Családi kapcsolatok

Valószínűleg észrevették már a kedves olvasók, hogy Magyarország nem működik. Sem lent, sem fent. A közszféra úgy tesz, mintha dolgozna, de ez valójában nem több lázas semmittevésnél, mivel a dolgát senki nem tudja. Talán mert az örökös reformlendületben folyton át-, be- és kiszervezik a közszolgákat, így ösztönösen is érzik, hogy aktuális feladatukat arra a kis időre nem érdemes megtanulniuk, illetve akitől megtanulhatnák, az maga sem sajátította el.
Elmesélek most egy történetet, amelyben az a legérdekesebb, hogy bárki hozzátehet legalább két hasonlót a saját életéből.
Történt, hogy az ifjú ember érettségi után munkát talált egy munkaerő-kölcsönző cégnél. Majd, ahogyan ez ifjú embereknél lenni szokott, elunta a munkát, a zsebpénzrevaló már úgyis megvolt, egyébként meg ócskán fizettek, hiszen a munkaerő-kölcsönző cég a valós, amúgy sem túl magas órabérből szép karéjt le is csípett. A fiatalember tehát kilépett a cégtől, ám figyelmeztették rá, hogy munkaviszony nélkül nincs egészségbiztosítási jogviszony sem, vagyis egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, ha nem akar fizetni az esetleges orvosi kezelésekért. Ez eddig rendben van. Ne legyen potyautas. Csakhogy arra a kérdésre, hogy ezt a járulékot mikortól kell teljesítenie, mostanáig nem sikerült autentikus választ kapnia.
Lássuk, hol milyen megoldások születtek:
A munkaerő-kölcsönző cégnek az az alkalmazottja, akinél elkezdődött a felmondási procedúra, azt állította, hogy a munkaviszony megszűnése után három hónappal kell elkezdeni a járulékfizetést. A felmondás következő stációjánál a kollegina azt mondta, Start-kártyával egy év a fizetésmentesség. A szerződés felbontását végző hölgy szerint az egészségbiztosítási jogviszony a felmondás után azonnal, tehát már az első napon megszűnik (ő ezt mindjárt telefonon is megkérdezte valakitől). Mivel az ifjú ember tajkártyáját korábban eltulajdonította egy honfitársunk, gondoskodnia kellett ennek pótlásáról is, és ha már a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kettes ügyfélszolgálatán járt, megkérdezte ott is, mi a szabály. Az ügyintéző azt felelte, a járulékfizetést a munkaviszony megszűnte után 45 nappal kell megkezdeni. Végül még egy fórum következett, a területileg illetékes APEH, ahol jelezni kell a járulékkötelezettség-fizetési szándékot, és ahol azt felelték a kérdésre, hogy a munkaviszony megszűnte után 44 nappal kell megkezdenie a járulékfizetést.
Ne feledjük, ez a fiatalember még csak tapasztalatszerző úton van, tele bizalommal és hittel, hogy övé a jövő. És nem úgy, ahogy Sándor György mondta. („Fiatalok, tiétek a jövő! Úgy volt, hogy a miénk lesz.”) És most érezhetően elbizonytalanodott. Hogy mi lesz? Mi fog történni? Jön valahonnan hamarosan egy dühös, szigorú levél, amelyben büntetést helyeznek kilátásba? Esetleg már ki is lesz vetve rá? Hová kell ilyenkor fordulni? Kit kell kérdezni? Hol kell jelezni, hogy ő megtette a legtöbb tőle telhetőt? És ezt ki hiszi el neki?
Ha ennek a fiatalembernek van egy kis esze, amikor majd komoly férfiember lesz, fogad egy ügyes ügyvédet, és legyint az egész nagy Magyar Köztársaságra. Kérdés persze, hogy jó-e ez nekünk. Ezt akartuk-e? Meg hogy lehet-e ezen még valahogy változtatni?
Most mindez elég reménytelennek látszik. Magyarország visszatért az urambátyámvilágba (lehet persze, hogy soha el sem hagyta, csak éppen az urak és bátyak cserélődtek), ahol mindent el lehet intézni, csak tudni kell kihez fordulni. Mert azért mindenhol lehet találni egy ismerőst, egy távoli rokont, aki segít. Akinek meg nincs ilyen, az vessen magára! Vagy gondolja újra a családi kapcsolatait!