig a határig.
– És mi a helyzet az euró- és a svájcifrank-alapú hitelekkel? Azokkal minden rendben van?
– Az euróra és a svájci frankra nem jellemző akkora árfolyam-ingadozás, mint a japán jenre. Persze azt bárki mondhatja, hogy tavaly sem történt semmi kirívó a japán devizával, de ez nem állja meg a helyét. A világban a dolgok úgy mennek, hogy sok évig nem történik semmi, majd egyszer jön egy hatalmas árvíz. Az előrelátók már a katasztrófa előtt gátat építenek, azaz menedzselik a kockázataikat.
– Nemrégiben bevezette a köztudatba a rablóhitel fogalmát. Mit ért pontosan ez alatt a hangzatos név alatt?
– Angolul ezeket ragadozó hitelnek nevezik. A rablóhitelek lényege, hogy a hitelezők olyan feltételeket kínálnak az ügyfeleiknek, amelyek nagyon kedvezőnek tűnnek, így jelentősen bővíteni tudják az ügyfélkörüket, majd a magas kamatokkal és jutalékokkal lényegében kiszipolyozzák az adósaikat, nem törődve azzal, hogy egyesek belebuknak a hitel visszafizetésébe.
– A magyar piacon is feltűntek ezek a kizsákmányoló konstrukciók?
– Az uzsorakamat fogalma folyamatosan előkerül Magyarországon, a kormányzat is foglalkozik vele. Megvizsgálva a piaci gyakorlatot, mi is látunk olyan magas hitelköltség-mutatókat, amelyek egy része a rablóhitelekhez hasonló üzletpolitikából származik. Ugyanakkor az ügyfeleket kizsákmányoló kölcsönöket általában nem pénzintézetek, hanem úgynevezett helyi uzsorások kínálják. Mi azt szeretnénk, ha ezek eltűnnének a piacról. Szerencsére a magyar bankok is úgy látják, hogy az ügyfél nem birka, akit azonnal meg kell nyírni, hanem partner, akivel hosszú távú kapcsolatot kell kialakítani.
– A lakosság hajlik is a jó viszonyra, hiszen évről évre több hitelt vesz fel. A kérdés az, hogy meddig nőhet az eladósodottságunk.
– A GDP-hez képest a magyar lakosság eladósodása még mindig nem ért el kritikus szintet. A német vagy a holland háztartásoké sokkal magasabb. Viszont két jelentős különbség van a hazai és a nyugati országok között: az egyik, hogy a pénzügyi vagyonunk nem nőtt kellő ütemben, ezért az összvagyonunkhoz képest jelentősen megnőtt az adósságunk. A másik, hogy az elmúlt néhány évben a jövedelmeink növekedése is elkezdett lassulni, ezáltal a hitelterhek a rendelkezésre álló jövedelmekhez képest megnőttek. Jelen pillanatban a magyar háztartások átlagban 100 forint jövedelemből 13 forintot fordítanak hiteltörlesztésre. Ez körülbelül az európai átlaggal egyezik meg. Viszont az már sokkal kockázatosabb, hogy az alacsony jövedelmű rétegek 100 forintjából 23 forintot visz el a törlesztés és a kamat.
– Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a bankok közötti egyre erősödő versenyben bárki is lassítani szeretne.
– A verseny önmagában nem jelent problémát, sőt, a versengő piac azt jelenti az ügyfél számára, hogy csökkennek a díjak és a kamatok. A másik oldalon viszont a verseny azt is jelenti, hogy a pénzintézetek kockázatalapú versenyt is folytatnak, és ez bizony veszélyeztetheti a stabilitást. Amikor nem kell önrész, sem jövedelemigazolás, és a cél az, hogy az ügyfél ne is gondolkozzon, csak írja alá a szerződést, akkor már gond van. Ha elszaporodnak az ehhez hasonló hitelek, a bankok szembesülni fognak azzal, hogy ügyfeleik tömegei válnak fizetésképtelenné.
– Ha idáig jutunk, akkor már késő lesz. Mit lehet tenni azért, hogy ne következzen be a tömeges fizetésképtelenség?
– Érdemes vigyázó szemünket az Egyesült Államokra vetnünk, és a közelmúlt komoly hitelválságából tanulni: még időben megállni a kockázatalapú versenyben. A bankokat a saját jól felfogott érdekük is erre hajtja, de külső szabályokkal is rá kell szorítani őket, hogy tartsák meg az egyensúlyt az ügyfélkörük bővítése és a feltételek lazítása között, hogy a mohóság soha ne legyen úrrá a józanságon.