Fele sem igaz

Csak nehogy egyszer elvesszen Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai csúcsminiszter laptopja. Vagy arra a sorsra jusson, mint Gyurcsány pendrive-ja, ami a kormányfő állítása szerint az összes reformot tartalmazta. A közhiedelem szerint ugyanis itt rejtőzködnek az uniós pénzek, amiből eddig a hazai vállalkozók 99 százaléka egy eurócentet sem látott, és vélhetőleg nem is fog. A kérdés most, hogy pontosan mennyit is nem fognak látni a magyar vállalkozók.
A másfél éven belül fejlesztéspolitikai kormánybiztosként, önkormányzati miniszterként, jelenleg pedig gazdasági tárcavezetőként tevékenykedő Bajnai felügyelte ügynökség ugyanis évek óta 8000 milliárd uniós pénzeső érkezését sulykolja az emberek fejébe, és ezt olyan kommunikációdömpinggel tudatosította, hogy elmulasztotta korrektül kiszámolni a várható brüsszeli egyenleget.
A gyors kalkuláció elején rögtön szögezzük le: a forint felértékelődésének nincs egyszemélyi felelőse. A 2007-től 2013-ig tartó fejlesztési tervben szereplő EU-támogatás mintegy 26 milliárd eurónyi összegét – a többi tagországhoz hasonlóan – ugyanis euróban határozták meg, így a forint felértékelődéséből adódó több száz milliárd forintnyi kiesésnek egyelőre nincs gazdája. Más kérdés, hogy az ügynökség 265-ös euró/forint árfolyamon való számításain már régen túllépett az idő, így a honlapjukon jelenleg is szereplő 8000 milliárdos összeg mellé legalább illett volna kiírni ezt az átváltási kurzust. Lehet beharangozni százszázalékos lehívási rátát, sőt talán még az is lehet, hogy az illetékesek mindezt el is hitették önmagukkal. A valós arány ugyanis leghamarabb 2015-ben fog kiderülni az utólagos kifizetések miatt – addig a remény hal meg utoljára. Aki a tagállamok korábbi 60-80 százalékos teljesítményeivel érvel, nevezhetjük hazaáruló pesszimistának, aki mélyen lebecsüli a magyar adminisztráció működésének hatékonyságát. Lehet diszkréten hallgatni a tagsággal járó, hét év alatt befizetendő 1646 milliárd forintról is, de le kell vonni az egyenlegből.
Félrevezető viszont hazai önrészt, vagyis a magyar adófizetők pénzét az EU nyújtotta támogatások között szerepeltetni. A gond, hogy a fenti tételek levonásával csak több ezer milliárd forinttal kevesebb pénzzel lehetne tisztességesen kampányolni. Márpedig az uniós pénzek reklámozása fordított arányban áll a magyar gazdaság teljesítményével. Minél kisebb a gazdasági növekedésünk, minél több munkahely szűnik meg, minél nagyobb az infláció, annál több Új Magyarország füzetecske esik ki a postaládánkból, annál több az oldalas „Benned van” hirdetés a pályázati szaklapnak nehezen felfogható bulvárújságokban, és annál több dologra „lehetünk büszkék”. Az egy százalék alatti gazdasági „fejlődésünk” felpörgette a magyar uniós légvárépítést. Sőt, a milliárdos féligtájékoztatás és önreklámozás arcátlanul az EU által előírt tájékoztatási kötelezettségre hivatkozva történik. Mivel semmi mással nem tudnak büszkélkedni, ezért marad a hosszúra nyúlt kormányzati kommunikációs előjáték. Kezdésként az ünnepélyes bejelentés, hogy döntés született róla. Majd sajtótájékoztató a társadalmi vita kiírásáról, amelynek eredményét egy másik, későbbi sajtótájékoztatón közlik. Következhet egy még ünnepélyesebb esemény, hogy most már ki is írták a pályázatot, később pedig közlemény kibocsátása arról, hogy mennyien jelentkeztek. Sajtóreggeli, hogy mindez hány milliárd forintot érint majd. Médiaheppening az első pályázóval történt szerződés aláírásáról, alapkő-elhelyezés, facsemete-ültetés, szalagátvágás, makettek leleplezése. És ekkor még egy forintot sem fizettek ki.